Miért van szükség az egyházra?

"Mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. "

Igen, csakhogy semmi nem támasztja alá, hogy a kereszténység az "igaz vallás". Jó, persze, a keresztények úgyis azt fogják hajtogatni, hogy Jézus már kinyilatkoztatta, de csak egy percig gondolkodj el egy kívülálló,vallástalan ember szemével: neki egyik vallás sem különb a másiknál. Egyik sem hitelesebb, a katolikus egyház éppoly mese neki, mint egy afrikai törzs természethite.

De ha egy nap úgy érzi, hogy ez neki nem jó így, mert a lelkében támadt valami késztetés a hitre, és elkezd vallásos könyveket bújni, keresni az igazságot - na annak sok vége lehet. Eltérő emberek vagyunk, eltérő tapasztalatokkal, ezért a vallások is mást adnak számukra. Tehát ha elolvas egy könyvet arról a bizonyos afrikai természetvallásról, és kipróbálgat egy két szertartást, és beválik - akár véletlenül, akár valójába -, akkor valószínű, hogy meglesz az új hite. Nem biztos, de amit egyszer igaznak tartott, amit annak AKART tartani, az vele marad. És utána olvasgathat más vallásokról, közte a kereszténységről, nem fog egyetérteni vele. Főleg, ha tapasztalatai alapján más elveket vall.

Mert minden vallás csak elvek sora. Jó, hogy a hívők mindig kijelentésnek veszik, de ettől még semmi nem válik igaz vallássá".

Tehát nem a kereszténységet kötelesség kutatni, hanem az igazságot. Márpedig nagyon sokan, és egyre többen másban találják meg.

tegnap 19:55, csak azon gondolkodj el, hogy a R. K. Egyház tanítása szerint Isten a legnagyobb jó, és Jézus az Atyával egylényegű (ugye így mondjuk a Hiszekegy-ben). Akkor honnan a búbánatból lett az egyházi rendben is az a sok rossz?

Válaszolok is rá: az ember rosszra hajló természetéből (vagy ha úgy jobban tetszik, a sátán kísértésének való engedésből). Tehát egyház ide, egyház oda, egyetlen dolog vezet üdvösségre, ha van üdvösség: Jézus tanításának, azaz a felebaráti szeretetnek az alkalmazása, Isten szándékának felismerése akkor is, ha egy egyházi személy mondjuk azzal ellentéteset mond, vagy cselekszik.

(Azon is érdemes elgondolkodni, hogy az 1054-ig egységes keresztény egyházat a konstantinápolyi pátriárka vezette. A római pápa intézménye ennek fényében akár épp úgy tekinthető emberi tákolmánynak, mint a későbbi protestáns egyházak. Úgyhogy csak óvatosan! ;))

Ezzel együtt fontos megjegyezni (mert a média sosem fogja), hogy az egyházi rend legnagyobb része tisztességgel szolgálja a rá bízottakat (azaz a híveket, és bárkit, aki elfogadja a szolgálatot).

Arra is kíváncsi lennék, hogy milyen forrásokból tudhatóak azok, amiket leírtál a misszionáriusokkal kapcsolatban. (Nem kötözködni akarok, csak érdekelnek a források - mint minden más esetben is.)

És végül, de nem utolsósorban: a felebaráti szeretet egyik fontos és alapvető megnyilvánulása kell legyen a vallási türelem: azok, akik máshonnan jöttek, és nem ismerik Jézus tanítását, és/vagy ragaszkodnak ahhoz, amit ők ismernek, mint a viselkedésüket meghatározó alapvetést, ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanúgy helyük van mindenhol, ahol nekünk. Továbbá, a tisztelet és a szeretet vonatkozik minden élőre, nem csak az emberi fajra.

Kérdező a magyarázatodban túlnyomó részt benne is van a válasz.

az egyház nagyrészt biznisz,a hit nem abban korlátozódik le amit az egyház emberei tanítanak.ők csak szeretnék azt elhitetni az emberekkel,hogy hinni csak jézusban,és a keresztény istenben lehet.ezért is elleneznek mindent,ami nem egyezik az ő tanításukkal.

