Szerintetek miért maradt fenn ilyen sokáig a hit?
Figyelt kérdés
A tudomány már sokat bizonyított, mégis vannak vallások és hívő emberek.2023. szept. 21. 21:01
42/47 anonim válasza:
Azok voltak a tények, amit a Bibliában írtak? Nevetséges, akkor hogy jött létre a hierarchia, a miseáldozat, az áldozópapság? Erről semmi nincs a Bibliában. Róma a Trienti zsinaton is kimondta a reformáció hitelvei ellenében, hogy a hit forrásai a Szentírás és a szenthagyomány, egyébként a keleti egyházban is, csak csúcsvezetés nélkül.
43/47 anonim válasza:
A tudomány sokat bizonyított, ilyen elven éppúgy el lehet fogadni Aquinói Tamás indirekt istenbizonyítását, noha ezen a középkori skolasztika spekulált sokat, a protestánsok nem is foglalkoztak a kérdéssel behatóan, a filozófiát a teológia szolgáló leányává tették. Luther szofistáknak nevezte őket.
44/47 anonim válasza:
Ősrobbanás bizonyított? Egy hipotézis az is, mint a teremtés, de ma már kevés az olyan fanatikus hívő is, aki szó szerint veszi Mózes első könyvének első fejezetét, inkább bizonyságtételről beszélnek, hogy mindenek forrása az Örökkévaló.
45/47 anonim válasza:
Attól még, hogy nem látok valakit vagy valamit létezhet. A levegőt se látom és létezik, különben nem élnék. A Biblia még az egyházi tanítás szerint sem úgy Isten szava, hogy minden egyes szó isteni sugalmazásra íródott, mert emberek írták adott kor, adott stílusában, de bizonyságtévő jelleggel.
46/47 anonim válasza:
"Tehát a hívők MINDAZON döntése, amit azért hoznak, hogy a mennyországba juthassanak és ne a pokolba, az "Isten félelem"-ből, az elkárhozástól tartva meghozott döntések erkölcsi értelemben súlytalanok, míg az ateisták jó cselekedetei, melyeket nem befolyásol a pokolra jutás vagy mennybe menetel gondolata, erkölcsi értelemben komolyak."
Rossz logika! Nem a hívőknek kell tartania a pokoltól hanem a hitetleneknek. :)
47/47 anonim válasza:
"Nem a hívőknek kell tartania a pokoltól hanem a hitetleneknek. :)"
Rossz logika és téves információ!
A hívőknek kell félnie a pokoltól mert az pusztán, hogy hisznek édes kevés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!