Katolikusok, szerintetek a szekták alapítói üdvösségre vagy a pokolba jutottak?
Példaul William Miller-re gondolok, aki a 19. századi nagy mozgalomért volt felelős, és panikot keltettek Amerikában. Azt tanították, hogy 1843-1844-ben visszajön Jézus, de ez hamis jóslat volt. Vagy gondolok pl. Charles Taze Russel-re, aki a Jehova tanúi szektáért felelős. Vagy Charles F. Parham, aki a Wikipédia szerint az észak-amerikai pünkösdizmus atyja.
Ezek az emberek megtévesztették a világot, ráadasul mindegyik szektája antikatolikus nézeteket vall manapság. Vajon ezek az emberek kerülhettek a mennybe a ti hitetek szerint?
Én ateista vagyok, csak érdekel a véleményetek.
Köszönöm a válaszokat.
"teistaként kimondhatom azt, amit valóban gondolok ha úgy döntök. Ti nem tehetitek ezt meg"
DE megtehetem. Szabad akaratom van. Nem vagyok elnyomva. Mindent amit olvasok, azt összehasonlitom az irásokkal, különböző forrásanyagokkal. S önként értek vele egyet, nem azért mert tilos kimondani amit gondolok. Ellenben nem lennék itt elhiheted.
Azt pedig, hogy "szépen csomagolva" beszélek, azt annak köszönhetem, hogy leszoktam a világban gyakorolt trágár, és támadó hangvételről, ami nem volt egyszerű. S mindent megteszek, hogy elsajátitsam azt, amit maga Jézus is tett. Gondolod, hogy mindenkinek tetszett a mondani valója? S ez nem azért volt mert becsomagolta a mondani valóját, hanem mert rávilágitott az ellenfelei tévedésére. Ez nagyon bosszantotta Őket.
Közel 30. éve szolgálom a Biblia Istenét. S nem bántam meg, nem látok a Biblia alapján más olyan csoportot, akire ráillene a Bibliában leirtak.
Hát ezért vagyok itt, és nem azért, mert elnyomtak és nem szólhatók.
"ha ennek eredményeként még 10 év múlva is emlegetni fognak téged, mint negatív példát!"
Annyi nincs....
Ne tedd zárójelbe az ateistát, mert tényleg az vagyok. És mint ateista nagy ívben teszek a teológiai meglátasokra. Én vallástörténeti szemszögből nézem ezt a témat, szóval úgy szólok hozzá. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy teológiai érvekkel nem fogod tudni megindokolni a szektád létjogosultságát, hiszen teologizálni barki tud. Németh Sándor is ki tudja mutatni a maga vallásáról, hogy az az igaz. Semmi új nincs abban, hogy halmozod az igédet. Sőt, inkább a furcsaságod mutatja, hiszen én nem hiszek a Bibliában, akkor minek idézed nekem? Na, persze, mivel a felekezeted egy történelem nélküli ócska szekta, így teologizálassal könnyebb kihámozni a Bibliaból azt a sületlenséget, hogy a kereszténység Isten haragja alatt van, de jöttetek ti, a nagy hívők, Russel pásztorral. Ravasz módszer, csakhogy ettől még a történelem még mindig rámutat arra, hogy a Bibliát az Egyház csinálta. Ami egyébként azt jelenti, hogy attól függetlenül még nem leszek katolikus. Nos, ha az ő értelmezesüket, ami teológiailag feltehetően helyes, így figyelmen kívül hagyom, akkor a Jehova tanúiét még jobban...
Egyébként meg itt azt olvasom, hogy Jehova tanúi a hadiiparból részesedtek:
Ciki.
Hát a Bibliát illetően nagy hiányosságaid vannak. A Jelenések könyve kortárs eseményeket ír le Dánielhez hasonlóan, lévén, hogy mindkettő apokalipszis. Jel 18. Róma összeomlásáról szól, mivel Babilon Róma fedőneve volt.
Lásd itt a kommentárt:
A Wiki írja az 1Pt-nél:
"A mai kutatások ezt megerősítették, és számos 1. századi és korábbi pogány, illetve zsidó iratot hoztak fel például, ahol Rómát Babilonnal azonosították.[5"
"Egyébként pedig kedves Barátom, nem az egyházak irták a Bibliát, hanem Isten választott emberei, még az egyházak létrejötte előtt. S ezekből az iratokból kanonizáltak."
Az Újszövetséget az egyháziak írták, hiszen annak keletkezésekor már létezett az Egyház. A fent említett Jelenések könyve megírása előtt Rómaban már talán a 3. püspök, Szent Kelemen vezetett. Ráadásul az Újszövetség a mai kutatások szerint nem is teljesen apostoli eredetű, Pál leveleiből mindössze 7-et fogadnak el a kutatók eredetinek. Amúgy meg mit szamít, ki írta? A 2Pt-t nem azért olvasod Isten szavaként, mert megírták, hanem azért, mert kb. 1500 éve szentesítették az Egyház papjai.
