Az ilyen bűnök bocsánatos bűnök? Megbocsáthatóak?
Ha azért követek el bűnt, mert rossz a lelkiállapotom, depressziós vagyok, hangulatingadozásaim vannak, az megbocsátható vajon Isten szemében?
A depresszió tulajdonképp egy betegség. Ráadásul testi betegségek is okozhatják.
Ha amúgy az ember hívő, hisz Istenben, Jézusban is hisz, és egyébként megbánja ha rosszat tesz, nem szándékosan teszi, akkor az megbocsátható vagy nem?
Tudom, hogy erre ti nem tudjátok a választ pontosan, csak szubjektív véleményekre vagyok kíváncsi.
Minden bűn megbocsátható, ha megbánják.
(Kivéve talán a Szentlélek ellenit)
Isten jól ismeri a formáltatásunkat. Nyilván egy beteg ember a helyzetében olyat is elkövet, amit rendes esetben nem tenne. Nem Te vagy az egyetlen, aki ilyesmivel küzd, és lehet győzni.
Nagyon fontos, hogy ne vedd magától értetődőnek, a betegségre hivatkozva. Mert akkor beletörődsz, és nem küzdsz ellene. Ehhez fontos, hogy rendszeresen mond el Istennek ezeket, és azt is, hogy mennyire bánt téged. Kérj bocsánatot, és Kérd a segítségét, hogy túl lépj ezen, Isten szelleme támogatást nyújt.
Nem minden bűn von maga után halált.
(1János 5:17) . . .azért van olyan bűn, amely nem von halált maga után.
Köszönöm, hogy írtatok. Egyébként szoktam imádkozni, az utóbbi napok kivételével, de közben meg sokat gondolkodok is a témán.
Annyiról van szó, hogy mostanában gyakran veszekszem a párommal és megsértem őt. Nem káromkodással, hanem anélkül. Sajnos már többször volt rá példa, hogy meg is karmoltam. (Nem vagyok macska, de ez történt.)
Persze amúgy utána megbánom. Meg, mint mondtam, gyakran vannak hangulatingadozásaim is. Nem minden nap, de azért már gyakran megtörtént.
Gondolom a szuicid gondolatok is bűnnek számítanak, sajnos abból is volt bőven, de abból már úgy-ahogy sikerült kimásznom.
Megbocsáthatók, próbálj változtatni, amin tudsz.
A katolikus mise liturgiában is benne van a szöveg: "sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással" vagyis az ember esendő. De törekedni kell, hogy keresztényhez illő életet éljen az ember.
Igyekezni fogok változtatni. Azt hiszem, még sosem voltam olyan depressziós mint most. Mindent teljesen sötétnek látok.
Sajnos nagyon nehéz irányítani nekem ezt az egész lelkiállapotomat, de tudom, hogy muszáj.
#9
Sajnos nem vagy egyedül ezzel a hangulattal az utóbbi időben.
Meg tudod fogalmazni magadnak a depressziód okát? Mert ha igen, akkor megtalálhatod a kivezető utat is, főleg ha van melletted egy kedves, szerető feleség.
Nem tudom mennyire hiszel Istenben? mennyire ismered Istent? Tudod róla, hogy Ő a "minden vigasztalás Istene? Nézd mit írt Pál apostol Istenről: „Áldott legyen . . . a gyengéd könyörületesség Atyja és a minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban . . . De ha nyomorúságban vagyunk, az a ti vigasztalástokért és megmentésetekért van; ha pedig vigaszt kapunk, az [is] a ti vigasztalástokért van, aminek hatására képesek vagytok elviselni ugyanolyan szenvedéseket, mint amilyeneket mi is elszenvedünk. És ezért rendíthetetlenül szilárd a mi reménységünk felőletek, hiszen tudjuk, hogy miként részesei vagytok a szenvedéseknek, akként részesültök vigasztalásban is” 2Korinthus 1:3–7.
Az apostol így folytatja: „És az Isten békéje, amely minden gondolatot felülmúl, megoltalmazza szíveteket és a gondolkodóképességeteket a Krisztus Jézus által” Fil 4:6,7.
Tehát van kapaszkodód, csak meg kell ragadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!