A világunk nem jöhetett létre önmagától, mert túl komplex. Kellett egy felsőbbrendű lény (Isten), ami megteremti azt. Nem ellentmondásos ez?

#20:

Ennél a példánál maradva, a komplexitás ezek szerint függ a megfigyelő előismereteitől. Az írás információtartalmának megértéséhez tudni kell olvasni. A zajos kép feismeréséhez szintén tudni kell előtte, hogy az nem tartalmaz információt, nincs a pixelek között logika, vagyis véletlenszerű. A 3. a másik kettőhöz viszonyítva mindenképp egyszerűbb, mert a szabályossága bárki számára egyértelmű.

Akkor tehát szubjektív a komplexitás fogalma?

Az mondják a matematika nyelve univerzális. Ha ezen a nyelven egy összefüggés bizonyításra kerül, hogy nem egyszerűsíthető tovább, akkor az már nem szubjektív megítélés.

Kivéve, ha létezik egy adatbázis, vagy megoldókulcs, estünkben a nyelv ismerete, amivel a szöveg le lett írva. Vagy a zaj mintázatának ismerete. Ezek birtokában már a kép üzenete leegyszerűsíthető. De ezzel kevésbé tekinthető komplexnek?

Akkor maga a háttérismeret az, ami komplex a dekódoláshoz.

> Az írás információtartalmának megértéséhez tudni kell olvasni.

Ha nem tudod dekódolni az információt, hanem csak adatként nézel rá, akkor is látni fogod, hogy itt vannak pixelcsoportok, amik szomszédos viszonyban vannak egymással. Ezen csoportok szélessége és magassága sem véletlenszerű, bizonyos intervallumon belül vannak, és azon belül sem egyenletes szórásúak a kiterjedések. Azt is felfedezheted, hogy vannak ismétlődő minták. Itt egy s betű, ott egy s betű, amott egy s betű. Ha kínai nyelven lenne, akkor is látnád mindezt. Ugyanígy észrevennéd azt, hogy ezen pixelcsoportok a közelségük miatt nagyobb egységeket – szavakat – alkotnak, amit nagyobb – de azonos méretű – szünetek választanak el. A mondatokat is felfedeznéd. Hogy nem tudod elolvasni az egy dolog, de ránézésre azt találnád, hogy itt valami hierarchikus rendszerrel van dolgod, a pixelek elrendezése a legcsekélyebb mértékben sem véletlenszerű.

(Lefele is igaz ez, latin írásnál azt is felfedezheted, hogy a pixelcsoportok sem ad-hoc jellegűek, azok is vízszintes, függőleges, ferde szakaszokból, negyedkörökből állnak össze, a pixelcsoportoknak – betűknek – is van valamiféle struktúrája, felépítése, vannak alkotóelemei, amik között vannak szabályosságok. Teszem azt – mondjuk nyomtatott nagybetűk esetén – egyik pixelcsoport esetén sem fordul elő, hogy kettőnél több egyenes szakasz egy pontban metszené egymást.)

> A zajos kép feismeréséhez szintén tudni kell előtte, hogy az nem tartalmaz információt, nincs a pixelek között logika, vagyis véletlenszerű.

Itt is lehet objektív szempontokat nézni. Ha pl. 4 pixeles csoportokra osztod a képet, akkor ugye 2⁴=16 féle csoportod lesz. Ha ezek eloszlása egyenletes, az azért mond valamit a képről. Ha mindenféle csoportosításokban azt találod, hogy a pixelcsoportok eloszlása egyenletes, akkor valóban nem különbözik a véletlenszerűségből várható értékektől. Ha az információt hordozó voltát így nem is, de a pixelek közel egyenletes eloszlást tudod objektíven ellenőrizni.

Oké, ha pl. egy szöveg betűinek az ASCII kódjait vesszük, abból is kirajzolódik egy kép. De ott ugye bizonyos pixelcsoportok gyakoribbak, mások ritkábbak lesznek. (Egy szövegben az E betű gyakori lesz, a Q betű meg ritka.) Viszont egy jó tömörítő algoritmus pont ezt használja ki, tehát ha fogsz egy hosszabb txt fájlt, azt tömöríted, akkor a bitek – vagy a képen az ezt reprezentáló pixelek – eloszlása egyenletes lesz. Nyilván így mindezek ellenére lesz tényleges információtartalma a képnek.

Csakhogy ez itt most nem annyira érdekes. A képre most itt képként nézünk rá, és ha nem tudod, hogy a kép valamilyen információt kódol, akkor pusztán a pixelek fekete és fehér rendszerében nem fogsz látni struktúrákat. A pixelek nem állnak össze semmiféle jól felismerhető, de egymástól jól elhatárolt nagyobb egységekké, csoportokká, amik meg – lévén nincsenek – további nagyobb egységekké sem állnak össze. A kép maga akkor sem tűnik komplexnek – a strukturáltság hiánya miatt –, ha történetesen amúgy kódolni hivatott valamiféle információt.

De amúgy igen, attól függően, hogy tudunk-e a mögöttes információról vagy sem, ugyanazon dolog komplexitásának a megítélése lehet eltérő. A DNS ha tudjuk, hogy információt hordoz, akkor lehet, hogy komplexnek nevezi valaki. Ha nem tud arról, hogy a DNS információt hordoz, akkor meg tűnhet a számára véletlenszerűen egymást követő szekvenciának, amibe semmiféle komplexitást nem lát bele.

Ezért vagyok némileg kritikus azzal szemben, hogy a hétköznapokból jól ismer, de tudományos definícióval nem rendelkező komplexitás fogalmat lefedi-e vajon az adott rendszer információmennyisége. Én ezen és az ezt megelőző válaszomban leírt megfontolások alapján azt gondolom, hogy nem, vagy megengedőbben fogalmazva nem feltétlenül.

Vagy hát a fene tudja. Számomra – a saját értelmezésemben, meg úgy a komplex rendszereket vizsgáló tudományágak sugallta benyomás alapján – a komplexitás valahogy azt fejezi ki, hogy valaminek részei, alkotóelemi vannak, amik szintén további kisebb részekből, alkotóelemekből épülnek fel, és ezeknek viszonyai között is vannak szabályszerűségek, nem ad-hoc jelleggel kapcsolódnak a részek össze nagyobb egységekbe, hanem valamiféle rend alapján.