Jézus Krisztus létezett?
40-es, az ateisták, és Jézus történetisége ellen érvelők legfontosabb érve, mint például a tiéd, hogy az evangéliumok nem számítanak történeti forrásnak, mert tele vannak mítoszokkal, bizonyíthatatlan csodákkal. Ha ez így lenne, akkor a homéroszi eposzokat sem lehetne vizsgálni történeti szempontból. Márpedig tudjuk, hogy Schliemann az eposzok leírásait követve megtalálta és kiásta Tróját. Tehát lehet azt mondani, hogy a Biblia és az Újszövetség tele van "furcsa" történetekkel, de attól még van valóságmagja, számos más forrásból is igazolható tény van benne.
Természetesen figyelembe kell venni, hogy az evangéliumok szerzője keresztények voltak, meggyőződéssel hittek Jézus történetiségében, de ez nem jelenti azt, hogy ettől még el kell vetnünk ezeket az iratokat mint történetileg hihetetlent.
A történészek elsöprő többsége elfogadja tényként, hogy Jézus történeti személy volt, aki Palesztinában élt, és keresztre feszítették. Teszik mindezt azért, mert egymástól független szerzők számolnak be ugyanazokról az eseményekről - anélkül, hogy együttműködtek volna.
Jézus történetét elmeséli a négy evangélium, amiből három, a szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) nagyon hasonló, mivel ugyanabból a közös forrást használták, amit Q-forrásként említenek a kutatók. Ezt mi nem ismerjük, nem maradt fenn belőle egyetlen példány sem, és feltehetően Jézus mondásainak gyűjteményét tartalmazza. Csakhogy a szinpotikusok nem csak ezt a forrást használták. Lukácsról például tudjuk, hogy felkereste a még élő szemtanúkat. Az is biztos, hogy az első keresztények nagy gonddal gyűjtötték össze a visszaemlékezéseket. Az is biztos, hogy nem csak együttérző szemtanúkkal kellett számolniuk, hanem a zsidók ellenségeskedésével is, akik szintén jól tájékozottak voltak Jézus életével és halálával kapcsolatban. A tanítványok tehát nem vállalhatták annak kockázatát, hogy pontatlan adatokkal dolgozzanak.
És ha már itt tartunk: ebben az ellenséges környezetben egyetlen zsidó vagy római irat sem maradt fenn arról, ami cáfolta volna Jézus létezését.
János evangéliuma a szinpotikusoktól nagyon eltér nyelvezetében, szemléletében, és számos olyan történetet tartalmaz, amit nem találunk meg a másik három evangéliumban. Aztán ott van Tamás evangéliuma, ami ugyan nem került be a Bibliába, de rengeteg olyan jézusi beszédet tartalmaz, ami nincs meg a kanonizált evangéliumokban. Péter evangéliuma szintén független forrás, ami Jézus passiójának egy töredéke, és egy egészen más narratívát közöl. Ez tehát a 6. független forrásunk.
Az evangéliumok abból a szempontból is megbízható forrásoknak számítanak, hogy szemtanúk beszámolóin alapulnak, és a történtekhez képest viszonylag hamar leírták őket. Márk evangéliuma i.sz. 50-60 körül keletkezett, a legkésőbbi János evangéliuma pedig 68-90 között. Vagyis a Jézus után élt második-harmadik generáció írta le őket. Joggal merülhet fel a kérdés: miért nem írta le az első generáció? Egyrészt azért, mert az ókorban vagyunk, amikor az emberek nagy része írástudatlan. Jézus követőinek a legnagyobb része is földműves, pásztor és halász volt. Jézus tanításai szóban hagyományozódtak. A történetet pedig minek írták volna le, amikor még mindenki emlékezett rá? Amikor pedig a szemtanúk generációja már kezdett eltűnni, akkor a következő nemzedék viszont már leírta a történteket.
Az, hogy egy Jézus nevű tanító élt és működött Palesztinában az időszámításunk kezdetén, szinte kétségbevonhatatlan tény. Az is tény, hogy keresztre feszítették. A feltámadás kérdése pedig hit kérdése.
Sok hamisításra derült már fény az "első" beszámolóknál.A történészek pedig a bízonyíthatatlan állásponton vannak nem kezelik tényként.
