Kit mi győzne meg Isten létezéséről?

49/

Maradok amellett, hogy engem saját létem győzött meg Isten létezéséről.

Helyesebben nem kellett meggyőzni, számomra oly természetes volt mindez – én vagyok, kell tehát, hogy Isten legyen, hiszen én a leg-előbbre haladt fejleményeinek, az embereknek egyike vagyok itt a Földön.

#51 Pelgrim

"én vagyok, kell tehát, hogy Isten legyen"

Abból, hogy te létezel, nem következik semmilyen lény létezése. Főképp nem egy isten létezése. Alapvető érvelési hiba.

"én a leg-előbbre haladt fejleményeinek, az embereknek egyike vagyok"

Ez nem feltétlen igaz. Gúnyolódás nélkül mondom, hiszen még az evolúció és a természetesen kiválasztódás elmélete sem tesz ilyen minősítést.

Ahhoz, hogy az érvelésed helyessé váljon, előbb definiálnod kellene az isten szót. Következőnek bizonyítanod kellene, hogy az általad elképzelt isten létezhet. Aztán logikai lépésekben eljutni ahhoz, hogy a te létezésedből az ő létezése következik.

52/ „Ahhoz, hogy az érvelésed helyessé váljon, előbb definiálnod kellene az isten szót.”

Nem ismerem az Isten szó eredetét, azt azonban elárulhatom hogy én mit értek alatta. Isten szerintem nem egy valaki, nem egy vagy vagy több személy. Közelebb állunk a valósághoz, ha úgy képzeljük el mintha egy önfejlestő ihlet lenne, a feltétlen tudatosság, az Eredeti Ihlet mindennek oka, kezdete és fenntartója, mindennek forrása, a vezérlő alapelv mindenben.

Isten nem teremtett semmit, hanem mindenné fejlődött, mi tehát fejleményei vagyunk, nem teremtményei. Mint a hogy a fa levelei sem teremtményei a fának, hanem fejleményei.

Isten létezése tehát nem az én létezésemből következik, hanem fordítva. Én létezem mert Isten létezik.

53/ „Ahol az érzelmek ennyire erősek, ott a logikának nem sok beleszólása marad a dolgok menetébe.”

Nagyszerű belátás, valóban az érzelmek elsődlegesek.

Talán tudod, hogy létezik egy megbízható éppen a megérzésre alapuló ismérv, amit úgy lehetne körülírni, hogy a helyes, az igaz, a méltányos hangja mindig magabiztos Krisztus „hangja” bennünk, míg a helyes, az igaz, a méltányos „árnyékának hangja” mindig valami tévedést, veszteséget vagy szenvedést tartogat a háttérben.

Más szóval érezzük a dolgok igazságát, helyességét, méltányosságát, vagy e dogok hiányát.

Hajlandó vagyok a legszilárdabb meggyőződésemet feladni, helyesebb belátásért, feltéve ha érzem a dolgok helyességét, igazságát, méltányosságát.

Az ateistákat majd meggyőzi az ítéletnap, a többi okoskodót hasonlóképpen, a hívőket már meggyőzte a saját céltudatos kutatásuk, logikus gondolkodásuk, becsületes hozzáállásuk, aminek eredményeképpen ajándékba kapták Istentől a hitet. A hitetlenek hozzáállása mást nem is eredményezhet, mint szellemi sötétséget, eltévelyedést, az élet értelmének megkérdőjelezését, sokaknál a bűnözési életmódra való hajlamot.

Hagyj ott egy értékes bringát egy bolt előtt forgalmas úton, és ha kijőve nem találod ott, egy ateista bejelentkezett nálad, mig egyetlen istenhívőnek se jutna eszébe, hogy ellopja azt, ami a másé. De ha meg is fordulna a fejében a gondolat, rögtön ellenáll neki, hiszen eszébe jut az ige:

Ef 4:20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;

Hinni annyi, mint nem tudni! Minden igazságnak van egy ellen igazsága, ami ugyanolyan logikai értelemmel bír mint a másik!

Tehát istenben hinni annyi, mint nem tudni!