Ha a vallások istenei nem segítenek az embereken, és ma is azt látjuk, hogy rengeteg ember nyomorog, akkor mi értelme van oltárt, szent helyeket stb-t emelni ezeknek az isteneknek?
A hívők általában kivédik az istenséget, hogy nem az övé a felelősség. Én ezzel vitatkoznék, de ha istenek tényleg nem tekintik magukat felelősnek az emberek miatt, és nem tesznek semmit pl. a brazil nyomornegyedekben élők felemeléséért, akkor mi értelme van dicsérni ezeket az isteneket?
Ha az istenekre nem lehet számítani, akkor a vallást teljesen ki kellene vetni a társadalomból, és az emberiségnek teljesen szekuláris módon kellene együtt gondolkodni a társadalmi problémák megoldásán.
Nem a saját gondolkodásomat írtam le hanem amit eddig megértettem a tanításokból.
Szerintem az történhetett valamilyen szekta hálózott be akikben később csalódtál ezért tetted fel a kérdést.De mindegy nem tisztem itt elemezgetni másokat.
A történelmi egyházak/világvallások/letűnt kultúrák isteneiről is azt gondolom, hogy nem érdemlik meg azt a dicséretet, amit kapnak a hívektől.
Ezért tettem fel ezt a kérdést, hogy megértsem, mások miért tartanak mégis ki. Egyúttal pedig a saját gondolataim is leírtam.
Köszönöm a beszélgetést, szerintem ezt a témát alaposan átbeszéltük. Részemről lezártnak tekintem a témát.
További kellemes estét.
Kérdező!
Nem kell mindig segíteni, néha azzal segítesz, ha nem segítesz, mert a nagy jólét sok lelket taszít az örök kárhozatba..!
Minek értelme van enned, ha utána megint éhes leszel ?
Ha van egy felsőbb hatalom, ami önző imádat miatt ad, azt elég szomorú lenne követni. Ha te nagy hatalmú entitás vagy, akkor azt akarnád, hogy önzésből azt hazudja neked egy fél bolygó, hogy imád téged??
Semmi értelme sehogy sem ilyeneket emelni. Az igazi templom az elméd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!