Kiégett, hitválsággal küzdők, titeket mi tart életben, mi mozgat meg? (Mi volt az a pont, amitől ateista lettél?)

És úgy akarjátok orvosolni szegény embernek a hitválságát meg kiégését, hogy belemagyarázod a fejébe, hogy legyen hozzád hasonló gőgös, más embert istenhite miatt becsmérlő mentalitással majd attól jobb lesz neki.

Amúgy mi a meglepő, nem ez a kiégés egyik jele? Amikor elveszíted a lelkesedést a hétköznapokban, munkában, már nem érdekelnek se ember se Isten, nincs semmi amiben igazán tudsz hinni. Főleg olyannak ami nem ad kézzelfogható gyors választ, változást mint Isten fogalma. Semmi meglepőt nem látok, fordulj szakemberhez mielőtt mélyebb depresszióba süllyedsz, bűnbakokat kezdesz keresni, meg utálkozás uralkodik el rajtad.

@Kérdező: "Az ókor szerintem élhetőbb kor volt, tele varászlóval, csodákkal, istenekkel, asztrológiával, rejtélyekkel stb"

Baromi sok rejtélyt élhetett meg az ókorban a többség... Kivitték hajnalban az állatokat, este hazahajtották, oszt' jónapot. A világból kb. ennyit is láttak egész életükben. A földműves reggeltől estig dolgozott, mint az állat, oszt' ennyi. Milyen csodákkal és rejtélyekkel találkoztak ezek az emberek??? Max. lövete sem volt arról, hogy az esti égbolt miért van tele apró lyukakkal, vagy mitől hal meg a gyereke, miközben tele lesz egyre csúnyább kiütéssel a bőre...

Mi találkozunk rejtélyekkel, és csodákkal és szinte minden nap! A TV-ből, az Internetről, a technika fejlődéséből, az orvostudányból, csillagászatból, bolygókutatásokból, az utazási lehetőségek változatosságaival... stbstb. Ezek elsöprő többségének működési alapjairól semmit se tudunk, vagyis mi, az egyszerű nép gyermekei. Még azt se érti a jónép 90%-a, hogy mitől ég az égő, ha felkapcsolja a villanykapcsolót. Ha annyira odavagy a démonoktól és manóktól, akkor képzeld bele őket a villanykörtébe, és máris a csodás ókorban érezheted magad.

Bármelyik ókori, ha átjönne a mi időnkbe, nem győzne szédelegni a rettentő sok csodától, amivel találkozna és látna! Rohadtul esze ágában se lenne visszamenni, és veled szemben, aki nem tudni mibe fásultál bele, ő remegve a boldogságtól kutatná a világunkban tapasztalható milliónyi csoda eredetét... :)

"Elnézem az embereket, főleg az egyszerűeket. "

Kicsit sem lenéző...

Neked az a legnagyobb problémád kérdező, hogy egy állom világban élsz. Fel kéne ébredni és fel kéne nőni.

Együttérzek veled kérdező. Nekem ez 40 évesen jött elő. Addigra mindent elértem, amit akartam: feleség, gyerek, ház, autó. A hitem nem szűnt meg ugyan, de a lelkesedésem igen. Nem csak a vallás iránt, hanem általaban minden iránt.

Jézus parancsolatait továbbra is igaznak tartom, de pl.a Mennyországot egyre nehezebben tudom elhinni.

„Az ókori gnosztikus keresztények azt tartották, hogy egy gonosz és örült isten teremtette ezt a világot. Ebben reménykedem már csak hogy nekik van igazuk!”

Nekem is van egy dolog, amiben reménykedem: hogy Isten személyes, ahogy Jézus tanított róla. Ha a legfőbb teremtő nem személyes, és így közönyös mindaz iránt ami e világban folyik – és az egyes emberrel történteket sem tudja átérezni, emberi szemszögből megítélni-, az valóban félelmetes lenne. De van remény, épp Jézus tanításai miatt.

Az Ószövetség istenképe még tökéletlen, a kor gondolkodását és korlátozottságát is magán viseli. Természetesen nem szabad elvetni, hiszen Jézus sem vetette el, magát a próféciák beteljesítőjének tartotta. De nem feltétlenül kell elfogadni a plenáris verbális ihletettség tanát.

Abban is reménykedem, hogy ennél a világnál léteznek finomabban hangolt világok, ahol szelídebb minden. Van egy kedves film is erről, ajánlom megnézésre: Gyönyörű zöld a címe (francia).

Innen letölthető jó minőségben (letöltés után magyar felirat is bekapcsolható).

[link]

Végezetül, a hit nem egyforma erősségű az élet folyamán, el is „vékonyodhat”, fel is duzzadhat, ez időről időre változik. Erről ír Spurgeon:

„Sõt; hitünk nemcsak hogy próbára tétetik, de mélypontra is juthat, és mégsem ítéltetünk el. Ha hited olyan kicsivé válik, hogy már nem is látod, akkor sem ítéltetsz el. Ha valaha hittél Jézusban, lehet, hogy hited olyanná válik, mint a tenger, amely messzire visszahúzódik a partról,

és csak egy széles iszapsávot hagy maga után, így egyesek azt mondhatják, hogy a tenger eltûnt vagy kiszáradt. Én azt mondom, hogy Isten hited dagálya idején sem fogad el jobban, mint apály idején; mert az, hogy mennyire fogadtatsz el, nem hited mennyiségén múlik, hanem valóságos voltán.”