Istenhívő vagy? (többi lent)
"Nem hiszem, hogy valaki úgy lenne ember, hogy korlátok közé van zárva, és néha természetes érzéseket is el kell kötelezően nyomnia magában. Engem a filozófia és a tudományok térítettek át. Sok keresztény befogja a fülét, és eltakarja a szemét, csak azért, hogy ne lássa az igazat, hogy hite maradjon. De ha nyitna, rájönne, hogy ebben a hatalmas végtelen univerzumban már csak a gondolat is nevetséges, hogy egyedül vagyunk..."
Te most nem vagy semmilyen korlátok között? Vagy netán csak másként hívod? Mutass már olyan embert, akinek nincsenek korlátai! Az olyanra gyakran vadásznak a hatóság emberei és levadásszák.
Ha a természetes érzéseket el kell nyomni az embernek egy szituban, még nem biztos, hogy hátrányául szolgál (Ha a cölibátusra gondolsz, akkor egyetértek, csak az meg nem Biblia tanítás). Persze nem állítom, hogy minden hitforma egyformán építő és előremutató, mert sajnos a többség nem az igazságot tanítja Istenről és ez miatt nem lehet pozitív eredménye a hitének.
Ha jobban belegondolsz, ez látszik is világ állapotán!
A kérdés, hogy kit nevezünk "kereszténynek"?
Nem vagyunk egyedül, ebben is egyetértünk. Persze, ha a véletlen "ősnemzésre" gondolsz a létünk okát illetően, akkor megkérdezném, hogy ezek szerint mi sem létezünk, igaz? Mert még senki sem bizonyította, hogy ez lehet a hőn áhított válasz erre a kérdésre.
Akkor lesz nevetséges a feltételezés, ha a kisujjunkból rázzuk majd ki az élettelenből az élet teremtését! De bizony ez része még nem megy. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy vajon a földön mi történt a kezdet kezdetén, nem hogy nagyképűen kivetítsük a világegyetemre ugyanazt a semmit!
Aki a maga létét hiszi, Istenét is, aki magában hisz csak, az Istenben is hisz...csupán még nem tud róla. Én is így voltam vele, aztán kiderült a "turpisság". A létezésnek, mint olyannak, van egyetlen egy oka...tudjuk mi az. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
Isten-bizonyítékok
Az egy, személyes Isten létezésének elfogadása minden igazi vallás elôföltétele. A vatikáni zsinat (1870) kimondotta, hogy ,,Isten, aki minden dolognak eredete és végcélja, az emberi ész természetes világával a teremtett dolgokból biztosan megismerhetô.'' Ez a Szentírás kifejezett tanítása is; Szent Pál írja a rómaiakhoz: ,,Ami láthatatlan benne, örök ereje, valamint istensége, észlelhetô a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri'' (Róm 1,20). Az Isten-bizonyítékok megértéséhez a következôket kell figyelembe vennünk:
(1) Az Istenben való hit nem függ a bölcseleti Isten-bizonyítékok átlátásától. Ez a hit természetfölötti bizonyosság, amelyet természetfölötti eszközök -- Istennek az emberi akaratot indító és erôsítô kegyelme -- hoznak létre. Kinyilatkoztatásában (mindenekelôtt Krisztusban és Krisztus által) Isten egyúttal önmagát is kinyilatkoztatja, miként a nap is azáltal, hogy más dolgokat megvilágít és így azokat megismerteti, önmagát is kinyilvánítja.
(2) Az Isten-bizonyítékok bizonyító erejét könnyen megismeri a józan, romlatlan emberi értelem, de nehezen fogja föl az az ész, amelyet megrontott valamiféle hamis, téves, az ember megismerô képességében kételkedô bölcselet, mint ez -- sajnos -- az újabb korban a józan hagyományelv elhagyásával szomorú valósággá vált. Manapság azonban mindenütt kezdenek ismét visszatérni a józanabb régi hagyományhoz.
