A tudomány és technológia fejlődése hamarosan minden létező vallást ki- és le fog váltani?
A tudomány nem alternatívája a vallásnak.
Az emberek jelentős részének érthetetlen, túl bonyolult, ráadásul folyamatosan fejlődik, változik.
Sok embernek szüksége van valami állandóra. Az első ember 500 éve is Ádám volt és 500 év múlva is ő lesz. Régen is ettek az almából és a jövőben is fognak. Az, hogy ennek mennyi értelme és valóságalapja van, teljesen mindegy. De sok embernek kell ez, mert ezt még megértik.
Nem, nem fogja leváltani, mivel a vallás nem ugyanazokra a kérdésekre ad választ, mint a tudomány. Ellenben a tudomány étosza is durván repedezik, és ráadásul ez bizonyos értelemben megérdemelt. A Covid megmutatta, hogy a tudomány képviselői mennyire alkalmatlanok olyan kérdések megválaszolására, ami nem szorítható be a labor négy fala közé. Jelen pillanatban épp a tudományt járatják le, részben maguk a tudósok.
Engem ez kifejezetten aggaszt, mert én szeretem a tudományt.
A Covid azt mutatta meg, Titus, hogy a vallásoknak lassan vége van. Az istenek, - JHVH, Krisna, wicca istenek, stb. - akikben a vallások hívei hittek, nem segítettek.
A tudósok voltak azok, akik megmentették az emberiséget azzal, hogy megcsinálták a vakcinákat, egészségügyi tanácsokat adtak, stb.
A tudósok dolgoztak, az istenek hallgattak. Nézték, ahogy a híveiket lekapcsolják a lélegeztető gépről.
Vége van a vallásnak, Titus.
Bizonyos lett, hogy az istenekre nem lehet számítani.
"Az istenek, - JHVH, Krisna, wicca istenek, stb. - akikben a vallások hívei hittek, nem segítettek."
1.Honnan tudod te azt hogy Magasztos Allah kinek segített ès kinek nem ???
2. Istennek NEM "feladata" hogy segítse az emberisèg földi èletèt. Ezt az ateistàk àllandóan feltètelezik nem èrtem ki mondta ezt nekik.... ?
"1.Honnan tudod te azt hogy Magasztos Allah kinek segített ès kinek nem ???"
Tudom. Mert ha segített volna, annak lett volna látható nyoma.
"Istennek NEM "feladata" hogy segítse az emberisèg földi èletèt. Ezt az ateistàk àllandóan feltètelezik nem èrtem ki mondta ezt nekik.... ?"
Mondjuk onnan, hogy a hívők éjjel-nappal imádkoznak az istenükhöz, hogy segítsen nekik ebben, abban. Nem tudom, hogy az iszlámban ez hogy van, de a keresztények többsége ezt csinálja. Abban hisz, hogy az istene beleszól az ő életébe.
#18: Lehet hogy valakinek segített ès màsnak pedig nem. Bizony sokan fohàszkodtak Urukhoz ès sokan meg vannak győződve hogy segített nekik.
Isten akarata nèlkül nem is lett volna Covid jàrvàny. Allah a tèr-idő "felett" lètezik. Előre tudta mi fog törtènni.
Hamis feltètelezèsekből vonsz le tèves következtetèseket.
"Lehet hogy valakinek segített ès màsnak pedig nem."
A személyválogatástól csak ellenszenvesebb lesz számomra. De a világjárványra visszatérve, nem tüntette azt el, hanem hagyta terjedni.
"Isten akarata nèlkül nem is lett volna Covid jàrvàny."
Hát ha az ő akarata volt, akkor erkölcsileg megkérdőjelezhető az istenség, mert mégis miféle egyén az, aki ilyet akar.
"Allah a tèr-idő "felett" lètezik. Előre tudta mi fog törtènni."
Szerintem nem valószínű, hogy létezik, de ha esetleg igen, az is engem igazol. Amellett érveltem, hogy az istenekre a pandémia alatt nem lehetett számítani, és így is volt. A tudósok mentették meg a világot.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!