Nem azt mondom,hogy az egész keresztény egyház a pénzre,korrupcióra,hitegetésre épül,mert vannak lelkiismeretes papok is akik tényleg a szeretetet igyekeznek terjeszteni,mert belátták,hogy ez sokkal fontosabb,mint a Biblia a-z-ig meg a szent szövegek.és ugye ők is az egyház "munkatársai".a probléma inkább a fejeseknél kezdődik,akik diktálják,hogy kinek mit kell elhinnie.pl.a nagy gyülekezetek vezetői,vagy akár a Pápa,bíborosok,főpapok.éshát ők nyomják el a változtatni akaró papokat.

Mert Isten nevében hatalmat lehet szerezni az emberek felett

Nézd meg a történelmet.

Úgyhogy teljesen jól látod a helyzetet.

Higgy Istenben ahogy neked a legjobb és próbálj felé közeledni nap mint nap...

A Katolikus vallás az egytlen igaz vallás, Jézus Kriztus teste van jelen Szentmisékben. Nem csoda hogy így elkárhozik a világ, ha ennyi nem hívő van

az az egyház értele, hogy Krisztus szándékát továbbadja.

Jézus Szent Péterre bízta az egyházat, ő volt az első pápa

és utána fejlődött ki az egész egyház.

Jézus alapította a Szentségeket.

Ferii

Csak egy igaz vallás van

Egy reménység, egy hit, egy keresztség van Ef 4:5, 13

Megbízás a tanítványképzésre Mt 28:19; Cs 8:12; 14:21

Gyümölcseiről ismerhető fel Mt 7:19, 20; Lk 6:43, 44; Jn 15:8

Tagjai között szeretet és egyetértés van Jn 13:35; 1Ko 1:10; 1Jn 4:20

A hamis tanításokat helyénvaló elítélni

Jézus elítélte a hamis tanításokat Mt 23:15, 23, 24; 15:4–9

Azok védelmében tette ezt, akik el voltak vakítva Mt 15:14

Az igazság szabaddá tette őket arra, hogy Jézus tanítványai legyenek Jn 8:31, 32

Mindenképpen vallást kell változtatni, ha kiderül róla, hogy hamis

Az igazság szabaddá tesz; bebizonyítja, hogy sokan tévednek Jn 8:31, 32

Az izraeliták és mások elhagyták a korábban gyakorolt imádatot Jzs 24:15; 2Ki 5:17

A korai keresztények megváltoztatták felfogásukat Ga 1:13, 14; Cs 3:17, 19

Pál vallást változtatott Cs 26:4–6

Az egész világ félre van vezetve; meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat Je 12:9; Ró 12:2

Péter volt az a ’szikla’, amelyre az egyház felépült?

Máté 16:18, Kat.: „Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Figyeld meg a szövegkörnyezetben [13., 20. vers], hogy a gondolatmenet középpontjában az áll, hogy ki Jézus.)

Kit tekintett ’sziklának’ vagy ’szegletkőnek’ Péter apostol és Pál apostol?

Csel 4:8–11, KNB: „Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: »Népünk vezetői és ti vének, halljátok! . . . a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez [az ember] itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett.«”

1Pét 2:4–8, KNB: „Járuljatok [az Úr Jézus Krisztushoz] . . . Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá . . . Azért áll az Írásban: »Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban; aki hisz benne, meg nem szégyenül.« Ez nektek, hívőknek, tisztesség, a nem hívőknek pedig »ez az a kő, amelyet az építők elvetettek, és mégis szegletkővé lett«. Ezenkívül »a botlás köve és a botrány sziklája«.”

Ef 2:20, Kat.: „ Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus.”