Az alábbiakban röviden vázoljuk a legfontosabb Isten-bizonyítékokat:
1) A kozmológiai (kosmos, görög szó = világ) bizonyíték: Ami lett, annak valami által kellett létre jönnie; minden mozgás mozgatót tételez föl. Így végül el kell jutnunk valami utolsóhoz, amelyik maga nem lett, hanem minden létesültnek oka (változatlan változtató, létesületlen létesítô).
2) A teleológiai (telos, görög szó = cél) bizonyíték: A világ rendezett egészként jelenik meg elôttünk. A nem eszes lények is célirányosan cselekednek (pl. a madár, midôn fészket rak). Tehát valami mindenekfölött álló rendezôt, tervezô szellemet kell elfogadnunk. (Amint pl. nyilvánvalóan lehetetlen elgondolni, hogy a szixtusi kápolna Madonnája véletlenül keletkezett.)
Az Isten-bizonyítékok mind az elégséges alap minden ember elôtt közvetlenül nyilvánvaló törvényére támaszkodnak: ,,Semmi sincsen elégséges alap nélkül''.
Minden Isten-bizonyíték logikai szükségszerűséggel a világtól különbözô Istenhez vezet. A pantheizmus (,,minden-Istenség-tana''), vagyis az a ,,világnézet, amely a lét mintegy isteni tökéletességűnek gondolt vagy tökéletességűvé fejlôdô összességét Istennel azonosítja'', a valóságban atheismus, Isten-tagadás; a pantheizmus ugyanis az Isten-fogalmat szétrombolja. Azok közül az indítékok közül, melyek pantheizmushoz vezethetnek, a következôket jelölhetjük meg: valami homályos, talán mesterséges egység-, azonosságérzés és tévútra jutott üdvösségvágy, amely az egyesülést Istennel nem akarja alázatosan Isten ajándékaként elfogadni, hanem azt a valósággal ellenkezôen és -- alapjában véve -- Istent káromló módon büszkén elôlegezi magának.
pontosan és mindig ilyen fasságokat írtok...de ezt olvasd el :
Azért az istenhívők valamibe gondoljanak bele..ez most jutott eszembe...amikor megszületik egy gyerek...hisz valami istenben?? nem mert 1.nem is jut eszébe ilyen ( mármint ugyértem azután , hogy tud gondolkozni 8 évesen pl ) 2. gyereknek és így BÁRKINEK is belehet beszélni BÁRMIT , ugye mindenki hitt a mikulásban ...amég valaki el nem mondta neki , hogy nincs... , már csak az a baj , hogy ha azt mondják valakinek , hogy nincs isten és az illető hisz benne akkor nemfog hírtelen megtérni ...érdekes a mikulással pedig ment...abban nem hisznek még a keresztények sem ( remélem ^^ ) tehát az istenhívő ember az az akinek születése után pár évvel(4-8) bemesélik , hogy létezik isten...
17:34. :)
Figyelj csak, vannak olyan emberek is, akik megértették a helyzetet, és józan eszükkel látták be a valót, pedig nem is kaptak vallási nevelést. Én is tudom mi van, pedig a templomokat kerültem, apám is arra nevelt, hogy óckodjak az ilyen emberektől, mert az önzés az úr, és nehogy bemanipuláljanak, lehúzzanak. Templomban csak akkor voltam, amikor kötelező volt iskolával elmenni. Eleget is tettem a figyelmeztetésnek, de el nem ítéltem a vallást ettől függetlenül, soha...és most már értem a történéseket, magamat, Istent...természetesen sokat kell még tanuljak. De megvan az alap. Magamtól döntöttem el...senki nem manipulált...csak magamra számítottam, és tudtam magamban mélyen belül, hogy a tudás bennem van...:)
A keresztényeknél ismeretes üdvözülés annyit jelent, hogy a tudatoddal magadban érzed szó szerint a mindenséget...egyszerre azt, ami volt, van, és lesz, mint változás a világegyetemünkben. Tied lehet az univerzum egésze, a létezés teljessége és tökéletessége maga...:P
ui.: Nem szentiratok által ismertem fel azt, amit...van más "út" is. :D
üdv
25/F
LastOne.Left
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!