Mivel a vallás tekintélye egyre jobban gyengül, ezért a jövőben elfogadottabb lesz a transzneműek?
A hagyományos családmodell a kereszténységből való, aminek az eszmei azután kezdtek el globálisan elfogadottak lenni, miután hatalomra jutott. Róma szétesése után, a romjain alakult friss európai államok tovább örökítették a már keresztény Római Birodalom eszméit, ami az egész középkort meghatározta.
Sokáig esély sem volt arra, hogy egy transznemű ember úgy éljen ahogyan akar, mert démoni dolognak, vagy bűnnek tarthatták, amitől meg kell szabadulni.
A 18. század óta azonban a kereszténység nagyon lassan, de folyamatosan gyengül. Ma már egy transznemű ember eljuthat odáig, hogy megbecsülésben részesítik, nem kell félnie a babonás tömegtől, bár még így is sok a haladnivaló.
Mindez a folyamat azt jelenti viszont, hogy a transzneműek a jövőben békeben élhetnek majd?
" a keresztény világ a végehez közeleg."
Ha igy volna, akkor Jézus halála, és megváltása értelmetlen volna. A keresztény kifejezés pedig Krisztus követésére utal, ami ellene megy Sátán világának. Isten pedig nem fogja sokáig hagyni ezt az állapotot, ennélfogva nem a "keresztény" világnak lesz vége, hanem pont ellenkezőleg, Sátán világának, ahol emberek diktálták a feltételeket.
"A hagyományos családmodell a kereszténységből való"
Ez egyáltalán nem igaz, például a keresztényüldöző Római Birodalomban is hagyományos családmodell létezett, ahogy számtalan olyan kultúrában is, akik még csak nem is hallottak a kereszténységről.
A kereszténység legfeljebb Európában gyengül, a világ más részein nincs erre utaló jel.
Viszont én a helyedben nem örülnék, mert a vákuumot valami így is úgy is felölti, ha nem más, akkor az iszlám. Majd nézd meg, hogy azok mennyire lesznek toleránsak és elfogadók, de garantálom, hogy vissza fogod sírni a keresztényeket.
Jehova tanúja!
Nem tűnt fel neked, hogy ateista vagyok?
Az a sok (ál)teológiai zagyvaság, amit összehordtál, sehogy sem kapcsolódik a kérdésemhez.
Ez mind nem befolyásolja azt, hogy kiállok a transzneműek mellett, és elítélem a vallásos vakbuzgósagot. Azt a 21. században ezt már nem lehet megtűrni. Csináld a négy fal között, ahová való.
Tetszik, vagy nem tetszik, a vallás, istenhit ideje lejárt. Az új állami törvényekben mindenki egyenlő jogot fog kapni, és ha nem tudod majd leallítani, talán téged fognak majd megbüntetni diszkriminació miatt.
"Ez egyáltalán nem igaz, például a keresztényüldöző Római Birodalomban is hagyományos családmodell létezett"
Természetesen férfi-nő kapcsolat mindig létezett, csakhogy nem ítélték el azt sem, ha egy pasinak például fiúszeretője volt. A keresztény családmodell ellenben nem toleráns sem a melegekkel, sem a transzneműekkel, sőt még abba is beleszól, hogy egy nőt mikor lehet megdugni, vagy hogy kinek hány partnere volt.
Ez fog hamarosan teljesen megváltozni.
"a vallás, istenhit ideje lejárt." -szerinted. Más szerint meg NEM
- ha azt el tudod fogadni, hogy valaki ruhafogasnak hiszi magát - akkor azt is legyél szíves elfogadni, hogy van, aki nem dőlt be a vulgármarxista ideológiának - amit itt alacsony szinten bár, de folyamatosan nyomatsz.
"Az új állami törvényekben mindenki egyenlő jogot fog kapni"
- Ányuska, most is a jog előtt EGYENLŐ mindenki.
A ruhafogasoknak NEM jár "egyenlőbbség". Pont.
