Mikor fog a tudomány győzedelmeskedni a vallás felett?
" inkább igazolja a spontán keletkezés"
Spontán nem tud keletkezni, mert valaminek léteznie kell, mielőtt az anyagi világ kialakul. A semmiből való keletkezést maga a természettudomány zárja ki, plusz a filozófia és a logika tudománya is. A természettudomány tudja, hogy ami téridőben van, így maga a téridőnek is muszáj, hogy kezdete legyen. És mivel nincs semmiből való keletkezés, így mivel az időnek is van kezdete, kell lennie egy időn, anyagon és energián felülálló valaminek. Mivel intelligencia csak intelligenciától keletkezhet, ezért ez a valami egy intelligencia kell, hogy legyen.
Az entrópia a természettudomány szerint intelligenciától származó információ segítségével csökkenthető kizárólag. Közvetve vagy közvetlenül.
Amiket írtam megfigyelhető, leírható és bemutatható. ezek ellentéte pedig nem. így természettudományosan és logikailag a nagy bumm és a törzsfejlődés, valamint a spontán genezis is megdőlt. Ha most azt mondja erre 100.000 tudós, hogy nincs igazam, nem jelent semmit. Cáfolniuk kell illetve az ellenkezőjét bizonyítani. Addig nekem van igazam a százezerrel szemben.
"Egyszerűbben: ha tízmillió tudós állítja, hogy az evolúció igaz, és egy nem, aki bizonyítja is, akkor az egynek van igaza. A természettudományos tények nem szavazati arány kérdése."
Igen, és eddig soha senki nem tudta bizonyítani hogy valaha bármi is teremtve lett volna. Az evolúciót viszont minden a témában vègzett kísérlet és megfigyelés visszaigazolta.
Az evolúciós algoritmusok működnek, az egyes fajok genetikája visszavezethető a szétválásukra az evolúciós fejlődés során, stb.
" És mivel nincs semmiből való keletkezés, így mivel az időnek is van kezdete, kell lennie egy időn, anyagon és energián felülálló valaminek"
Semmi nem utal rá, hogy kell. Valaminek mindig is léteznie kellett, ennyi mondható el, de ez minden bizonnyal maga az anyag.
"Mivel intelligencia csak intelligenciától keletkezhe"
Ha ez igaz lenne, azzal az istened létét is cáfoltad, hisz akkor az ő intelligenciáját is teremtenie kellett valakinek.
"Az entrópia a természettudomány szerint intelligenciától származó információ segítségével csökkenthető kizárólag"
Semmi ilyesmit nem állít a tudomány. Eleve nem csak AZ entrópia létezik, pl lokális entrópiáról is beszélünk. Mindennapos dolog, hogy egyes helyeken csökken az entrópia, akkor közben máshol nő. És ezek mind spontán folyamatok, semmilyen intelligencia nem kell hozzá.
"Addig nekem van igazam a százezerrel szemben."
Most önmagadat hazudtoltad meg. Koràbban azt írtad, hogy aki bizonyít, annak van igaza. Ezzel szemben a te állításaid egyike sincs bizonyítva. Bemondásra pedig nem fogjuk elhinni, bocs.
"Attól függ, hogy melyik oldal tanulmányait olvasod."
A tudományban nincs két vagy több oldal. Ha konkrét, ellenőrizhető, megismételhető bizonyítékot hozol, akkor az előtt előbb-utóbb mindenki meg fog hajolni, még ha először van is némi tehetetlenségi ellenállás. De a kreacionizmus konkrétan áltudomány, az ID komolyan vehető szerintem, de eddig semmi átütőt nem tudott felmutatni. Én mindenesetre nyitott vagyok a jövőbeli eredményeikre...
"Spontán nem tud keletkezni, mert valaminek léteznie kell, mielőtt az anyagi világ kialakul. A semmiből való keletkezést maga a természettudomány zárja ki, plusz a filozófia és a logika tudománya is."
Ezzel egyetértek, de a tudomány nem is állít olyat, hogy a semmiből (tehát az abszolút semmiből) keletkezett volna bármi is.
"Mivel intelligencia csak intelligenciától keletkezhet"
Ezt mivel tudod bizonyítani? Mondtam, én is a szellemi valóság elsődlegessége felé hajlok, de ha már tudományról beszélünk, akkor az állításokat illik bizonyítani is... És ahogy az előző is írja, rengeteg bizonyítással adós vagy már...
"Az evolúciót viszont minden a témában vègzett kísérlet és megfigyelés visszaigazolta."
Ahaa. Évmilliárdokal ezelőtt mi? 😂
"Ahaa. Évmilliárdokal ezelőtt mi? "
Amióta foglalkozik ezzel a tudomány, értelemszerűen, eddig minden kutatási eredmény egybevágott az evolúció működésével.
Mivel a természettudományok mind a napig képtelenek voltak, azokra a kérdésekre választ adni, amelyeket már ember emlékezet óta feltettek, ezért nem fogják kiszorítani a vallást.
Miért létezik univerzum ? Hogy mást ne mondjak.
Csomó mindent nem tud megmagyarázni a tudomány. Ajánlom olvasmánynak az alábbit, nem vallásos mű:
John Gribbin: Schrödinger macskája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!