A Gyűrük Ura egy kalandregény vagy a keresztényeket megtévesztő sátáni üzenet?
Gyűrük Ura a világ egyik legismertebb regénye. Többszáz millióan olvasták vagy látták a filmadaptációt. Egy fantasy világban játszódnak az események ahol különböző teremtmények élnek mint például embrek, törpök, tündék vagy orkok és nagyjából mindenkit be lehet sorolni a jó vagy a rossz oldalra mert a regény alapmotívuma a jó és a rossz küzdelme. A történet középpontjában, ahogy a címből is következik egy gyűrű van, ami rendkívüli erőt ad a hordozójának. Szauron készítette ezt a gyűrüt aki a legfőbb gonosz a történetben és arra használja hogy leigázzon mindenkit. A gyűrüt azonban elveszíti és egy hobbithoz kerül majd létrejön a gyűrű szövetsége ami hobbitokból, emberekből törpökből és tündékből áll, ők a jók, azzal a céllal hogy elpusztítsák a gyűrüt és megállítsák Szauront. Biztos mindenki ismeri így nem részletezném. Az írója Tolkien, viszont valójában nem ő találta ki ezt a történetet. Az iszlám vallás forrásaiban szerepel ez a történet, peresze lényeges eltérésekkel. Az iszlám szerint Salamon nem csak király hanem próféta is és Isten egy gyűrűt küld neki amit egy angyal ad át. Ez a gyűrű képessé teszi Salamont arra hogy például az állatok engedelmeskedjenek neki, uralta a természeti erőket és ami itt a lényeg, uralma alá hajtotta a Sátánt és az őt követő dzsinneket és dolgoztatta őket a templom építésén. A Sátán alapból gyülöli az embereket így meg pláne hogy még szolgaságba is kényszerítették. Tudták hogy a gyűrüben van az erő, ezért megpróbálták ellopni és az egyik dzsinnek sikerült végül. Próbálták használni vagy megsemmisíteni de egyik sem ment ezért a tengerbe dopták. Igen ám de a gyűrű visszavágyot a tulajdonosához. Ez a regényben is így van. A tengerben lenyelte egy hal, amit aztán kifogtak majd Salamon vette meg azt a halat és így visszakerült hozzá a gyűrű, a Sátán és követői pedig Salamon haláláig nem szabadultak. Már ennyiből is látszik hogy Tolkien honnan vette a történetet csak éppen megfordította a jó és a rossz oldalt. Megmutatom a regény szereplői kinek felelnek meg az iszlám szerinti történetben és még egyértelműbb lesz.
Szauron
Angyali jellegű szellem és ő a regény legfőbb gonosza. Egy Orodruin nevű hegyen készítette a gyűrüt, aminek jelentése Tűz Hegye vagy Végzet Hegye. Ez valószínüleg utalás a Sinai hegrey ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot Istentől. Az iszlám szerint egy angyal adja a gyűrüt Salamonnak tehát Szauron egyenlő Isten angyalával. Szauron által irányított terület neve Mordor, központja pedig egy Baraddur nevű torony aminek egy félhold van a tetején. Mordort vulkáni hegyek veszik körük és nincs növényzet. Ez valójában Mekka városának leírása ami az iszlám központja, a Barddur nevű torony pedig a Kábát szimbolizálja. Szauron hadsregét nem csak orkok alkotják hanem emberek is. Méghozzá sötétebb bőrű emberek akiknek kinézte, ruházata egyértelműen a muszlimokra utal. Ez a filmben első ránézésre kiderül. Ha pedig megnézzük a regény szerinti jó oldalt képviselő emberi királyságokat mint Arnor, Gondor, Rohan, az itt élő emberek kinézte, ruházata alapján ez a Nyugati keresztény világ.
Szarumán
A regény szerint egy mágus aki jó oldalon állt de aztán a sötét oldalt választotta és Szauronhoz szegődött. Nem nehéz kitaláni kire gondolt Tolkien. Salamon arabul Szulejmán. Szulejmán = Szarumán. A regény szerint Szarumán uralta a szelet ahogy az iszlám szerint Salamon is a gyűrünek köszönhetően. Szarumán egy Isengard nevű toronyban élt, ami a Jeruzsálemi templomot szimbolizálja. Isengard és Barddur úugyanúgy helyezkedik el mint a valóságban Jeruzsálem és Mekka.
Gandalf
A regény szerint egy mágus aki vezeti a gyűrű szövetségét és jóban van a tündékkel. Valójában ő képviseli a sátáni dzsinnek által irányított médiumokat, mágusokat. A tündék pedig az iszlám szerint sátáni dzsinnek. A regényben a tündék vannak úgy bemutatva mint a legfelsőbbrendűbb, legszebb teremtmények. Gandalf Móriában halt meg. A valóságban a Jeruzsálemi templom hegyet nevezik Mória hegynek. És ha megnézzük ki halt itt meg Salamon idejében, akkor azt látjuk hogy Hiram aki a templom építésén dolgozott de Salamon kivégeztette mert pogány szimbolumokat akart elhelyezni a templomba. Ez a Hiram a szabadkőművesek központi figurája.