Nagyon tudsz küzdeni a férfi-nő alatti konglomerátumokért - de jó lenne , ha a rohadt keresztényüldözés ellen IS szót emelnél, mert ők is emberek, nem csak az erőltetett témád alanyai. Naponta fejeznek le embereket hitükért. Van miért küzdened. Rajta. Szakirodalom:
Szánalmas, a zsiger kereszténygyűlöleted, hogy úgy küzdesz valakinek az elfogadásáért (mellesleg a kutya sem bántja őket JOGILAG ) - hogy másokat meg közeben lenézel, és elfogadod, hogy ölik őket.
Ez hasonlít erre a kérdésre:
Mivel a vallás tekintélye egyre jobban gyengül, ezért a jövőben elfogadottabb lesz a prostitúció?
A prostitúció az egyik legősibb szakma. A régieknek semmi gondja nem volt vele, azt is a keresztények feketítették be.
Egyébként a jogi kérdésekkel meg bizony vannak gondok, meg úgy általában a mentalitással.
"Csináld a négy fal között, ahová való."
Nem tehetem. Ugyan is attól, hogy nem fogadod el Isten létezését, mint aki az életnek forrása, még nagyon is létezik, ellenben Én sem és Te sem lennél.
Ő pedig mint a legföbb hatalom, felette áll az emberi hatalmaknak, igy a népe elsősorban Istennek tartozik engedelmeskedni.
Ezért amikor egy emebri tilalom vagy kérés, ütközik Isten törvényével, akkor Isten népe Istennek tartozik engedelmeskedi, ha ezért az emberi törvények itélet alá is vonják.
"Tetszik, vagy nem tetszik, a vallás, istenhit ideje lejárt. Az új állami törvényekben mindenki egyenlő jogot fog kapni, és ha nem tudod majd leallítani, talán téged fognak majd megbüntetni diszkriminació miatt."
Istennek nem tetszik, és soha nem is engedte eddig sem és ezután sem a személyét megsemisitettnek tekinteni.
Istennél pedig az ilyen gondolkodás ideje járt le, és nincs az az emberi hatalom, aki ezt megakadályozhatja, Isten akaratának megvalósulását.
Eddig is minden úgy történt ahogy Ő akarta, és a 25. században is az lesz, veled, velem, vagy nélküled, vagy nélkülem, DE az lesz.
"A régieknek semmi gondja nem volt vele, azt is a keresztények feketítették be."
Az lehet hogy a világi embereknek nincs vele gondja. Azonban ez ütközik a felállitott erkölsi tisztasággal, amit az általad tagadott Isten halállal büntet.
Nem a "keresztények" feketitették be" hanem Isten tiltja, mint a hűtlenség, és a házasság ellenes intézmény támogatását.
Akik Isten erkölcsi törvénye alatt szeretnének élni, azoknak gusztustalan a gondolata, és a látvány, hogy az emberek úgy élnek a szexualitással, mint valami közönséges érzéssel, amit mindenki mindenkivel megoszthat.
A társadalomnak pontosan ez volt az egyik felbomlasztó ereje.
Ugyan is a társadalom legkisebb egysége a család. A családot pedig az egymás iránt érzett szeretet és hűség erősiti. A prostitúció pedig pont ezeknek mond ellent, és ezért is hanyatlik a társadalom.
"Római Birodalomban is hagyományos családmodell létezett,"
Na ez egy hatalmas nagy tévedés. Tisztelet a kevés kivételnek, de a Római birodalmat átitatta a szexualitás minden perverziója, ahol templomi prostituáltak is voltak, sőt sokan lettek ennek az elterjedésnek a hatására homoszeluálisak, és természet ellenes életüek.
Sok fiatal Fiú, és lány esett áldozatul ezeknek a "szexliturgiáknak", és a Római birodalom bukását, is jó részt ennek köszönheti.
Olvasható ezekról sok informáió, hogy mit műveltek a "nagy emberek"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!