"Figyeld meg a szövegkörnyezetben [13., 20. vers], hogy a gondolatmenet középpontjában az áll, hogy ki Jézus." - Nem csak Jézusról volt szó, hiszen itt egy párbeszéd zajlik le, és először Péter szól Jézushoz:

Te a Krisztus vagy = az élő Isten Fia (16,16)

... majd Jézus válaszként Péterhez szól:

Te Péter vagy = akire az Egyház épül (16,18)

Az előzményben Jézus felteszi tanítványainak a kérdést: Kinek tartják őt az emberek? A válaszban először a tanítványok az általános véleményeket adják meg: Keresztelő János, Illés, Jeremiás vagy valamilyen próféta. Péter azonban kimondja a helyes választ: Jézus a Krisztus. Fel kell figyelnünk arra, hogy itt lényegében nem Jézus Isten-voltáról beszél Péter, hanem Jézus hivatását adja meg: ő a Krisztus, azaz a Felkent, a Megváltó. Ez nem Jézus személyneve, az majd csak a későbbikben válik azzá (is). Ez a Fiú megtestesüléséhez tartozó szerepköre, egy lényegében evilági feladat hivatala, tisztsége, címe, amelyben viszont magával az élő Istennel van közvetlen kapcsolatban, hiszen Krisztus az Ő Fia, Krisztus a mindenkori alap az Istennel való kapcsolatban.

Válaszul Jézus a választ megadóhoz, Péterhez fordul, hogy most ő adjon kinyilatkoztatást ( "én is mondom...") Péterről. Úgy, ahogy Péter megadta a választ Jézus hivatalára, úgy adja meg Jézus is a választ Simon hivatalára: Péter, azaz Szikla vagy. Amelynek kapcsolata az Egyházhoz a mindenkori alap.

Mindkét esetben egy emberi valóság van egy misztikumhoz, egy Istenhez és az üdvtörténethez kapcsolódó hivatallal, ranggal, címmel, tisztséggel összekapcsolva. Jézus, az embernek fia a Krisztus, míg Simon, Jónásnak fia Péter. Mindkét tagmondat (Te Krisztus vagy... / Te Péter vagy...) teljesen egyenértékű, és párhuzamos egymással, azaz, ha azt mondjuk, hogy itt nem Péter személyére épül az egyház, akkor Krisztus személyétől is (logikailag) el kellene vitatni, hogy ő az élő Isten Fia.

"Kit tekintett ’sziklának’ vagy ’szegletkőnek’ Péter apostol és Pál apostol?" - Ezek sem karcolnak ide, hiszen a katolikus tanítás szerint is Krisztus az ő Egyházanak csakugyan elsődleges és láthatatlan alapja (fundamentum principale); de ez nem zárja ki, hogy Péter, sőt vele egységben a többi apostol is az ne legyen (Ef 2,20); másodlagosan és tőle való állandó függésben; éppúgy mint az a tény, hogy Krisztus az igaz világosság, nem akadály arra, hogy alkalomadtán apostolait is annak ne nevezze (Mt 5,14).

Számos igehely nevezi Istent sziklának (pl. 2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.). Néhány nemkatolikus keresztény ezekre a helyekre is hivatkozni szokott, és azt állítják, hogy azért nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ, mert a szikla név Istennek van fenntartva. Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz, még akkor sem, ha a jelző általában Istenre vonatkozik. Pl. Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi (Iz 51,1-2); aztán az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban – szintén Pál – azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták (vö. Jel 21,14); a Jn 10,11skk; Zsid 13,20; 1Pét 2,25 szerint az Egyház pásztora egyértelműen Jézus Krisztus, viszont az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben az Egyház vezetőit nevezik pásztoroknak; ugyancsak Jézus Krisztus a „világ világossága” a Jn 8,12 és 9,15 szerint, de Máténál Jézus azt mondja, hogy az Ő követőinek kell lenniük a „világ világosságának” (Mt 5,14).

