Mi a véleményetek erről? Kulturáltan légyszi! A Mária kultusz után kutakodtam. Sok millió keresztény imádkozik hozzá a közbenjárásért. Ünnepek szólnak róla, búcsúk vannak, jelenések...stb. De az ige másként ír erről. A többi lent, mert nem fért ki.
Az ég királynője titulus hamis, a Jelenések könyvébe Szűz Máriát gondolni belemagyarázás.
Ezzel szemben az igazság az, hogy Isten az egyszülött Fiát tette Úrrá, Krisztussá, mindent alárendelt neki, kivéve önmagát.
"
Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
"
(Biblia)
Mária hamis felmagasztalása sátáni, antikrisztusi tanítás. Természetesen kijár a tisztelet a zsidó asszonynak, aki megszülte a názáreti Jézust, de istennőt csinálni belőle óriási eretnekség! Hozzá imádkozni, hazug dogmákat hirdetni róla nem Isten szolgálata, hanem a gonosz szolgálata! Ahogyan a pedofil papok, bíborosok ezreinek a fenntartása is nem Isten szolgálatához tartozik, hanem ez a gonosz szolgálata!
Isten és az emberek között egy közvetítő van, az ember Krisztus Jézus! A közvetítőnek nem kell közvetítő, ez a gonosztól eredő hazugság!
Az örök szűz istennő pogány eredetű, ezt az ízig-vérig pogány elemet emelte be a kereszténység igazságtól elhajlott, politikai ága a tanításai közé, sok más hamis tanítással együtt. (Például szobrokat használnak a templomokban, eléje térdeplőt tesznek, homoszexuális emberek nagyobb eséllyel jutnak feljebb a papi ranglétrán, fedezik a pedofil papok bűneit, stb.)
"
És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
"
(Biblia)
Ez az egy név: Jézus Krisztus, nem pedig Mirjám, vagy magyarosan Mária, Marika!
Én keresztény református vagyok. Én is túlzásnak tartom a sok máriázást az biztos. De a másik oldalra sem szabad átessünk hogy egyáltalán nem tiszteljük.
Keresztény kálvinistakent a következőket hiszem és vallom és ezeket anyu meg mamám úgy hiszi és nem volt katolikus a családban
1. Mária bűn nélküli mert ha bűnös volna nem tudta volna kihordani Jézust mert a köldökzsinóron közös a vérkeringés és az eredendő bűn átment volna. Isten....hogy felyezzem ki....kegyelemmel teljes a szeme előtt Mária ami azt jelenti hogy Büntől mentes. Mária valószínűleg nem tudta hogy Büntől mentes,vagy tudta....erről a Jakab evangélium tudná írni de az a reformátusoknak nincs meg mert Kálvin kivagatta hiába hogy Isten által sugalmazott. Mi is arra tudunk támaszkodni amit a katolikus és ortodox egyház mond ( mert ők megtartották a Biliában az írásokat és van szenthagyomanyuk is ami nekünk nincs) hogy Marianak öregek voltak a szülei és azt hitték már nem lesz gyerekük. Gabriel angyal vitte meg nekik a hírt hogy lányuk lesz és azt nem tudom hogy mondta e hogy Mária büntelen lesz és hogy Jézust O fogja kihordani.... reformátusként nem tudom. Csak azt amit írtam és hogy Máriát 3 éves korától a templomban nevelték. November 21- én van Mária bemutatása a templomban. És ha Mária nem vállalja el Jézust hogy megszulje akkor elköveti az első bűnt és nem lett volna többet büntelen.
2. Máriát Jézus maga mellé tette az égbe testestől lelkestől. Ha megvolna Mária sírja a kattok meg az ortik zarándokolnának oda. Mivel nincs sírhelye így logikus hogy Jézus magával vitte az égbe.
3. A Jelentések könyvében Mária a királynő akinek.a fején a korona van. És az az asszony is Mária aki megy szülni és a vadállat fel.akarja falni a gyerekét de elmenekül a pusztába. Erre még nem jöttek rá hogy mit jelent. Én szerintem itt komoly háború lesz az égben is meg a Földön is a Sátánnal és ebben az Armageddon van Szűz Marianak szerepe lesz.
4. A katolikus pap.azt mondta amuktkoraban hogy Jézus azt mondta Jánosnak hogy ő vagyis Mária a te anyád, Marianak meg azt hogy ő a te fiad és ennek az a jelentősége hogy a népnek is anyja Maria. Én is azt hittem hogy csak rábízta de akkor nem Jánosra bízza. És ha János apostol bot és apostoli jogfolytonosságúak.a papok akkor Marianak van valami...hogy mondjam....csinál valamit köztük és papok által.a népnek is itt ott kozbenjar. Meg azt is hallottam hogy az angyalok királynője akkor biztos hogy Isten mellett még Mária is be besegít.
1. Szerinted Kálvin kivágatott egy Isten által sugalmazott könyvet a Bibliából
2. Ennek ellenére te református kereszténynek vallod magad
Ez a totális fejetlenség, abszurditás...
Érdekes cikk a témában a Wikipédián:
"
A cigányság körében, elsősorban a római katolikusoknál, erős a Mária-tisztelet. Kisebb helyi közösségeknél él más szentek kiemelt tisztelete (Páduai Szent Antal, Tours-i Szent Márton, Szent György, Szent Zephyrinus), de elmondható minden közösségről, hogy a legnagyobb vallásos áhítattal és érzelmi kötődéssel Szűz Máriát tisztelik.
A balkáni ortodox vallású cigányok általában augusztus 28-án, a Julián-naptár szerinti Nagyboldogasszony napján tartanak ünnepséget. Ilyenkor elzarándokolnak a valamely templomhoz, vagy inkább kolostorhoz ahol a templomi ájtatosság után egy közeli helyen szabadtéri összejövetelt tartanak, étellel, itallal, tánccal, zenével. Ezeken az ünnepeken gyakran a muszlim cigányok is részt vesznek.
Európa római katolikus vidékein a különböző Mária-kegyhelyeket keresik fel a cigányok a nagyobb ünnepeken és főleg a kifejezetten a cigányok számára szervezett cigány búcsúkon. Ezekre a cigány búcsúkra is jellemző, hogy a szakrális elemek mellett az ünnep világi elemei is hangsúlyt kapnak. Az ilyen összejövetelek alkalmat teremtenek a tágabb közösség aktuális ügyeinek rendezésére, üzleti szándékok kölcsönös megismerésére, lánykérésre stb. A cigány búcsúkra is elzarándokolnak nem csak a katolikusok, hanem más felekezetbéli cigányok is. Nemzetközileg jelentős cigány búcsúk Lourdes-ban vannak.
"
"Zarándokok a csatkai búcsúban, a Komárom-Esztergom megyei falu határában, a Szentkúti kápolna közelében 2021. szeptember 18-án. A Csatkán Kisboldogasszony napja alkalmából tartott búcsú a kárpát-medencei oláh cigányok legfontosabb egyházi ünnepe.
Évente új ruhát kap a Madonna
Özönlik a nép a kápolnához, rengetegen hoznak ciklámenszín művirágcsokrokat, de sokan gyermeknagyságú kardvirágokkal érkeznek, hogy leróják kegyeletüket a Madonna szobor előtt. Ugyancsak érdekesség, hogy minden évben más és más ajándékba hozott ruhába öltöztetik Szűz Máriát, s természetesen egymással versengenek a hívek, vajon kinek a ruháját adják rá az ájtatos szoborra.
"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!