Aki a keresztény hitére hivatkozva ítéli el a melegeket, az tökéletes keresztény életet él?
„Én ezzel a résszel nem tudok egyetérteni. A való világban egyik sem bűn és te is így látnád ha nem lennél keresztény. Ne a moralitástól tekints el, hanem a vallásodtól.”
Ha eltekintek a vallásomtól, mi alapján döntöm el, mi helyes, és mi nem? Hogy mit érzek annak? Hogy mi van a Ptk-ban? Ezek számomra semmivel sem tűnnek kevésbé önkényesnek, mint amit te tulajdonítasz mondjuk a Bibliának.
Egyébként el tudok tekinteni, például érteni vélem azt, hogy mondjuk a középkori Japánban, a jeln Indiában, vagy az iszlám világban miért mások bizonyos morális alapvetések, ezeknek milyen szerepük van, és miért gondolnak dolgokra úgy, ahogy, még ha az más is, mint az enyém. Mert nagy vonalakban ismerem, hogy miből indulnak ki, mire hivatkoznak, és az a saját gondolkodásukban konzekvens.
Az ateistáknál ezt viszont hiányolom. Amit mondasz, hogy ne tekintsük bűnnek azt, ami nem árt másnak, ez talán nem egy kinyilatkoztatás? Van ennek valami ellenőrizhető anyagi bizonyítéka? Én nem tudok róla.
Az, hogy a vallásom etikájának alapja részben a bronzkorig nyúlik vissza (valójában nem igazán, sokkal inkább a bronzkori összeomlást követő axiális korig), nos, az autó kereke is visszanyúl addig, mégsem mondjuk, hogy ne legyen az autónak kerek mert milyen gáz már, hogy bronzkori technológiákat használunk még mindig.
Nem értem a következtetésed, és hogy mire szeretnél kilyukadni. Először az erkölcsi nézeteim azzal diszkreditálod, hogy az valami bronzkori pásztor agyszüleménye. Ez rendben van, de utána viszont úgy tárod elém azt a felfogást, hogy ami nem árt másoknak, az nem bűn, mintha az valami objektív evidencia lenne, amit úgy kéne belátnom, minthogy amit feldobunk, az leesik. Most akkor az erkölcs puszta önkény, vagy van benne valami valóságos? Ha előbbi, akkor igaz az az állításod, hogy ne egy kecskepásztor mondja meg, hogy hogyan gondolkodjunk, de akkor a te követelésed sem különbözik attól, csak egy újabb önkényes rendelkezés. Ha viszont van valósága az erkölcsnek, akkor viszont azt kell megmondanod, hogy milyen ontológiai megfontolásból következtetsz arra, hogy szerinted mi helyes. Ez az ontológiai alap megvan a tradicionális kultúrákban, és azok létjogosultságát nem is vitatom. De az ateizmus esetében nem látom.
„Pontosan melyik részétől számít bűnnek a dolog? Kézfogás? Csók? Kézimunka? Vagy csak a férfiaknál az anális szex? A nőknél pedig akkor mi, az újjazás?”
ezt kifelejtettem. akármelyik része, ami a meztelenséget és a nemiséget érinti. A csók és az érintés önmagában nem. De ezt nem kell különkezelni mondjuk a házasságtöréstől. Pontosan ugyanattól, amitől egy viszony már házasságtörésnek számít, nagyjából ugyanarra vissza lehet veetni ezt is. Amúgy épp a házasságtörésnél/megcsalásnál erősen kérdéses, hogy nem ártasz-e vele másoknak.
Pontosan mi nem valódi ebben a kérdésben?
Titus neked majd válaszolok amint több időm van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!