Csak tudjátok mi a furcsa barátaim, amin most gondolkoztam el, hogy számomra már azért kezd gyanúsnak tünni a dolog, hogy Jézusról ami állítva van, hogy feltámadott és a halálon felül tudott kerekedni, mert akkor még nem csak a költők Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Arany János, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső de még a jóval mélyebb évszázadú uralkodók ARTÚR KIRÁLY meg minden azok ők hová lettek, mások miért nem támadhattak fel, miért csak egyedül Jézus tehette meg?
És innen kezd már nekem a dolog gyanússá válni, hogy ezt valakik kieszelték és trükközve van minden, hogy az embereket félelembe tudják tartani
352/352 anonim
Az eddig megnézett és olvasott dolgok is kezdenek gyanussá válni -uyanis eddig semmilyen tudományos számitás magyarázkodás nem utal a véletlen sorozatok általi létrejötre.Egy inteligens tervezőre utalnak azok az állítólagos bizonyítékok amit a véletlen szüleményeire utalnának.Namármost mivel ezidáig olvasottak s videók megtekintése nem tagadja isten létezáését sőt bizonyitja -is nem tudom miért lehet gyanus egy ember feltámasztásaa például Jézus ha a világetemet teremtő megatkotott egy öszetett rendszer és feltételezzük sőt gyanusnak tartjuk gogy a feltámasztásra nem képe - na ez a gyanus gondolkodás .
"Az eddig megnézett és olvasott dolgok "
Próbáltad azt a bizarr dolgot, hogy nem csak nézed/olvasod hanem fel is fogod azt?
#353 (utolsó előtti)
Nem vagy kicsit túl naív?
Ahogy látom, tényleg kicsit naiv.
Ki mondta, hogy a világot teremteni kellett?
És akkor ki teremtette a teremtőt?
358
Ki teremtette a meteort?
"Magától jött létre?"
Önmaga okozója? Akkor meg fejtetted, az Isten=világ
Ugyan még nem értem a végére de dereng hogy menyi bagatel feltételezés van a véletlenek általi kifejlődésre -és pont azok akiktől az ember nem várná.
354/359 anonim ***** válasza:
66%
"Az eddig megnézett és olvasott dolgok "
Próbáltad azt a bizarr dolgot, hogy nem csak nézed/olvasod hanem fel is fogod azt? ( éppen az hogy olvasom és felfogom ) az edigi dolgok egyáltalán nem tagadják isteni teremtést ) - számítás ,fizikai törvényszerüségek, stb stb valakik szerint "puzsta véletlenek halmaza"
355/359 anonim ***** válasza:
#353 (utolsó előtti)
Nem vagy kicsit túl naív? ( ehhez kel naivság elhinni a bizonyítékok nélkül hogy puszta véletlen jött létre minden - azaz tervezés és számítás nélkül) - saját magadat bizonyítod mekkora naiv vagy.)
357/359 anonim ***** válasza:
40%
Ahogy látom, tényleg kicsit naiv.
Ki mondta, hogy a világot teremteni kellett?
És akkor ki teremtette a teremtőt?( az edig olvasotakbol és a tudományos magyarázatokból pont az jön ki hogy valaki ezt létrehozta- mert így véletlen NEM JÖHETETT LÉTRE ) - még ha az okosok ezt tagadják is.
358/359 anonim ***** válasza:
0%
Magától jött létre. Egy meteor csapódott le a földre és felszabadultak mindenféle kőzet törmelékek és baktériumok és kialakult abból mutálódva minden. ( nemtudom milyen iskolád van de a logikus bizonyítékokat nem fogadod el -"menthetetlen vagy" )
Javaslomprobűld ki hajcs trabantal a fának és hátha kifejlődik belőle egy Porse - mert ugye a balesetek halmaza már itt tartunk hozta lérte a világegyetemet és rajta az embert - eszerint " baleset miatt lett egyesek gondolkodása sérült)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!