Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogyan tudnák már a föld...

Hogyan tudnák már a föld korát megmondani miközben a torinoi lepel vizsgálatában is tévedtek?

Figyelt kérdés

A torinói lepel vizsgálata közelebb hozta Krisztus feltámadásának bizonyîtását, (forrás wikipedia):



Ian Wilson összehasonlította a termonukleáris robbanáskor keletkezett nyomokat a lepellel. Szerinte a holttestet néhány másodpercig ismeretlen sugárfajta érhette.


Rodante szerint egy impregnált vásznon a napsugarak hasonló nyomokat hagynak. Véleménye szerint a feltámadás pillanatában a fénynek belülről kellett jönnie, és erre csak egy „ember”, Isten fia volt képes.


„Ilyen fizikai sugárzást a Földön nem ismerünk” (Beljakov).


Roberto Hedges az oxfordi radiokarbonos kormeghatározás vizsgálat egyik résztvevője (laborvezetője) állítja, hogy a leplet neutronkisülés érte.


Az olasz Országos Technológia- és Energiaügyi Fejlesztési Ügynökség kutatócsoportja Paolo Di Lazzaro vezetésével négy évnyi vizsgálódás után arra jutott, hogy „a leplen lévő kép olyan, mint amilyet lézerrel hoznak létre egyes szövetgyártók”. A szakértői csoportnak több éves kísérletezés után sikerült „speciális lézertechnikával kibocsátott, rendkívül rövid, de intenzív fényimpulzusokkal” a lepelhez hasonló módon elszínezni egy szövet felszínét. A lepelnek azonban csak igen kis részét tudták ilyen módon reprodukálni. „A teljes kép reprodukálásához 14 000 lézerre volna szükség, ami jelenleg megvalósíthatatlan” – mondta Di Lazzaro.


Mark Antonacci történész és Arthur Lind fizikus Részecskesugárzás a testből című tudományos cikkükben ismertetik kutatási eredményüket, mely szerint a lepel lenyomatát sugárzás okozta, ami a lepel által takart testből jött.


febr. 18. 13:56
1 2 3 4
 11/31 krwkco ***** válasza:
71%

"Ma se képesek lemásolni a leplet, középkori papság szerinted hogy készítette el? :)"

Ez egy teljesen jogos kérdés.

A középkor emberei nem voltak ostobábbak vagy kevésbé találékonyak a mai embernél. Ennyi idő alatt az agy biológiailag nem sokat fejlődött. Csak a technikai ismereteink jobbak ma. De ebben a feladatban nem feltétlenül kellett tudományos módszereket használni.

Másrészt voltak olyan lehetőségeik, amik ma nem állnak rendelkezésre. Pl. semmi akadálya nem volt, hogy elkapjanak egy csavargót, a megfelelő helyen megszurkálják, bekenjék a mindenféle kencéikkel és évekig aszalják egy lepelbe takarva. És ha nem sikerült, akkor elkezdték előlről kicsit másképpen. Mert pl. türelmesek voltak. Nem úgy, mint a mai kor embere.

febr. 18. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
46%

krwkco - ott a pont!

😃😆😂

febr. 18. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 Darkmoon80 ***** válasza:
56%

A Torinói lepel egyértelműen hamisítvány!


Anatómiai bizonyíték:

A fülek formája pontosan egy szemből lefotózott fej képén látszik ilyen módon, a fejre tekert szöveten a lenyomatuk totál másképpen néz ki!


( https://www.youtube.com/watch?v=0TK803zhnE4&t=814s 15perc 50mp-nél!)


Készítés módja:

Éppenséggel egy egyszerű fotó (dagerrotípia) aminek ékes bizonyítéka, hogy NEGATÍV kép!

(33. perctől a filmben)



Készítője pedig:

mint a filmből kiderül, valószínűleg nem más, mint Leonardo Da Vinci.

( 39. perctől a filmben)


A tudománynak a Föld kialakulásáról és koráról alkotott nézetei pedig olyan közismertek, hogy arra nem térnék ki. Ha valaki mégsem ismerné, a Wikipédián talál elég infót róla...

febr. 18. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:
20%

#11

Ma nincs elég elhunyt, akit be tudnának kenni mindenféle kenceficével? :D

Soha nem gondoltam, hogy ennyire gyatra érvet fogok látni valaha.


Illetve ha ennyire egyszerű, miért nem tudott még senki se csinálni ilyet? Tudsz valami értelmes érvet is erre?

febr. 18. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 krwkco ***** válasza:
49%

#14

"Ma nincs elég elhunyt, akit be tudnának kenni mindenféle kenceficével?"

Lehetőleg élő embert kellene leszúrni, hogy megfelelő helyeken, megfelelő módon vérezzen. Manapság még holttesttel is tilos ilyen dolgokat csinálni. És nagyon "rá lehet faragni", mert a bűnüldözés fejlettebb, mint a középkorban volt.

