Az itt tevékenykedő ateisták miért érzik magukat sértve, ha a materialista jelzővel illetik meg őket?
"Aztán kifelé már nem kapcsolod le, mert kit érdekel?
Na, ez például egy antiszociális viselkedés, "
Ez baromira nem az antiszociális viselkedés. Antiszociális ember is figyelhet a környezetére és a nem antiszociális ember is tehet rá magasról.
Például nem az antiszociális emberek szokták teli szemetelni az energia italos és sörös dobozokkal a bokrokat és az utcákat. Pont ellenkezőleg.
Arról nem is beszélve hogy én a környezetemben pont hogy azt látom hogy az antiszociálisabb emberek azok akik jobban oda figyelnek az ilyen dolgokra.
Tehát egy teljesen alaptalan feltételezés miatt kezdted élősködőnek hívni a másikat.
Arról nem is beszélve hogy továbbra is az embereke nagy része élősködő ez alapján.
"én pedig jobban érzem magam, ha megvan.
Ha látok valamit, amit jobban lehetne csinálni, azt megpróbálom elrendezni."
És mivel mindig van mit elrendezni, ezért mindig van amitől jobban érezd magad. Na de ha én nem lennék, aki csinálja a problémákat, akkor az számodra egy sivár, teendők nélküli világot hozna el, ami neked nem jó, vagyis neked szükséged van az én, általad élősködőnek nevezett, ám tulajdonképpen végső soron áldásos tevékenyégemre, hisz én testesítem meg a te életed célját, örömforrását.
Szóval, mi a probléma? :)
Mondtam: ez csak egy példa.
A szociális ember oda tud figyelni a környezetére - ezen értem a közösséget és a fizikai környezetet is - a nem szociálist pedig ez nem érdekli, ő rongálni fogja a környezetét. Fizikálisan is, és érzelmileg is.
Persze van vegyes is, de ez az általános.
"A szociális ember oda tud figyelni a környezetére - ezen értem a közösséget és a fizikai környezetet is - a nem szociálist pedig ez nem érdekli, ő rongálni fogja a környezetét. Fizikálisan is, és érzelmileg is."
Ez továbbra sem igaz.
Attól még hogy valaki antiszociális figyelhet a környezetére.
Az antiszociális ember ha nem szól senkihez akkor hogyan rongálná a környezetét érzelmileg?
Arról nem is beszélve hogy attól még hogy antiszociális valaki nem jelenti azt hogy szerzetes módjára él egyedül és senkivel sem beszél. Adhatnak ők is hozzá érzelmileg is pluszt és nem csak érzelmileg.
A kérdésre válaszolva szerintem ez a definíciótól függ.
Mert ha valaki azt mondja, hogy az ateisták materialisták, akik szerint minden létező dolog és jelenség oka anyagi fizikailag érzékelhető anyagi, akkor bár tévednek(nem minden ateista gondolja ezt, de sokunk igen) ilyenkor az ateistának semmi oka megsértődni.
Ugyanakkor ennek a kifejezésnek van egy másik jelentése is, ami szerint a materialista egy anyagias ember, aki a pénzen kívűl semmit nem tart fontosnak, nincsenek elvei. Ez viszont szerintem nagyon is sértő az ateistákra nézve.
Én az életem során ezt még sose hallottam így, azért annyira nem lehet gyakori.
Amúgy kissé elmebeteg dolog ezt így használni, mert szómágia.
Bár a buta hívőktől ez is kitelik, de pont a buta hívők véleményére nem kell adni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!