Kit mi győzne meg Isten létezéséről?
Isten a következőket mondja:
(Róma 1:19, 20) . . .Isten nyilvánvalóvá tette nekik. 20 Mert az ő láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség az ilyeneknek.
Vagy is, akit a világegyetem létezése, a Föld, a rajta lévő élet nem győzi meg Isten létezéséről, azok menthetetlenek, semmi nem fogja meggyőzni
Őket.
Aki első lépésként elfogadja, megérti ezekből Isten létezését, az egyet léphet tovább, hogy megismerje a személyiségét, tulajdonságait, elhatározását. Ebben pedig már Isten is a segítségére siet a szelleme, és az írott szava által.
3 Senki nem mondja neked, hogy higyj. Mivel ezt nem lehet erőltetni. Vagy megérint Isten Szelleme, mert Kegyelmet kaptál vagy nem.
Abban áll egyedül a szabad akaratod, hogy Isten vagy az Ördög mellé állsz. Ez az egy.
1./A döntés a te kezedben van, egészen addig amig Egyrészt kegyelmet kaphatsz (mert van olyan aki már ezt a lehetőségét elvesztette)
2./ Amig van Ruachod. Ven lehelet benned. Addig.
4+ A meggyilkolt embereknél Isten teljesen mást alkalmaz, hiszen őket megakadályozták, hogy betöltsék a földi lehetőségüket.
A Mindenható Isten Igazságosan ítél, mindig is ezt tette.
Ha megtudna győzni arról, hogy létezik. Ha létezik erre képesnek kell lennie.
Talán kezdetnek nem ártana megmagyaráznia a hibákat, ellentmondásokat.
"nem ártana megmagyaráznia a hibákat, ellentmondásokat."
A Bibliában nincsenek ellentmondások, az ember értelmezése által keletkeznek ilyesmik.
A hibákat pedig nem Isten, hanem maga az ember követte el.
Ezeket pedig mind leíratta a szavában.
"Ráadásul ha Szellemi Blokkot(átok) kap odafentről, akkor még azt sem fogja látni, amit még egy laikus is észre vesz."
Hogy micsoda?
Elméletileg Isten terve az, hogy mindenki önmagától saját szabad akaratából higgyen benne. Ezt a hitet ugye érzelmi alapon és bizalmi alapon várja el hogy kialakuljon bennünk. De ha még meg is átkoz, odafentről, hogy ne hihess benne na annak akkor mi értelme lenne? xD
Mintha építenék egy akármilyen gépezetet, de azt szándékosan elrontanám, hogy ne működjék.
3.nak
"Engem olyan bizonyíték, amit nem kell azzal megmagyarázni, hogy “higgy nekem, haver”."
Na és az milyen bizonyíték lenne? Mint páldául?
6.nak
"Talán kezdetnek nem ártana megmagyaráznia a hibákat, ellentmondásokat."
Én úgy tudom a keresztények, filozófusok, apologéták, teológusok már az összes ilyen ellentmondásra találtak megoldást. De javítsatok ki ha tévedek.
Ha létezik Isten vagy istenek, akkor tudja hogyan tud engem meggyőzni létezéséről.
Egy nálunk fejlettebb civilizáció technológiája számunkra isteni eredetűnek látszana. Nem vagyok olyan nagyképű, hogy azt hinném, hogy van akkora tudásom, hogy meg tudnám mondani milyen módon bizonyítaná létét.
A Bibliában lévő tömeges kegyetlenkedéseket, mészárlásokat, önellentmondásokat nem kérném számon a feltételezett istenen, egyértelmű, hogy az ábrahámi isten mítosz nem lehet valós. Nincs mit számonkérni.
8 ""Ráadásul ha Szellemi Blokkot(átok) kap odafentről, akkor még azt sem fogja látni, amit még egy laikus is észre vesz."
Hogy micsoda?"
Jn 12,40
Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!