Isten jót tett azzal, hogy Bábel tornyánál összezavarta a nyelveket?
Létrejött a sok ország, sok nyelv, az emberek többé nem értették meg egymást, ezáltal jött a sok háború. Ha nem zavarja össze a nyelveket, akkor lehetett volna egy békében élő egységes emberiség.
Szerintem hatalmas hiba volt. Rengeteg pusztítás, szenvedés lett a következménye.
Tévedés kedves Kérdező.
Már előtte is gonoszak voltak az emberek, ugyan is nem csak az állatokra vadásztak kegyetlenül, de egymást is keményen bántották.
Azt mondta, hogy bosszút akar állni Istenen, ha még egyszer vízözönnel sújtja a földet és tornyot akar építeni, mégpedig olyan magasat, hogy a hullámok nem boríthatják el. Így bosszút fog állni elődeik pusztulásáért is. A nép helyeselte [Nimród] szándékait, mert gyávaságnak tartotta tovább is engedelmeskedni Istennek.
Egy ókori rajzon lehet látni, hogy Nimród idejében emberfejekkel labdáznak.
Nimród alapította Babilont, hogy az emberek első politikai birodalmának a fővárosa legyen.
Ez egyszerűen önzés volt a részéről.
Amúgy a történet onnan van, hogy akik látták a torony romjait, el se tudták képzelni, hogy lehet olyat építeni, és ezt találták ki.
#4
Igen, épp ezért raktam a valláskritikába. Vallási szemszögből nézzük. Ez alapján Isten mégsem annyira jóságos. Még ha szimbolikus is. De sok keresztény szó szerint értelmezi
Kedve kérdező.
Nem szimbólikus, hanem történelmi tény.
Josefus Falvius történet író, beszámol erről a könyvében. (A zsidók története. I. könyv, 4. fej., 2–3. bek.).
Azt is leírtam, amit szokás szerint lenulláztak, hogy Isten miért zavarta össze a nyelveket.
Nimród jelentése "vadász". Ezt a nevet a héber má·radhʹ igéből származtatták, amelynek jelentése: ’lázad’.
Az egész világot arra biztatta, hogy lázadjon fel Isten uralma ellen” (Menahem M. Kasher: Encyclopedia of Biblical Interpretation. II. köt. 1955, 79. o.).
Ezért kezdett el egy magas tornyot építeni, ami két dolgot szolgált volna.
Mint írtam, először is Isten akaratával ellentétben, nem széledjenek szét a Földön, a másik, hogy ez az építmény központi helyet adott volna a bálványimádatnak.
Smiért ne tudtak vlna tornyot építeni, hiszen tudták hogyan kell téglát vetni, és azt kiégetni.
Erre használtakolyan kemenséket, ami a tégla égetésére szolgált. A bitument pedig habarcsként használták.
Több tudós egyetért azzal, hogy a Nimród név nem egy születéskor adott név volt. Inkább olyan névnek tartják, melyet később kapott, és amely megfelel lázadó természetének, miután az nyilvánvalóvá vált.
Nyilvánvaló, hogy Nimród nem tette híressé nevét. Az a név, melyet születésekor adtak neki, kétségtelenül ismeretlen. Kitöröltetett a történelemből, mint ahogy azoknak a nevei is, akik követték vezetését. Még csak utódokat sem hagyott hátra, hogy a nevét viseljék. Ahelyett, hogy dicsőséget és hírnevet szerzett volna magának, inkább szégyent hozott magára. A Nimród név örökre úgy azonosítja őt, mint arcátlan lázadót, aki ostobán provokálta Istent.
Walter Andrae, német régész alapos ásatásokat végzett ezen a területen a XX. század kezdetén. A zikkurat tetején lévő szentélyről azt feltételezték — írta —, hogy az volt „a kapu . . . amin keresztül az ég Istene leereszkedik a zikkurat lépcsőin, hogy elérje a földi lakhelyét”. Nem csoda tehát, ha Bábel lakosai azt állították, hogy a városuk neve azt jelentette: „Isten kapuja”, a Bab (kapu) és ilu (Isten) szavakból származtatva.
Ha Noé tudott bárkát építeni, akkor miért ne építettek volna később bármit. Ahogy a Piramisokat is felhúzták.
Isten minden esetben megadta a méreteit egy épületnek, és azt is miből kell azokat az alapanyagokat létre hozni. Nyilván, hogy az emberek tudták, hogy miként kell épitkezni.
És Istennek miért fájt annyira, hogy az ember tornyot akar építeni? Isten ezek szerint elég önkényes.
Miért lett jobb így, hogy megkavarta a nyelveket? Ebből lettek aztán a háborúk. Az emberek szétszórodtak, országokat alapítottak és az eltérő nyelvű, kultúrájú emberek elkezdtek egymással háborúzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!