Mivel tudják bizonyítani az ateisták, hogy az ő világképük az igaz?
#29
"Az ateisták akkor bizonyítanák a nézetüket, ha minden egyes vallás kapujába belőnék a gólt"
Még akkor sem, hiszen létezhet, egy olyan isten, ami köré még nem is épült vallás, és amiről senki nem is tud.
Így az ateizmus nem bizonyítható, de szerencsére nem is kell.
Valahogy az ateizmust, az ateisták világképét nagyon nem érti a kérdező.
Miért kéne bizonygatni?
Bőven elég az, hogy erre a vallásra 2000 év alatt nem sikerült egyetlen bizonyítékot összeszedni.
Mi kell még?
Az ateizmus meg csak arról szól, hogy nem hisszük el.
Bizonyíték nélkül meg főleg nem hisszük el.
DE MÉG ráadásul a keresztények istene az már meg is van cáfolva - szóval azt KÜLÖNÖSEN nem hisszük el!
Valaminek a létezése és nem létezése között bizonyítás, cáfolás tekintetében van egy aszimmetria. A legkisebb nevező azon dolgok létezésének a feltételezése, ami bizonyítottan létezik. Pl. fekete hollók léteznek. A Nap is létezik. Létezik a gravitációs kölcsönhatás.
Ehhez kvázi végtelen számú olyan dolgot lehet feltételezni, aminek a létezése nem bizonyított, de lehetséges, könnyen vagy nehezen ugyan, de elképzelhető. Mondjuk a zöld alapon piros pettyes hollók létezése is ilyen. Vagy a háromfejű sárkányé. Vagy a fogtündéré. Vagy a tollaskígyó istené. Vagy a kereszténység Istenéé. Nem akarom ezeket azonos komolysággal kezelni, de a létezés, nem létezés szempontjából mégis van közöttük rokonság. Objektív, reprodukálható módon nem lehet meggyőződni a létezésükről.
Az összes lehetséges létezőt kizárni, cáfolni már csak a mennyiségük miatt is lehetetlen. De nem csak erről van szó, egyetlen dolog nem létezése önmagában is lehetetlen. Hogy bizonyítod, hogy nincsenek zöld alapon piros pettyes hollók? Felmutathatsz ezer fekete (és kettő albínó) hollót, mondván, nincs közöttük zöld alapon piros pettyes. Ebből következik az, hogy a világ összes többi hollója között sincs ilyen? Logikailag nem, maximum valószínűtlenebbé teszi az az ezer holló ezt a feltevést. De tegyük fel pénzt, időt, energiát nem sajnálva összeírod a világ össze hollóját. Könnyen rá lehet vágni, hogy bizonyára kihagytál néhányat és azok között van zöld alapon piros pettyes. Még ha minden vitát kizáró módon igazolni is tudnád, hogy nem hagytál ki egyet sem (amire nem tudom mi lenne a megfelelő módszer), akkor is rá lehet vágni, hogy oké, most perpillanat nincs egy sem, de amúgy létezett és létezni fog a jövőben valamikor zöld alapon piros pettyes holló.
A fizika nem zárja ki Isten létezését. Bármelyik képletbe bele lehetne venni olyan paramétereket, ami valamiféle metafizikai tényezőt (mondjuk Istent) takarnának. Pl. az F=m*a képletet fel lehetne úgy is írni, hogy F=m*a*ɑ + Ω, ahol alfa és omega közelítőleg és leegyszerűsítve isten akaratától függő paraméterek. De ha minden mérésnél azt kapod, hogy ɑ=1 és Ω=0, függetlenül attól, hogy ezt a képletet mondjuk egy autóbaleset áldozataira ható erőnél számolod ki, és ez az erő a tömegtől és a gyorsulástól függ, de attól nem, hogy kik ülnek az autóban, akkor egy olyan Isten képe rajzolódik ki, ami pontosan úgy működik, mintha nem is létezne. Ha most ezt rávetítjük a természettudományok sokezernyi képletére, ahol valahogy mégsem vált szükségessé ennek az alfa és omega paramétereknek a bevezetése, akkor ott vagyunk, ahol a zöld alapon piros pettyes hollóknál. Isten létét mindez nem cáfolja, de roppant mód valószínűtlennek tűnővé teszi.
> De ha én azt mondom magamról, hogy még pártatlan vagyok, akkor mi alapján döntsek, ha mindkettő világnézetre (ateista, keresztény) 0-0 bizonyíték van?
Ez a pláne benne. Az ember nem dönt arról, hogy hisz-e vagy sem. Lehetnek a megtérésnek is, a hit elvesztésének is apropói, de alapvetően az ember nem úgy válik hívővé, hogy „nos, ez egy olyan érv, ami miatt holnaptól hívő leszek”, és ugyanígy nem logikai következtetés eredményeként válik az ember ateistává.
Ismerd meg a világot is, ismerd meg a vallás tanításait is, és lehet, hogy kevésbé leszel pártatlan. De hogy melyik félhez fogsz közelíteni, azt nagy valószínűséggel nem egy objektív érvekkel igazolható, megfogalmazható megfontolás fogja eldönteni.
> Mert ha az ateistáknak nem kell bizonyítani semmit, akkor csak védekezni tudnak a keresztények által kigondolt újabb és újabb istenérvekre.
A hívő is igyekszik racionális (vagy annak tűnő) érvekkel alátámasztani a hite igazát. Így aztán időről-időre születnek ilyen-olyan istenérvek. Ezek senkit nem tesznek hívővé. Vannak, akik meg szívesen rámutatnak arra, hogy ezekben az istenérvekben hol vannak logikai hibák, következetlenségek, hiányosságok, amik meg senkit nem fognak kitéríteni a hitéből. Viszont mégsem teljesen értelmetlenek szerintem ezek a viták, mert alkalmat adnak arra, hogy egymás világképét egy picivel jobban megértsük. De nem igazán úgy gondolok erre, mint támadásra és védekezésre.
SEMMIVEL! - de szerintem nem is akarják. MINEK?
De a kérdés megfordítható:
Mivel bizonyítható isten létezése? A "Szentírással"? (...vagy a "kinyilatkoztatás" bármely szövegével?) NE RÖHÖGTESSETEK...!
Mivel nincs demonstrálva isten létezése, ezért nyilván nem fogok hinni benne.
Tudjátok, mint minden értelmes embernek kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!