Ezek a versek megmutatják, hogy az Istenre vonatkoztatott bibliai metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. Természetesen abban az értelemben, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen az Isten Fia (vö. DH 774.: III. Ince, Az "Apostolicae Sedis primatus" levél a konstantinápolyi pátriárkának.), de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja (Vö. Torinói Szent Maximus, 63. homília: „Péter, akinek Krisztus szabadon adományozott egy részt az ő nevéből, azaz miként Krisztus a szikla, ahogy Pál Apostol tanította, úgy Péter is sziklává lett téve, mikor az Úr ezt mondta: ’Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat’.”), ez esetben – másodikként és másodlagosan – Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

További, de a fenti állítás alapján álló érvként szokott elhangzani protestáns, illetve keleti ortodox részről, hogy Krisztus önmagára utal az „erre” szóval, azaz Simont Péterré teszi, de az alap, amelyre épül az Egyház Jézus Krisztus maga. Ehhez olvassuk el Marvin Vincent, a híres protestáns tudós szavait, amelyben maga először vetette el a meggyökeresedett protestáns nézetet, s vallotta meg, hogy a katolikus vélemény a helytálló.

„A szó se nem Krisztusra utal, mint sziklára, amellyel megkülönböztette azt Simontól, egy kőtől, se nem Péter hitvallására, hanem Péterre magára... Az a célzás, hogy a petra szó maga Krisztus, erőltetett és mesterséges. A szó nyilvánvalóan utal Péterre. A nyomatékos erre értelemszerűen a legközelebbi antecedensre (előzményre) utal; és ezenkívül így a metafora is elmosódik, minthogy Krisztus itt nem alapként, hanem építészként tűnik fel: "Erre a sziklára építem." Továbbá, bár Krisztus a nagyszerű alap, a fő szegletkő, az Újszövetség írói felismerték, hogy nem helytelen az olyan szóhasználat, amelyben Krisztus egyházának tagjaira alkalmaznak bizonyos terminusokat, amelyeket ugyanakkor Krisztusra is alkalmaztak. Például Péter maga hívja Krisztust élő kőnek (1Pét 2,4), s majd az 5. versben az egyházat szólítja élő köveknek...

Az a magyarázat egyaránt tarthatatlan, miszerint a petra Simon hitvallására utal. Mind a szójáték, mind a szöveg természetes olvasata ellene van ennek, és ezenkívül nincs összhangban azzal a ténnyel, hogy amióta csak az egyház épül, mindig hitvallókra - élő emberekre -, s nem hitvallásokra épül...

A magára Simonra való utalást támasztja alá Péter tényleges kapcsolata is a korai egyházhoz... Lásd: ApCsel 1,15; 2,14.37; 3,2; 4,8; 5,15.29; 9,34.40; 10,25-26; Gal 1,18.”

"Mit hitt Ágoston (Augustinus Aurelius), akit a katolikus egyház szentnek tekint?" - Teljesen mindegy, hiszen egy egyházatya nem tévedhetetlen, sem nem alapoz meg dogmát. Az itteni Őrtornyos érvelés sem egyedülálló, noha azt is látom benne, hogy nem érdemi érvnek szánta, hanem csak afféle beszólásnak, hogy "na látod, hogy még a ti szentjeitek is ezt mondják?". Már a régi protestáns értelmezők a Szentírás szavainak e határozott és világos értelmével szemben hivatkoztak a szentatyákra, kik ezt a helyet úgy értelmezik, hogy Jézus Krisztus az ő Egyházát a hitre alapítja, amelyet Péter itt megvall, vagy magára Krisztusra, kit itt Istennek vall. Ámde az atyák ezzel az értelmezéssel nem akarják kizárni Szent Péter joghatósági főségét. Azután pedig Péter hitét nem az Egyház valós fönntartó alapjának tekintik, hanem a fői méltóság kiérdemlő okának. Ha pedig egyik-másik szentatya olykor nem beszél a kívánatos jogi szabatossággal, ez a határozatlanság nem esik latba a Szentírásnak égészen világos beszédével szemben. A 4. századi atyák e tétova beszédének magyarázata egyrészt az az igyekezetük, hogy az ariánusokkal szemben élesen kidomborítsák Krisztus istenségének és föltétlen egyeduralmának alapdogmáját; másrészt befolyásolja őket az Egyház mivoltáról vallott fölfogásuk, mely az Egyházat főként mennyei bölcsességet közvetítő és halhatatlanságra szentelő karizmás isteni küldöttnek nézi, és emellett elhanyagolja jogi szervezetének kidomborítását (a középkorban és különösen a 16. századi újítókkal szemben többnyire fordítva történt). De nagy tévedés volna azt gondolni, hogy az atyák a kérdéses helyet kizárólag vagy csak főként is Szent Péter hitére vagy Krisztusra értelmezték. Már Tertullianus azt kérdi: «Rejtve maradhatott-e valami is Péter előtt, ki az épülő Egyház szikla-alapjának van mondva, és az Egyház kulcsait kapta?» Origenes utal arra, hogy «mikor Péter a nyáj legeltetésének legfőbb hatalmai kapja és mint kőszálra reája épül az Egyház, semmi más követelmény nincs vele szemben, mint a szeretet vallomása».

