Ha Isten megbocsájt, akkor Sátán miért nem nyert bocsánatot?
Biztosan nem Isten teremtette az embert, mert mi szüksége lenne egy ilyen gyarló teremtményre…
Ha Isten teremtette volna az embert, nem végzett volna félmunkát.
Ellenben az ember teremtette az Istent, mert nélküle nem tud szembenézni önnön gyengeségével.
Az embernek van szüksége egy kitalált jó barátra, akiben a végsőkig bízhat, így hárítva el saját felelősségét.
Szia
Van olyan bűn, amit nem bocsát meg Isten. Ilyen a szándékos bűn. Krisztus ezt mondta Sátánról, (a vallásvezetőknek): "Ti a ti atyátoktól, az Ördögtől vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok tenni. Az gyilkos volt kezdettől fogva, és eltért az igazságtól, mert nem szereti az igazságot. Azért hazudik, mert ő ilyen. Ő hazug, és a hazugság atyja." János 8:44
Ez is vonatkozik Sátánra is: " Mert ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért," Héberek 10:26
Máté 12:32
"Aki például az Emberfia ellen szól egy szót is, annak megbocsáttatik, de aki a szent szellem ellen szól, annak nem bocsáttatik meg; nem, sem ebben a világrendszerben, sem az eljövendőben."
A Sátán nem úgy tűnik, hogy megbánta volna a bűnét a mai napig sem.
De az 5. kommentre válaszolva:
Nem tudhatod biztosra hogy nem Isten teremtett minket, hiszen nem voltál ott. Alapból az ember nem volt gyarló és gonosz, csak azzá vált a bűnbeeséd után.
Mi nem félmunkák vagyunk, Isten arra teremtett bennünket, hogy a barátai legyünk és szeretetből teremtette meg az embert. Ha azt nevezzük félmunkának, hogy szabadakaratot adott nekünk akkor igazad van. Az nekünk nem lenne túl jó, ha Isten mindenkit úgy teremtett volna meg, mint egy robotot, akinek nincs szabadakarata, azt csinálja amit meghagytak neki. Isten nem kényszerít minket semmire.
A mi természetünkkel nem érthetjük meg Istent, hiszen Ő Szellem. Az Ő szellemi teremtett (számunkra nem érzékelhető) világában minden teremtett lény pontosan tudja, vele szemben milyen elvárások vannak. Nekik nincs tévedésre lehetőségük, mert egy magasabb szinten működnek. Az ember nem szellemi lény, főként, hogy az eredendő bűn miatt mindenki, aki erre a világra születik bűnös ember. Bár Isten adott Ádámnak és Évának szellemet, de ez az alma ügyet követően azonnal halott lett a szelleme. (Isten előre mondta, hogy ha eszel róla, meghalsz!) Egyébként eredendően az ember élő lélekké lett. Isten pontosan tudja, hogy a test és a lélek nem képes a bűnnek ellenállni. A sátán pont ezt használja ki, hogy mindenkit a pokolba juttasson, mint jó szamaritánus, aki az igazság bajnokának mutatta magát sokáig. Azaz addig, amíg Jézust, akiben nem volt bűn, (de a világ összes bűnét magára vette) Isten Fiaként bűnösnek ítélte, és meggyilkoltatta. Az emberiség Jézus feltámadása után meg lett váltva (bár ez sokakat nem igen izgat). Mivel az ember esendő, és Jézus saját emberi testének véresáldozata kellett ahhoz, hogy az emberiség bűnbocsánatot nyerjen, így van kegyelem azokon, akik befogadják a Názáretit, és ezt követően a halálával, eltemettetésével, feltámadásával azonosulva veszik a Szent Szellemet. Ne ezeknek a személyeknek van bűnbocsánata. Akik követik Jézust, tanítványai lesznek, azok Tőle ezt meg is kapják. A többieknek "csak" a lehetőség adott a bűnbocsánatra. Ha ismered a bibliát említ egy széles utat, amely a veszedelemre vezet, és egy keskeny ösvényt, amely Jézus felé visz.
A szellemi lényeknek soha nincs bűnbocsánatuk! Ha akarattal ellent mondanak Isten kijelentésének, ítélet a részük. Az ő szellemi természetükből adódik mindez. (említettem, az ember léleknek teremtetett) Amennyiben érdekel mindez, a youtubon hallgasd meg Enok könyveinek hanganyagait.
Az semmi, de hogy lehet, hogy amikor már van ember, akkor még kietlen a táj, mert még nem lehelt Isten párát a földre?
Az 6. napon megteremtette a vadakat, majd megteremté az embert (26). Aztán a 7. nap után meg még fű sincs a földön.
Szerintem ne keress benne logikát, mert az egészet csak korábbi, más kultúrákból származó szövegekből plagizálták. Saját magával sincs összhangban a szöveg néhány bekezdésen belül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!