És miért nem tudott senki sem csinálni ilyet? Mert nincs meg az a motiváció ami a középkorban egy nagyértékű ereklye előállítására megvolt. Nem eladható. Bűnözők nem foglalkoznak vele. Tudományos kutatásként meg nevetséges. Legfeljebb Ignobel-díjat lehetne nyerni vele.

És hiányzik a türelem, a középkori emberek aprólékos elszántsága.

febr. 18. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
16%

#15

Aha... mert vér az csak úgy nyerhető, ha valakit lándzsával megdöfködsz, igaz? :)


"Tudományos kutatásként meg nevetséges."

Akkor miért próbáltak tudósok előállítani hasonlót rendkívül gyatra "sikerrel"? Mert nem egy kudarcos próbálkozás volt. De nyilván a középkori tudomány és műszerek sokkal fejlettebbek voltak, mint napjainkban, ezért tudtak ilyet létrehozni.

febr. 18. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:
67%
Az hogy hogyan készült a lepel, rejtély. De az hogy nem a bibliában le írt jézust formázza meg, is hogy eleve nem is lehetne a biblia alapján ez az a lepel, vagy hogy egyáltalán egy véres holt test össze csavart formája mert az marhára nem így nézne ki.
febr. 18. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
16%

#13

Jah ha meg itt tartunk, meséld már el, hogy melyik alternatív univerzumban élt Leonardo a 13. században?

Mert az állítottad, hogy Leonardo készítette, a széléről nyert mintákból készített izotópos vizsgálat pedig a 13. századra teszi korát.


#17

Pontosan melyik részével nem értesz egyet?

Egyébként az iszlám hagyomány szerint valósi a lepel.

febr. 18. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 Drakula_VAGY_Ahmed ***** válasza:
72%

A hagyományokban sok legenda van, köztük az hogy a Korán egyik lapját meg ette egy kecske...

A koránban egyébként az van hogy jézust nem feszítették meg, csak úgy tünt nekik, így ez a lepel Korán alapján nem lehet jézusé.


"Pontosan melyik részével nem értesz egyet?"

Hát kezdésnek azzal hogy hogyan lehet egy ilyen pontos emberi lenyomata egy véres holt testnek egy olyan leplen amibe össze csavarták is hordozták? Valami maszattnak kéne ott lennie, nem?

Meg ott van az hogy a bibliában az van hogy a jézus a feltámadásakor "lepleket" szedett le magáról, nem pedig leplet. Valamint ott az a vér folt a mellkasnál ami olyan mint ha vérzett volna már akkor is amikor a leplet rá rakták. Na már most, jézus dárdával való mellbe szúrása is a lepelbe tekerése közt eltelt egy kis idő. Ez alatt az idő alatt a véres sebben olyan szinten kellett volna meg alvadnia a vérnek, hogy nem ilyen nyomot hagy.


Igen, elismerem, gőzőm sincs hogy mi ez a lepel is hogyan keletkezett. De vallási is realista okokból nem tudom elfogadni hogy ez a bibliai jézus leple lenne.

febr. 18. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
27%

#19

Nem is írja az iszlám hagyomány, hogy ebbe temették el Jézust, hanem azt, hogy Edessa városába küldte maga helyett.


"Hát kezdésnek azzal hogy hogyan lehet egy ilyen pontos emberi lenyomata egy véres holt testnek egy olyan leplen amibe össze csavarták is hordozták? Valami maszattnak kéne ott lennie, nem?"

Nem hordozták benne és nem is csavarták bele. A leplet leterítették, rá a holttestet, majd visszahajtották rá, ha megnézed, a leplen is nagyjából ez látszik. Valószínűleg a testet minimálisan le is moshatták. Viszont úgy készültek, hogy vasárnap befejezik, illatos kenetekkel bekenik és úgy helyezik örök nyugalomra.


"Meg ott van az hogy a bibliában az van hogy a jézus a feltámadásakor "lepleket" szedett le magáról, nem pedig leplet."

A lepel a leghíresebb, de létezik egy arcra helyezett kendő is, melyről megállapították, hogy I. századból való, a vércsoport, várfoltok elhelyezkedése megegyezik a Torinói leplen találhatóval. Miután áthajtották a leplet a testen, ezt külön még az arcra tehették. Ezen felül lehettek további leplek is, melyek a test többi részén segítették rögzíteni a leplet.


"Valamint ott az a vér folt a mellkasnál ami olyan mint ha vérzett volna már akkor is amikor a leplet rá rakták."

A mintha az elég kevés, de Jézus délután 3 órakor halt meg, hamarosan el is temették, az ünnepi készület miatt nem húzhatták sokáig. Hogy egy ilyen seb milyen nyomot hagy, nekem ötletem sincs. De egész biztos foglalkoztak már ezzel a kérdéssel hozzáértő orvosok is, köztük egyházi orvosok.


"Igen, elismerem, gőzőm sincs hogy mi ez a lepel is hogyan keletkezett."

Na az a helyzet, hogy igazából senkinek, mai napig nem voltak képesek utánozni. Ennél fogva szerintem ki is zárható, hogy ilyet emberi kéz tudott a 13. században alkotni.

febr. 18. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!