Frodo
Egy hobbit akik vidám kedves kis teremtmények. Frodóhoz kerül a gyűrű és végül ő semmisíti meg a regény szerint. Az iszlám szerint azt a dzsinnt aki ellopja Salamon gyűrűjét, Habkiknak nevezik. Habkik = hobbit. Elég egyérételmű. A hobbitok szimbolizálják azt a sátáni dzsint aki ellopta Salamon gyűrűjét.
Aragorn
A regény szerinti Aragorn karaktere nagyon sok mindenben egyezik az iszlám szerinti Dadzsal-al (antikrisztus). A regényben a gyűrű szövetség egyik vezetője és ő az a király aki elhozza a békét és jólétet. Az iszlám szerint a Dadzsal is ezt hazudja magáról. Vándornak nevezik mert bejárta az egész világot. Az iszlám szerint a Dadzsal is be fogja járni az egész világot. A regény szerint van benne tünde vér vagyis sátáni eredetű ahogy a Dadzsal is. Várta hogy eljjön az ideje közben pedig a tündék kiképezték ahogy a Dadzsalt is képzi a Sátán. Aragorn fiatalnak néz ki de kiderül hogy 87 éves, ahogy a Dadzsal is sokáig él. Ez igaz a tündékre is. Az iszlám szerint mikor megjelenik a Dadzsal ki fognak virágozni az elszáradt fák. A regény szerint mikor Aragorn királyként visszatért, kivirágozott a Gondorban található kiszáradt fa. Az iszlám szerint a Dadzsal elsősorban a keresztényeket fogja megszólítani. Aragorn folyamatosan úgy szólítja meg a tömegeket hogy Nyugat népe.
Összefoglalva ez a regény nem más mint egy próbálkozás a Sátán részéről hogy bosszút álljon Salamonon. Istent, az angyalokat és a prófétákat állítja be rossznak, a Sátánt és annak követőit pedig jónak. A regény másik célja hogy megtévessze a keresztény világot azért hogy mikor az antikrisztus (Dadzsal) eljön, a keresztény világ engedelmeskedjen és beálljon mögé.
"Te mindenkitt le keresztényezel, is csak nem engem is, de mond már meg hogy miből gondolod hogy ezek mindegyike keresztény?"
Nem gondolom hogy mind keresztények. Van aki mondta is hogy agnosztikus. Azt írtam ez egy tipikus keresztény reakció. Egyébként a kérdést elsősorban a keresztényeknek szántam mert őket célozza a regény, őket akarja megtéveszteni. Egy ateista számára ez csak mese. De mint kiderült Toliken számára ez nem mese hanem ez volt a hite.
Még egyszer: a keresztények 0%-a lett ennek hatására muszlimgyűlölő.
Tehát akkor szerinted Tolkien teljesen hülye volt, hogy egyetlen ember (te) értette meg a mondanivalóját az összes olvasója közül?
"Nem válaszoltatok arra a kérdésre mit keresett Tolkien egy okkultista szervezetben ezért most még jobban utánanéztem és egyre érdekesebb dolgokat talátam. Tokien két legjobb barátjával megalapítja az Inklings nevű irodalmi csoportot. Ez a két barát C.S. Lewis és Charles Williams. Mindkettő író."
Akkor erre válaszolok, mert bár szinte minden teljes hülyeség volt, amiket írtál, de ez nem. Én is utána olvastam még tegnap.
Tolkien nem volt okkultista. Charles Williams volt az. Charles Williams inkább C.S.Lewis-szal állt közelebbi kapcsolatban, nem Tolkien-nel, de mind a ketten elhatárolódtak a nézeteitől, főleg Tolkien, aki egyszer még egy levelében figyelmeztette is Lewis-t, hogy "a gonosz tanulmányozását ne vigye túlzásba, nehogy úgy járjon, mint Szarumán a fehér mágus, aki túlságosan belevetette magát a témába és végül elcsábult".
Tolkien hithű katolikus volt. Egyik levelében alapvetően katolikus műnek nevezi a Gyűrűk Urát. Charles Williams fiatalkori, egyetemi barátja volt, de ettől függetlenül nem osztotta nézeteit, sőt az Inklings tagjai közül többen is nem nézték jó szemmel, amit csinál. Az Inklings amúgy nem hármójukból állt, hanem többen is voltak. Egy egyetemen alapított író klub volt. Nem vallási alapon és világnézeti alapon szerveződött. C.S.Lewis pl. a kezdetekben még ateista volt, majd csak évekkel később lett keresztény Tolkien-nel folytatott beszélgetéseinek köszönhetően és minél érettebb lett a hite, annál jobban elhatárolódott Charles Williams nézeteitől. Mégis Tolkien barátja volt már ateista korában is. El lehet olvasni C.S.Lewis pl. a Keresztény vagyok! című művét vagy a Csűrcsavar leveleit és látszik, hogy teljesen mást gondolt, mint Charles Williams pl. a szexualitásról.
