Ha a fogászati asszisztens magázódásból csak úgy tegezésre váltott, legközelebb már tegezhetem, ugye?
30as férfi vagyok, de jóval kevesebb nézek ki. A kb. velem egyidős asszisztens nő (dentálhigiénikus?) amikor behívott, jó napottal köszönt és magázott, ezért én is.
Majd miközben a fogammal foglalkoztam, tegezni kezdett, és a kezelés utána maradt tegezésnél, sziával köszönt el.
1: ezt most komolyan írtad?:D
miért lenne ettől buta p@raszt? én pont azokat találom viccesnek, akik "azértismagázódnak" (lásd: frusztrált eladók), hogy így kapjanak tiszteletet, ha már máshogy nem sikerült.
#3
Én élném, ha a 30-as asszisztens nők tegeznének.
Ha szimpi, én a kérdező helyében simán tegezném legközelebb.
#5
Már 30 éve elavult illemszabályokról. Nálunk nyugatibb országokban sorra hagyják el a magázáshoz hasonlító beszédstílust, mert bizonyítottan jobb emberi kapcsolatokat lehet létesíteni nélkülük.
Miért ne tegezhetné le egymást két azonos korú ember, ha szimpatikusnak találják egymást?
Szerintem aranyos sztori. Az OP simán tegezheti.
6: azért ne láss bele többet a történetbe :D mindenkit tegeznek szinte az asszisztensek, ha nem 65 éves az illető.
egyébként igazad, máshol megkaptam azt is, hogy magáznom kellett volna, hiába tegezett le, egészen addig, míg nem ajánlja fel:d komolyan, annyi merev karót nyelt ember van ebben az országban h hihetetlen.
a 30 körüli fogorvosnővel maradt a magázódás (egyszerűen magáztam, mikor először bementem), de egyszerűen komikus az egész, egyszer le is tegezett véletlenül.
utcán ismeretlenül is tegeznénk egymás vszínűleg. bohóckodás ez a kötelező tegeződés.
Fogászati asszisztensként írom, hogy igen, nyugodtan tegezd, ő is tegezni fog legközelebb is.
A fogászaton azt látom, hogy a lányok azért kezdik tegezni a pácienst, mert akkor oldódik a hangulat, nem annyira feszült a páciens, legalább a kötelező magázódást le tudja tenni, tegezve esetleg bátrabban kérdez, kér tanácsot vagy beszél a problémájáról.
Nem kell mereven ragaszkodni a szabályokhoz, bár hozzáteszem, én nem tegezem le a pácienst - ha letegez, oké, visszategezem, de én a legkevesebb esetben kezdeményezek tegeződést.
(Írod, hogy a frusztrált eladók magázódnak - nem, nem azért magázódnak, mert frusztráltak, hanem mert megtisztelik az üzletbe belépő vásárlót. Idegen embert nem tegezünk le eladóként.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!