Az "istenkáromlás" miért olyan nagy dolog vallásos emberkék körében?

"Szerinted csak szimbolikus, de ez csupán a te magánvéleményed. Az egyház még a mai napig is vitázik ezen. Egyes felekezetek ezt gondolnak, mások teljesen mást. Még a saját szentkönyvüket sem képesek egységesen értelmezni."

Katolikus vagyok, én ezt az értelmezést ismerem. Hogy pl. Jehova tanúi mit gondolnak, abban nem vagyok illetékes, nem vagyok velük közösségben. A kereszténység közel sem homogén massza, a vallásosság és az Istenhívőség pláne nem.

"De ha már a szimbolikánál tartunk. Te hol húzod meg a határt? Milyen kritérium alapján nevezel valamit szimbolikusnak?"

A katolikus egyház tanítása alapján. Egyszerűen elhiszem, hogy a Szentlélektől eredő tanítással bírunk, aki nálam okosabb, így nem bírálom felül.

"A másik dolog. A gonoszt is ő teremtette. Ha valóban mindenható ezt el kell fogadnod. Az ő engedélye nélkül nincs sátán, nincs kísértés, nincs gonosz. Tehát ami jelenleg a világon létezik, létezett és létezni fog minden az ő akarata szerint történik."

A sátánt nem teremtette rossznak. Szabadnak alkotta, aki úgy döntött, Isten nélkül kíván létezni. Mivel Isten nélkül jó nem létezik, így a sátán is rossz. És aki őt követi, az rosszat tesz. Isten eltűri a rosszat, de nem hozza létre. Igaz, akaratunkon kívól nem is akadályozza meg. (Akaratunk alatt az emberi akaratot értem, nem az egyénét.)

"Mivel Isten nélkül jó nem létezik, így a sátán is rossz."

Ateista vagyok, megis van egy csomo jo az eletemben.

"Itt és most mi a Biblia Istenéről beszélgetünk. Azon tulajdonságokról melyeket a Biblia hozzáfűz. Azokról, amelyeket leírt szavak közvetítenek emberi elménk számára felfogható módon."

Eddig nincs köztünk vita. Tökéletlenül ugyan, de valamelyest képet kaptunk Róla.

"Ráadásul a hívek szerint állítólag a Biblia éppen Isten megismerésének a legfőbb módja."

Legalábbis az egyik. A szovjet gulagon találkoztak képzett református teológusokkal olyan orthodox keresztény papok, akik nemhogy nem olvasták a bibliát, de még csak nem is látták az egészet egyben. A biblia egy térkép. Anélkül is célba lehet érni, és azzal együtt is eltévedhetsz.

"Az "emberi elme nem tudja felfogni" jellegű dolgok teljesen kívül esnek a megbeszélésen, mert azokról ember (sem te, de még a Pápa sem) nem nyilatkozhat érdemben, hiszen olyanról beszélne, ami számára is felfoghatatlan."

Akkor itt lezárhatjuk a beszélgetést, mert Istenre ez sajnos igaz.

"Egyébiránt egy megismerhetetlen/felfoghatatlan Isten ugyanolyan mintha nem is létezne."

Isten létét és nem létét nem befolyásolja sem a megértése, sem a benne való hit. Nem függ tőlünk. (Mi tőle igen.)

"Jelenleg még csak definiálni kellene a tulajdonságokat.

A listád egyben az egyetértésedet jelenti ezen tulajdonságok Istenhez kapcsolásával?

Ha igen, akkor röviden majd definiálni kell, mely tulajdonságok, pontosan mit is jelentenek, nehogy mást értsünk egy egy szón."

Na ezt nem ma este.

A listám olyan, mint ha megkérdeznéd, hogy szerintem milyen egy erdő és azt mondanám, pl. zöld. Részben igaz, baromira nem írtam le vele az erdőt és semmivel sem kerültél közelebb az erdő megértéséhez, ellenben az erdő túlmutat azon, amit le tudok írni, még ha rajongással szeretem is az erdőt.

"Isten eltűri a rosszat, de nem hozza létre. Igaz, akaratunkon kívól nem is akadályozza meg. (Akaratunk alatt az emberi akaratot értem, nem az egyénét.)"

Es szerinted mennyien akartak a 2004-es indoneziai cunamit? Es a fukusimai cunamit?

"Anélkül, hogy belemennél a részletekbe kérlek röviden mondd el mi volt ez az istenélmény. ( természetesen csak ha akarod, de akár körül is írhatod )."

Elég személyes téma (és nem szeretném, hogy kigúnyolás tárgya legyen), de tényleg csak tömören:

Még kiskamasz voltam, mikor egy ifjúsági tábor keretében a helyi pap beinvitált minket a szentélybe, megmutatni, hogy készül elő a liturgiára. Nem kedveltem meg a tábor alatt különösebben, de azért bementem. Ahogy ott állt, papi öltözetben, olyan volt, mint ha ragyogott volna. De kb. mint ha ezer wattos reflektorként világított volna. Rá sem bírtam nézni, teljesen elvakított. És akkor megérintett. Nem a pap. Nem a testemet. Bent, a lelkemet átjárta valami leírhatatlan, valami csodálatos. Sokkal később voltam csak képes rekonstruálni és megfogalmazni amit akkor éreztem. Mert azt mondta nekem: Szeretlek, tartozz hozzám. Nem szavakkal.

Nekem édesapám remek ember volt, de meggyőződéses kommunista. Sosem neveltek vallásosnak. (Elfogadta egyébként, elkönyvelte a saját elmebajomnak.) A nővérem korábban már megtért, ezen az eseményen nem volt ott. Nekem a templom mindig nagyon unalmasnak tűnt (ma már jobban ismerem a részleteket, mi miért van.)

Nyilván lehet erről az élményről pszichológiai hatásokkal és más dolgokkal magyarázva beszélni. Én magam még kétszer éreztem tisztán Istent mellettem, nem szimbólikusan.

Most nagyon könnyű pl. megsebezni, mivel nagyon intimet közöltem. El lehet könyvelni őrültnek, aki hallucinál, meg lehet vádolni hazugsággal. Nekem nincs érdekemben 20 évvel ezelőtti történetekkel hazudni. Sosem térítettem senkit, sosem akartam meggyőzni senkit. Ide is csak azért jöttem, mert láttam esélyt rá, tényleg érdekel, miért zavarja a vallásosakat az Istenkáromlás. Ez az én, nagyon leegyszerüsített, zanzásított megtérés történetem.

"Ateista vagyok, megis van egy csomo jo az eletemben."

Mert nem számít ilyen téren, hiszel-e benne. Ő benned igen. Az életünket magunk alakítjuk, a jó és a rossz nem jutalom vagy büntetés. A világ rendje kész van és az emberek formálják.

"Es szerinted mennyien akartak a 2004-es indoneziai cunamit? Es a fukusimai cunamit?"

Szerintem senki. De miért alakulnak ki a cunamik? Pici köze sincs az embernek és a klímaváltozáshoz hozzá?