Kit mi győzne meg Isten létezéséről?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
100#
A logikában az a szép, hogy független a használójától. Ha létezne Isten, ő sem vonhatná ki magát alóla! Ami nem logikus, az Isten szájából sem logikus!
Éppen ez a gond a hívőkkel, ha valamit nem tudnak tudás vagy képességek hiányában megmagyarázni, akkor próbálkoznak egy másik, szintén logikátlan magyarázattal, ami szembe megy minden józan ésszel, és belenyugszanak, hogy ezzel megoldották a kérdést.
A következtetésnek, ha az logikus, egyezni kell a tényekkel. A tények megismerésére való a kísérlet. Hol láttál egyetlen hívőt is kísérletet folytatni azoknak az állításoknak a bizonyítására, amik alapján elfogadják Isten létét, és főleg a tetteinek a valóságosságát? Vagy kísérletileg beigazolni, hogy van hely a pokol és mennyország részére, vagy létezik-e az örök élet (azaz a végtelen hosszú élet)?
A tudomány folyamatosan igyekszik kísérletekkel bizonyítani az állításait, és haladtunk is jócskán előre ebben.
Ezeket a bizonyított tényeket a vallásos emberek semmibe veszik, többnyire mert nincs igényük megtanulni, megérteni a tudományokat, vagy nem is képesek ésszel felfogni azokat. Így számukra marad az évezredes homályos magyarázat a világunkról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A használójától független. De ha Isten létezéséből indulunk ki akkor nincs semmi ami kizárná azt, hogy ő ismerjen egy felsőbb logikát vagy azt, hogy akár megtudja azt változtatni valamilyen módon.
Az a probléma, hogy Isten lehetőségeiről képességeiről nincs elegendő információ ahhoz, hogy bármiféle következtetést levonjunk a korlátjairól.
Egyébként én nem vagyok hívő és pusztán arra próbálnék rávilágítani, hogy mivel szinte semmit nem tudunk sem Istenről sem pedig arról a világról ahol ő létezik ha létezik ezért bármiféle kivetítése a világunk törvényeinek ő rá alaptalan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Isten NEM LÉTEZIK ! A halálunk után ugyanaz van mint a
születésünk előtt az pedig a semmi .Olyan pedig nincs hogy feltámadunk .
Andersen meghalt a meséknek vége !
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
102#
Az okfejtésedben a "felsőbb logika" a buktató. A léte ugyanolyan légből kapott állítás, mint Isten léte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
104
Jelen vitánál teljesen mindegy, hogy Isten létezik vagy sem.
Az azonban az Istenről szóló alap felvetések között van, hogy nem lehet megérteni. Így ha a vita idejéig feltételesen elfogadjuk a létezését akkor már nem olyan alaptalan, hogy ne lehetne neki másmilyen logikája. Elvégre is ha ugyan azon a logika mentén gondolkodna akkor megérthetnénk. De ugye Istent az emberek nem tudják felfogni, megérteni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Így ha a vita idejéig feltételesen elfogadjuk a létezését akkor már nem olyan alaptalan, hogy ne lehetne neki másmilyen logikája."
Vagyis ez egy (számunkra) logikátlan Isten lenne? Így érthető lenne, hogyan tud akkora követ teremteni, amit ő maga sem bír felemelni - és amit ezek után fel is tud emelni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Logikátlan vagy felsőbb logikáju...
Kitudja de kizárni nem tudjuk és így már ingatag lábon áll az Isten minden hatóságát az emberi logikának ellent nem mondó lehetőségekre korlátozó érvek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Logikátlan vagy felsőbb logikáju..."
De milyen az a logika, ami szamunkra logikatlan, de megis logikus? Biztos, hogy letezhet ilyen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"De milyen az a logika, ami szamunkra logikatlan, de megis logikus? "
Ez számunkra érthetetlen mint Isten. Ha van.
" Biztos, hogy letezhet ilyen?"
Nem tudom. Ez pusztán egy felvetés amivel a fent említett felvetés hibájára akartam rámutatni, illetve megtudakolni az alapját mert már többször is olvastam másik kérdéseknél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!