Az ateisták szerint ki volt Jézus?
#14 Helyesbítek a te írásodat elfelejtettem véletlenül idéző azaz külön jelzésbe tenni.
"12-es: igen, a Biblia egy mese. Egyszerűen valaki kitalálta, és a többség hiszékeny volt és elhitte. 2 éves korom előttről semmire se emlékszek. Arra viszont emlékszek, hogy kisgyerekként, nem tudom már hány évesen, eleve magamtól arra gondoltam, hogy mi van ha ezt az egészet valaki csak kitalálta, és a többség hiszékeny volt és elhitte. És nem csak "mi van ha", hanem már akkor is tudtam, hogy ez a legvalószínűbb, és gyakorlatilag esély sincs rá hogy máshogy legyen, képtelenség. Vagyis nem hittem el a szüleimnek."
Csak az a furcsa, hogy néha egyes embereknek működnek még az imák is.
Na meg valamiből meg kellett teremtődnie az emberiségnek, az állatoknak, a növényeknek és a víznek is stb. Vagy akkor ufók azaz földönkívülieknek vagyunk akkor a teremtményei?
Kazal lenne csak elírta, utólag meg nem tudja javítani.
Ha azt kérdezzük, hogyan lett a világ, akkor 1 magyarázat lehet rá hogy Isten teremtette. De akkor meg az a kérdés hogy miért lett Isten? Miért van Isten? Úgyhogy gratulálok a papoknak a probléma arrébbtolásához, a megoldása helyett. Ugyanígy a földönkívülek se oldják meg, mert akkor meg ők hogy jöttek létre. Valami szcientológus hittérítő lehet.
Erre gondoltatok? Volt egy másik weboldal is ami azt írta hogy az általam írt a társoldala, rég nem találom. Ez a weboldal színbaromság, szinte már a szóközök is színbaromságok rajta.
Ha ateista lennék (agnosztikus vagyok!), azt mondanám:
KIT ÉRDEKEL?
Isten biztos, hogy nem, a többi nem számít. Hasonló a többi ókori "futottak még" prófétához, de azt azért illik megjegyezni:
Életével, cselekedeteivel, beszédeivel a VILÁGIRODALOM TÖRÉNETÉNEK szerves részévé vált.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!