Miért van az embereknek szükségük vmilyen hitre, vallásra, kapaszkodóra?

Az a baj, hogy az ateisták (meg sok vallásos is) teljesen fogalmatlan a vallásokról, így természetesen, hogy téves következtetésekre jutnak, mint a kérdező.

Tekints a vallásra, mint filozófiai rendszerre. Szükség van rá? Nem. Működik? Igen.

#5

Csak a te és a hozzád hasonló beteg emberek agyában van Isten, mert bemesélték neked és megtetszett számodra a gondolat a kitalált összefüggéseivel, vonzataival, amibe saját reményeidet, vágyaidat is fekteted.

Ezt hívják téveszmének, orvosi nevén doxazmának, amikor a valóságtól elrugaszkodott dolgokat nemcsak hogy elfogadják egyes emberek, hanem életük vezérfonalává teszik azokat.

Pedig számtalan jel szól ellenük, például a más vallások képtelenségei, amelyek kívülállók számára nyilvánvalóak, de aki hisz bennük, az elvakultan elhessegeti a kételyeket és hiszi, hogy a villámokat Jupiter dobálja ha haragszik, vagy ha jól viseli magát, akkor hetvenkét bombázó hurival kéjeleghet valamiképpen és az totál mellékes, hogy akkor már a kukacát megették a kukacok és nincs is mivel kéjelegni, szóval agyatlan dolgok tömkelege jár ezekkel a kényszerképzetekkel, nem létező lények elfogadása valóságosnak, mint az angyalok, ördögök, dzsinnek, szellemek, kerubok, szeráfok, meg a jó ég tudja miket ki nem talált az emberi fantázia.

Valahogy a Hupikék Törpikéket is valóságosnak vesszük egy kicsit, amikor a filmet nézzük, hiszen olyan jól fel vannak ruházva az intelligens lények tulajdonságaival, érzelmeivel. Lám Törpapa maga a tömény bölcsesség, a Hókuszpók meg a gonoszság csimborasszója és még az sem számít, hogy pirinyók és hupikékek, az ember mégis talál velük érzelmi kontaktust.

Az empátia ami bennünk van, az teszi lehetővé, hogy sírni tudjunk a jól megírt irodalmi karakterek sorsán, akkor is, ha az eszünkkel pontosan tudjuk, hogy lényük csak fikció és minél kerekebb a történet, annál valóságosabbnak érezzük, na és ha az ember maga is szerepet kaphat a cselekményben, ha be lehet vonni az olvasót, vagy a színdarab nézőjét szereplőnek is a történetbe, azt nehéz kihagyni, arra rá lehet kattanni és akkor már maga hiteti el a szereplő magával, hogy mindez valóságos és létező, mert az kell ahhoz, hogy összeálljanak a részletek.

Ugyan miként másként tehetne szert az ember az örök életre, vagy miként találkozhatna ismét elmúlt szeretteivel, mikor minden halandó, vagy miképpen szabadulhatna meg a rossz tettei generálta lelkiismeret furdalástól másképpen, mint egy képzeletbeli fensőbbség megbocsájtása által?

A jóság magában hordja a jutalmát, de a legtöbben ennél kézzelfoghatóbb elismerést igényelnek, jól esik az, ha valaki értékeli, tudja és számon is tartja törekvéseinket, megbocsátja hibáinkat, egyszerűen kell, kell, kell valaki aki által és miatt embernek érezhetjük magunkat.

Magam csak úgy tudok ateista lenni, hogy gyakran tartok önvizsgálatot és képes vagyok többnyire felismerni tetteim súlyát, indítóokait, továbbá felül is tudok emelkedni saját hibáimon, bár olyan is van, aki egyszerűen nem is törődik ezekkel.

Az is jó.

:)

5.

Nem tévhit. Nem azt írták, hogy te és attól még, hogy te nem azért hiszel vagy azt gondolod, hogy nem azért hiszel attól még sokan mások hihetnek azért.

A vallás egy olyan hitrendszer, ami csökkenti a szorongást, amit az egyén érez, amikor szembesül a világ nagyságával, amikor felfogja, hogy ő mennyire apró és tehetetlen része, hogy soha nem fogja megismerni, hogy nincs aki fogja a kezét.

Vannak, akik betegségként definiálják, de szerintem nem az. Pusztán hiszékenység, amit egy hitrendszer ki tud használnj, be tud épülni akár egy felnőtt ember életébe is. Nyilván, amikor gyerekkorban végzik el az indoktrinációt, az más helyzet, mert ott az ember teljesen védtelen állapotban kapja meg a bedrótozást.

Egyetlen igazi ellenfele a kritikus gondolkodás, a szkepticizmus ismerete és aktív használata.

"Egyetlen igazi ellenfele a kritikus gondolkodás, a szkepticizmus ismerete és aktív használata."

Így van ez az olyan rendszerekkel amik azt hírdetik, hogy a "tudatlanság: erő" (George Orwell)