"Feljebbvalónak tekintette-e Pétert a többi apostol? Luk 22:24–26, Kat.: „versengés támadt [az apostolok között], hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta nekik: »A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen.«” (Ha Péter lett volna a „szikla”, vajon kérdéses lett volna, hogy „melyikük nagyobb”?)" - Semmi nehézség nincs a szövegben, két ok miatt sem. Egyrészről itt, az utolsó vacsora után, még nem kapta meg Péter a primátusi hatalmat. A Mt 16,16-19-ben Jézus még csak megígérte neki (végig jövő időben beszél), és bár számtalanszor tanújelét adta kiválasztottságának, a primátusi hatalmat Jézus konkrétan csak a feltámadása után adta meg Kéfásnak, amikor megbízta juhai vezetésével (Jn 21,15-17). Tehát az apostolok ekkor még akár veszekedhettek is arról, hogy ki lesz közöttük a (tekintélyileg) nagyobb. Ez persze nem volt szép tőlük (Jézus meg is fedte őket azért, mert versengtek), de ez az értetlenséget az evangéliumokban több helyen is bemutatják. Az apostolok hite és erkölcsi nagyságuk csak a feltámadás és a Szentlélek eljövetele után vált valósággá és teljessé.

Másrészről a „nagyobb” szón érthetünk pusztán erkölcsi nagyságot is, ahogy azt a Lk 9,46-ban és a Mk 9,34-ben is érteni kell. Azaz, hogy ki tartozik mindjobban Jézushoz, ki lesz a nagyobb a mennyben, és nem tekintélyi, autoratív nagyságról van szó. Ez a kétféle „nagyság” két különböző dolog, és csak ritkán esik egybe a kettő. Ezért róhatta meg Szent Pál Pétert a gyarló viselkedéséért, és ezért szidhatta meg pl. Sienai Szent Katalin XI. Gergely pápát ugyancsak gyarlóságaiért.

És ha már ezt az evangéliumi részt hoztad elő, akkor olvassad el Jézus szavait is, hogy mit is mondott minderre a versengésre:

„A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,25-32)

Tehát Krisztus szavai szerint is van legnagyobb az apostolok között („A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna”), és van elöljáró az apostolok között (a görög szerint „hegemón”: vezető, kormányzó, helytartó) („az elöljáró pedig mintha szolga volna”). Azonban Krisztus azt akarja, hogy ők is krisztusi módon viselkedjenek: szolgáljanak. Annak ellenére, hogy a pápa egyik címe az „Isten szolgáinak szolgája” (Servus Servorum Dei), ez a katolikus pápaság történelmében néha sikerült, néha nem (de ezzel a protestáns vezetők is így vannak). Persze sokan a pápaságban kizárólag a hatalmat nézik, hogy „bármit megtehet”, hogy „ő egy uralkodó”. De azt elfelejtik, hogy pápa nem csak ül a trónján, és hátradőlve élvezi pápaságát és hatalmát, hanem egy csaknem 24 órás szolgálatot végez: egy több mint 1 milliárd hívőből álló közösséget vezet, gondja van az összes püspökségre, az összes országra, szerzetesrendre, és emellett ott vannak a más vallásúak, a nemzetállamok ügyei, megannyi hatalmas problémák, stb. Ez nem szórakozás, hanem kereszt, amit ráadásul abban a tudatban kell végeznie, hogy minden lélekről számot kell adnia az Úr Jézus Krisztus előtt (vö. Zsid 13,17).

