Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ha hisztek a bibliában, akkor...

Ha hisztek a bibliában, akkor miért nem hiszitek el, hogy én vagyok Isten, csak álruhában?

Figyelt kérdés

Most lejöttem ide kicsit körülnézni és csendben szemlélődni, mert rájöttem, hogy nagyon félrementek a dolgok, amikor rátok hagytam. A kapzsiság mindent eluralt, még az egyházakat is, akik csak a hatalom kiszolgálói lettek, elterelve hülyeségekkel rossz irányba a híveket, miközben az imádatotok csakis a pénz felé irányul. A pénz lett az új istenetek, ahoz imátkoztok, a papok pedig sületlenségekkel tömik a fejetek, hogy jó rabszolgái lehessetek a kapzsi elitnek.

Nem akarok beavatkozni a dolgaitokba, mert azért adtam nektek szabad akaratot, hogy magatok dönthessetek, de ennek következményeit is viseljétek.

Ráadásul én nem akarok olyan egoistán viselkedni, mint kétezer éve a fiam tette, így most csak csendben szemlélem ezt a sok mocskot, amit az emberek csinálnak és egyre inkább az a véleményem, hogy megérdemlitek.



nov. 27. 09:43
1 2 3
 21/27 A kérdező kommentje:
Akkor gondolom te gondolkodás nélkül mindent elhiszel, ami le van írva. Hófehérke, Hamupipőke, Guliver és az összes Grimm mese mind megtörtént.
nov. 30. 16:43
 22/27 anonim ***** válasza:
61%
25# Neked nem mindegy, hogy ki miben hisz? Értjük, hogy ateista vagy, ettől még nem kellene provokálni, akik másképp gondolkodnak. Kit akarsz meggyőzni?
nov. 30. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
32%

21 Aki nem hajlandó gondolkodni az te vagy. Aki beleolvad a Bibliába érti, hogy sok erkölcsi tanítás is van benne. De te sajnos nem olvastad emiatt tévesen itélsz.


Van egy fő szabály az életben. Ismered meg utána mondj véleményt. De te tudatlanul hadovalsz mesekönyvről mint egy óvodás aki nem tud olvasni. Mint egy rossz szandéku ember, rosszat beszélsz, tévesen itélsz egy olyan könyvről amely gyermekeket kivaló erkölcsi emberré faraghatnád, ha minden nap felolvasnál a Példabeszédekből vagy Sirák konyvéből gyerekednek.


Tipord el a nyegle lustaságodat magadba, aki csak Netflix meséken nőtt fel, kezdd el Sirák könyvét olvasni és életedben először tudni fogod hogyan neveld fiaidat.

nov. 30. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 A kérdező kommentje:

#23: No akkor ki is az, aki ismeretlenül ítélkezik? Ezt tanítja nektek a biblia? Mert én sosem néztem netflixet, felneveltem becsülettel két gyereket, sosem voltam lusta és sosem vétettem a törvény ellen és mindíg úgy cselekedtem, hogy ne ártsak másoknak. Elítélem a pedofiliát, ellentétben a papjaitokkal, és számomra a becsület a legfontosabb. Pont ezért tartom a mesekönyveteket egy aljas, álszent dolognak, mert csak a kapzsi hatalmi elit kiszolgálására tanít. Aki pedig képes gondolkodni, az elég hamar rájön, hogy hogy is történhetett valójában mindaz, ami a bibliában van. Nem kell hozzá sok ész, csak egy kis nyitottság, nomeg némi természettudományi ismeret.

A biblia erkölcsi tanításai meg nagyon jól meglátszik a templomba járó politikusainkon, azt hiszem itt minden magáért beszél, tényleg csak az nem látja, aki nem akarja.

dec. 1. 10:37
 25/27 anonim ***** válasza:
72%

24# Te nem ateista vagy, hanem vallásellenes, mert ha atesita lennél, akkor semennyire sem foglalkoznál a vallással, totálisan hidegen hagyna a vallás, nem érdekelne..

Úgy látom, hogy csak a kereszténységet szapulod, csak a Bibliát mesekönyvezed... Legalább legyél kicsit következetes és az összes vallás ellen szólalj fel, a zsidó, iszlám vallással nincs semmi bajod, kritikád? Vagy a buddhizmussal ? A Tóra is mesekönyv? A Korán is mesekönyv? Mernéd ezt egy muszlim radikális szemébe mondani.. Lehet "fejvesztve" menekülnél onnan, szó szerint.

Sokkal szimpatikusabb lenne részedről a semleges álláspont, hogy én nem hiszek Istenben, nem értek a valláshoz, ezért nem beszélek róla. Ellenben te a vallásos embereket szidod, gúnyolod. Istenre haragszol, őt utálod ennyire? A keresztényeket utálod? Vagy a római pápát?

Áruld már el mi annyira elfogadhatatlan neked a tanìtások közül? Hogy ne ölj? Hogy ne lopj?? Ne törj házasságot? Hát ez aztán tényleg igazi botrány, skandallum... Hallatlan, milyen sok csúnya, rossz dolgot le nem írtak "ezek" a csúnya, rossz, gonosz emberek a Bibliába...!

dec. 1. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
72%
24# Ja és nem kötelező vallásosnak, kereszténynek lenni! Nyugodtan élj világi életet, senkit nem érdekel..
dec. 1. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
69%
24-ed magadat felmahasztalod a kereszténységről pedig aljas ítêleteket hozol.
dec. 1. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!