Ugyanazok a források tanúsítják azt,hogy élt mint akik szerint a vizet borrá változtatta,szóval még mindig ott tartunk,hogy színezett pletykák az alapja az egésznek.
Csak a keresztények állítják(a tudomány nem),hogy galála utan par évtizeddel már írtak róla,a valós szám majd 200 év és meg annál is sokkal több idő telt el,amíg az evangéliumok elnyerék végleges formájukat.De nem is kell ehhez sok idő.Manapság is ha egy pletyka/sztori szárnyrakap,akkor mindenki hozzákölt vagy elvesz belőle valamit mikor továbbadja.Ha én akkortájt csak kitalálom,hogy ismertem jézust és láttam a vízen járni majd elmesélem valakinek,majd az is továbbadja és 3. hallgató már majd úgy adja tovább,hogy ő is látta.
Mert a csodái azok ami miatt bárki legjegyezte volna..
#41
"A történészek elsöprő többsége elfogadja tényként, hogy Jézus történeti személy volt, aki Palesztinában élt, és keresztre feszítették"
A történészek nem a csodatévő Jézus létezését fogadják el. A fennmaradó írásos emlékeket is bőséges kritikával fogadják. Mivel abban a korban sok Jósua vagy hasonló nevű ember élt, sok önjelölt próféta beszélt, sok embert feszítettek keresztre és utána vetettek tömegsírba, ezért nincs miért tiltakozni, valóban létezhetett egy ilyen nem csodatévő Jézus.
A történészek azzal is tisztában vannak, hogyan válnak a szájról szájra járó történetekből mítoszok. Hogyan hamisítanak meg nem történt eseményeket, minden rossz szándék nélkül, csak mert például így akarják megerősíteni a történetük középpontjában szereplő személy fontosságát és nagyságát. Ez akkoriban normális volt.
"az ellenséges környezetben egyetlen zsidó vagy római irat sem maradt fenn arról, ami cáfolta volna Jézus létezését"
Ha Jézus világot rengető haláláról és hihetetlen feltámadásáról nem maradt fenn egyetlen korabeli írás sem, ugyanennek dokumentált cáfolatára sem volt szükség. A zsidó vallás fennmaradása elég jelentős ellenérv.
"Az evangéliumok abból a szempontból is megbízható forrásoknak számítanak, hogy szemtanúk beszámolóin alapulnak"
Ez tényszerűen nem igaz. Az evangéliumok azt éreztetik, hogy szemtanúk beszámolóira épülnek. Jézus beszédeinél nem csak a szemtanúk nevei nem ismertek, de a létszámuk is evangéliumonkét változik. Ennél már csak az a durvább, hogy az evangéliumok szerzőit sem ismerjük.
"a történtekhez képest viszonylag hamar leírták őket"
A becslésed szerinti 50-90 év késlekedés semmiképp nem tűnik korai lejegyzésnek. Hány éves lehetett addigra egy szemtanú, aki jelen lehetett a hegyi beszédnél? Ha 20-30 évesen hallgatta meg, talán 70-120? Nem gondolhatod komolyan, hogy életben voltak.
Csak gondolj bele abba, mennyire lenne hiteles (ha ma nem lenne internet, tv, nyomtatott sajtó, stb), hogy egy Orbán beszédet pusztán szájhagyomány útján valaki 50-90 év múlva lejegyezzen...
"A történetet pedig minek írták volna le, amikor még mindenki emlékezett rá?"
Senki nem emlékszik jól, még akkor sem, ha kitartóan bemagolják. Az családi tűz melletti régi sztorik elmeséléséről már mi is tudjuk, hogy hogyan változnak: évről-évre egyre több katonát lőtt le a hős nagypapa a háborúban.
Nincs sok bizonyíték rá, hogy Jézus létezett, de az alapján ami rendelkezére áll a szakértők igen is úgy gondolják, hogy Jézus létezett mint történelmi személy, egy palesztinai zsidó volt aki az 1. században élt, követőkre tett szert, és kivégeztette Poncius Pilátus, sokan még abban is egyet értenek, hogy saját magát egy apokaliptikus prófétának, vagyis inkább egy messiási alaknak látta.
"kivégeztette Poncius Pilátus"
Sajnos ez sem stimmel, ennek nyoma maradt volna.
Ettől még élhetett, csak máshol, máskor, stb.
Kik azok a szakértők?
Erre hol vannak a bizonyítékok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!