Attól, hogy Tolkien ismerősei között volt egy okkultista és talán meghallgatta amit mondott, ő maga még nem volt az.
Nekem is vannak ezotériával foglalkozó ismerőseim, közeliek is, úgy hogy élesen ellenzem, sőt évekig beszélgettem erről az egyikkel és végül fel is hagyott vele. Gondolom Tolkien esetében is valami ilyesmiről lehet szó. Charles Williams a barátai közé tartozott, de ettől még nem értett vele mindenben egyet.
"Szerinted, ha 100 millió olvasóból 100 millió (kivéve te) úgy gondolja, hogy nincs benne sátáni üzenet - akkor mennyire ért célba ez az üzenet, ha mégis létezne?"
Honnan tudod hogy a 100 millió olvasó mit gondol? Magadból indulsz ki és azt hiszed mindenki azt gondolja amit te? :)
"Még egyszer: a keresztények 0%-a lett ennek hatására muszlimgyűlölő.
Tehát akkor szerinted Tolkien teljesen hülye volt, hogy egyetlen ember (te) értette meg a mondanivalóját az összes olvasója közül?"
Akkor még ezt sem sikerült felfognod. Nem mondtam olyat hogy a mű célja hogy minden keresztény muszlimgyűlölő. Többször is leírtam hogy a mű célja a keresztények megtévesztése azért hogy majd az antikrisztust kövessék.
"Akkor erre válaszolok, mert bár szinte minden teljes hülyeség volt, amiket írtál, de ez nem. Én is utána olvastam még tegnap."
A több sem hülyeség ez pedig pont hogy alátámasztja amit eddig írtam.
"Tolkien nem volt okkultista."
Tagja volt egy okkultista szervezetnek, de szerinted nem volt okkultista :) Az egyik legjobb barátja az okkultizmus nagymestere de szerinted ő nem okkultista. A műve tele pogány elemekkel, semmi köze a kereszténységhez. És ahogy az elemzésemből kiderült konkrétan sátáni üzenetet tartalmaz. Ez mind arra utal hogy nem volt okkultista :)
"Tolkien hithű katolikus volt."
Nem tudtam hogy hithű katolikus okkultista szervezetekben tagok, és okkultista nagymesterekkel barátkoznak. Ha pedig könyvet írnak, ezek szerint a keresztények pogány témában teszik és a sátánt éltetik benne.
Egy hívő keresztény ezeknek a közelébe nem menne.
"Tévedsz. Például simán mondhattátok volna hogy igen, egyértelmű hogy ez a történet nem Tolkien szüleménye, hanem az iszlám szerinti eredeti verzió sátáni kiforgatása. Ha ezt mondjátok semmilyen negatív fényt nem vetene a keresztény vallásra és megegyezhettünk volna abban hogy ez egy sátáni üzenetet tartalmazó mű. De nem. Ti inkább éltettek egy sátáni művet mint hogy bármit is igaznak mondjatok ami az iszlámmal kapcsolatos."
1. Senki nem fog hazudni a kedvegért.
2. Hát nem vetet semmilyen rossz fényt a keresztény vallásra, ellentétben a hitűnkre TE eléggé rossz fényt vetsz konteos barátom.
3. Nem azért nem mondták igaznak mert iszlámmal kapcsolatos, hanem azért mert nem az iszlámmal kapcsolatos.
"A Gyűrük ura tele van pogány elemmel de az alaptörténet az iszlám forráson alapul ami Szulejmán gyűrűs története."
A gyűrűkura " közismerten pogány mitólógiára épül." Ahogy azt le írtad az egyik elszólásodban.
A salamonos történettel csak akkor lehet össze egyeztetni ha kiveszük azt a marha sok ellentmondást, is csak arraaz egy hasonloságra fokuszálunk hogy ebben a történetben is van egy gyűrű.
"Ez a Drakula nevű hozzászoló muszlimnak vallja magát amit én kétlek. Olyanokat írt az iszlámról amit még keresztények sem."
Az iszlámról nem írtam semmi rosszat a hülye össze esküvés elméleteidet kritizálom.
"Nem mondtam olyat hogy a mű célja hogy minden keresztény muszlimgyűlölő. "
Valoban, te azt mondtad,
" keresztényeknek ebből annyit kell Toliken szerint megérteniük hogy ha jön egy nagy háború akkor a muszlimok ellen kell harcolniuk mert ők a rosszak és egy olyan embert kell követniük mint Aragorn karaktere."
Szóval a regény célja hogy elhitesse a keresztényekkel hogy rosszak vagyunk.
Ami pedig rossz azt gyülölik.
Végeredmény: Muszlim gyülölö keresztény.
Még szerencse hogy senki nem lett ilyen hiszen tévedsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!