Természetesen ezt a feladatot nem egyedül végzi. Jézus is azt mondja a további szövegben - és persze másutt is - , hogy az országot az apostoloknak adta át, akik trónon ülve ítélkeznek Izrael felett. Az apostolok rendje (a katolikus hit szerint ez a püspöki rendbe öröklődött) is mennyei hatalommal köthet és oldhat a földön (Mt 18,18), és vezetik a rájuk bízott nyájat (1Pét 5,2; ApCsel 20,28). De van közöttük is elöljáró (lásd fenn), aki megkapta Jézus kulcsát (Mt 16,19; a kulcs birtoklása főhatalmat jelent a zsidóknál), és aki megerősíti testvéreit a Sátán támadásakor, és akit Jézus meg is nevez a fenti szövegben: Simon, azaz Péter. Ezt az apostolok (püspökök) közötti elöljárót a történelem folyamán pápának („atyácskának”) nevezték el, ő Róma püspöke, akivel „nagyobb tekintélye miatt, minden egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden hívőnek a földkerekségen” (Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3,3,3.).

Jézus utalt rá, hogy ez a keresztény „gyülekezet” meg fog alakulni. Körülbelül egy évvel a halála előtt ezt mondta az egyik apostolnak: „te Péter vagy, én pedig erre a sziklára fogom építeni a gyülekezetemet, és a hádesz kapui nem fognak diadalmaskodni rajta” (Máté 16:18). Péter is, és Pál is helyesen értette meg, hogy maga Jézus a megjövendölt szikla. Péter azt írta, hogy akik mint „élő kövek” épülnek szellemi házzá a sziklán, vagyis Krisztuson, ’különleges tulajdonnak szánt nép, hogy mindenfelé hirdessék annak kitűnő tulajdonságait’, aki elhívta őket (1Péter 2:4–9; Zsoltárok 118:22; Ézsaiás 8:14; 1Korintusz 10:1–4).

Mit hitt Ágoston (Augustinus Aurelius), akit a katolikus egyház szentnek tekint?

„Papságom ugyanazon idejéből Donatus levele ellen is írtam egy könyvet . . . E könyv egyik szakaszában azt mondtam Péter apostolról: »Rá mint kősziklára épült fel az egyház« . . . De tudom, hogy a későbbi időben az Úrnak azokat a szavait, hogy »Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat«, igen gyakran úgy értelmeztem, hogy Arra épül, akit Péter megvallott ezekkel a szavakkal: »Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia«, s így Péter, aki a nevét erről a kőszikláról kapta, az erre a kősziklára épült egyháznak a személyét képviselte, s megkapta »a mennyek országa kulcsait«. Mert azt mondták neki, hogy »Péter vagy«, nem pedig azt, hogy »A kőszikla vagy«. »A kőszikla Krisztus volt«, őt vallotta meg az egész egyház Simonnal együtt, aki a Péter nevet kapta” (The Fathers of the Church—Saint Augustine, the Retractations. [Washington, D.C., 1968] Mary I. Bogan fordítása, I. könyv, 90. o.).

Luk 22:24–26, Kat.: „versengés támadt [az apostolok között], hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta nekik: »A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen.«” (Ha Péter lett volna a „szikla”, vajon kérdéses lett volna, hogy „melyikük nagyobb”?)

Éppen erre válaszoltam te suta kis rabszolgaosztály-mániákus. De hát hiába, ha egyszer ennyit tudsz kimásolni a Watchtower Librarydből.

Amúgy: [link]