Hisztek a természeti jelenségek okságának zártságában?
Igen de ha nem vagy képes megmutatni akkor nem sokat ér.
Igen arról van szó, hogy miben hiszel, de hasra ütés szerű találgatások nem segítenek.
Szerintem alapvetően hinnünk kell benne. Ha ugyanis valahol megszakad a láncolat, akkor a tudomány, mint emberi vállalkozás értelme kérdőjeleződik meg. Hiszen a természetfeletti dolog lényege, hogy nincs rá racionális, oksági magyarázat, ehelyett van valami teljesen önkényes "izé", amiről semmit nem tudunk, és amiről semmit nem is tudhatunk meg, hiszen nincs rá megfelelő módszerünk, hogy kutassuk. Egy ilyen dolog bárhol és bármikor előfordulhat, felbukkanhat, előidézhet valamit, látszólagos ok nélkül, vagyis mindig mindenre kiváló "lusta" magyarázatot ad, ha épp nem akarunk valamin gondolkodni. Tehát nem serkenti, hanem megbénítja a kutatást, a válaszok keresését.
Ilyesmire nem lehet építeni akkor, amikor magyarázatot keresünk valamire azért, hogy számításba vehessük, technológiát alapítsunk rá, elemezzük, stb.
Igen, ám koránt sem ismerjük a természet összes törvényeit!
Szerintem létezik egy magasabb rendű természeti törvény, amely alkalomadtán bármely más természeti törvényt felülír. Ezt a törvényt nevezzük jobbhiján Mindenható Istennek.
"Igen, ám koránt sem ismerjük a természet összes törvényeit!"
Ez pontosan így van. Ezért van értelme a tudományos kutatásnak. A vallásos hit ezt nem helyettesíti.
"Szerintem létezik egy magasabb rendű természeti törvény, amely alkalomadtán bármely más természeti törvényt felülír."
A tudományban ilyen nincs. Legfeljebb olyan modellek léteznek, amelyek szélesebb körben alkalmazhatók, általánosabbb magyarázatot adnak jelenségekre, és ezáltal olyan jelenségeket is megmagyaráznak, amelyeket egy szűkebb modell nem. De ez sem "felülírást" jelent - hiszen éppen arról van szó, hogy az egyszerűbb model nem is volt képes megmagyarázni valamit.
#3-5
Attól, hogy a testek vetületének önmagában 2 kiterjedése van, még 3D-ben látunk. Hiszen általában az embereknek két szeme van, az így alkotott képpel pedig ritka kivételektől eltekintve a mélységet is érzékeljük.
"Ha valóban 3 dimenzióban látnál, akkor egyszerre látnád a kocka összes oldalát."
Ez hülyeség. A kocka egyes oldalait azért nem látom, mert takarásban vannak.
Egyrészt nincs olyan, hogy "4 dimenziós lény". Másrészt a negyedik dimenzió általában az idő a fizikában, aminek nincs külön térbeli kiterjedése.
Matematikában persze lehet számolni akárhány dimenzióval, tehát lehet egy testnek 4 térbeli kiterjedése is, viszont takarás ez esetben is létezik. Nincs olyan perspektíva, hogy lássa az egészet.
#18
Ne haragudj, de lényegében a semmiről vitatkozol. A 3 dimenziós látás azt jelenti, hogy az adott lénynek van mélységérzékelése. Ehhez a két szem által látott képnek a szemeknek a látott tárgyhoz képesti kissé eltérő helyzete miatti perspektívakülönbségéből adódó különbsége szükséges, nem egy negyedik dimenzió. Nem arról van szó, hogy az adott tárgy összes oldalát látjuk, hanem arról, hogy meg tudjuk ítélni a távolságát, mélységét, térbeli kiterjedését és elhelyezkedését a környezetéhez képest, és nem csak az adott irányú vetületét látjuk. A 3 dimenziós látáshoz komoly agymunka szükséges, vagyis az agy azon evolúciós képessége, hogy a két szem által szolgáltatott, egymástól kissé eltérő képből egy mélységinformációt is hordozó 3 dimenziós képet állítson elő.
Ugyanakkor ami nagyon távol van tőled (pl. távoli épületek, hegyek), annak térbeli elhelyezkedését kevésbé tudod megítélni, mivel kisebb a szemeid által nyújtott perspektívakülönbség. Sokkal inkább csak egy vetületet látsz, a látásod térbelisége szinte nem is érvényesül, bármennyire is jó amúgy a látásod.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!