Mi értelme az iszlámnak, ha Jézus nem is váltott meg minket kereszthalálával?
Már a pápa is elfogadta, hogy NEM LÉTEZETT Ádám és Éva.
Egy végtelen jó isten meg miért is átkozna?
Nem a Koránban fogadta el.
De ha nem léteztek - mégis, HOGYAN ettek volna bármiből?
#7 Oké. De ha nem lettünk megátkozva, akkor miért van az, hogy néhányan kéz és láb nélkül születnek, vagy down szindrómában meg hasonlók? Keresztény szemszögből ez könnyen magyarázható, hogy az átok miatt. Na de iszlám szemszögből?
Különben meg miért pontoztátok le? Most tényleg jó válaszokat adott.
7: hogy ne terjedne ki az egész emberiségre az öröklődő bűn ha az első két emberpártól ered? Logikus hogy akkor tőlük számítva minden emberre átterjedt.
8: azok a betegségek vagy fogyatékosságok nem feltétlenül abból adódóan következnek. Ha megnézed a vitetnámi háború idején ledobott napalm bombák következményeiből mennyi kisbaba született valamilyen súlyos testi degeneráltsággal, akkor mifelénk a ritkább eseteket is arra lehet visszavezetni, hogy a környezetünk mennyire szennyezett lett, milyen génmódosított és hemikáliával, antibiotukumokkal telenyomott élelmiszereket eszünk stb. Ez minimális eséllyel de egy terhes anyának a magzatára hatással lehet és megtörténhet a hibás kromoszóma vagy dns kifejeződés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!