Vagyis ha akarod, ha nem, te is behódolsz az Egyháznak, és elfogadod a 2Pt-re vonatkozó papi határozatot, annak ellenére, hogy ma egyes kutatók azt állítják a levélről, hogy hamisítvány (szaknyelven: pszeudoepigrafa)
Akkor miről beszélünk???
A salamoni idézetről csak annyit, hogy jelenleg a hellenista korra datalják, tehát nem Salamon a szerzője.
"DE megtehetem. Szabad akaratom van. Nem vagyok elnyomva."
A szabad akarat a vallásban csak illúzió. A bűntudatkeltés meg a berögzült vallási hiedelmek miatt úgysem valósul meg. Te azt fogod tenni, amit a vezetőid mondanak, és úgy fogod beallítani, hogy az a te akaratod. Alapos agymosás!
"Mindent amit olvasok, azt összehasonlitom az irásokkal, különböző forrásanyagokkal. S önként értek vele egyet, nem azért mert tilos kimondani amit gondolok. Ellenben nem lennék itt elhiheted."
Nem az Írásokkal hasonlítottad össze, hanen annak egy felekezeti ÉRTELMEZÉSÉVEL.
"Azt pedig, hogy "szépen csomagolva" beszélek, azt annak köszönhetem, hogy leszoktam a világban gyakorolt trágár, és támadó hangvételről, ami nem volt egyszerű."
Pedig bizonyos esetkben az etikettet leszámítba, az égvilágon nincs semmi baj a káromkodással. Akik káromkodnak, azok a kutatások szerint:
Őszintébbek:
(a csillagozás a trágarságszűrő miatt van)
Egy bizonyos szempontból intelligensebbek is:
(megjegyzem: a káromkodas es a trágárság nem teljesen szinonimája egymásnak, mint az előbbi cikk kifejti) .
"S mindent megteszek, hogy elsajátitsam azt, amit maga Jézus is tett."
Te mikor ilyet mondasz, akkor belegondolsz abba, hogy Jézus az evangéliumi leírások szerint ostorral űzte ki a zsidókat a templomból, meg felborította az asztalokat?
"Gondolod, hogy mindenkinek tetszett a mondani valója? S ez nem azért volt mert becsomagolta a mondani valóját, hanem mert rávilágitott az ellenfelei tévedésére. Ez nagyon bosszantotta Őket."
Viszont tedd hozzá azt is, hogy a keresztények eredeti hite szerint Jézus testté lett Isten, Krisztussá kent szent ember, erkölcsi tekintély. Te ezzel szemben csak egy szekta tagja vagy. Az, hogy mindig magadat hasonlítod hozzá, nálam is kiveri a biztosítékot. Jézusnak akkor nem kizárt, hogy tényleg igaza volt, te viszont biztosan tévedsz.
"Közel 30. éve szolgálom a Biblia Istenét. S nem bántam meg, nem látok a Biblia alapján más olyan csoportot, akire ráillene a Bibliában leirtak."
Ateistaként van annyi teológiai ismeretem, hogy kijelentsem: te Biblia istenét szolgálod, hanem a Bibliából kivett torz istenképet, ami nem felel meg a keresztények eredeti hitének. 30 éve hülyítenek, és nem esett le neked.
"Hát ezért vagyok itt, és nem azért, mert elnyomtak és nem szólhatók."
De azt is elmondtam, hogy miért nem kellene itt lenned.
*te nem a Biblia istenét szolgálod
"Annyi nincs...."
Hogy érted ezt? 10 év múlva eljön az armageddon a hited szerint, vagy mi?
Kérdező, kihagytad Luther Mártont, aki a protestantizmus atyja. Vagy Kálvin Jánost. A bogumilokat, a huszitákat, a baptista keresztényeket is. A metodistákat. A kvékereket. Ezek mind a pokolra jutnak? Azért mert nem római katolikusok?
Az is egy érdekes kérdés, hogy a római pápák mind a mennybe jutnak vajon? Az is, aki kiásta elődje hulláját, és a bíróságon elítéltette? Az is, akinek 6-11 gyermeke volt, egyik gyermeke a saját nővérétől?
A kisfiúkat megrontó pedofil papok is a mennybe jutnak? (pl. George Pell biboros, aki börtönbüntetését tölti két kórista kisfiú megerőszakolása miatt)
Van ilyen ige a Bibliában?
"Aki római katolikus, az üdvözül, aki nem, az elkárhozik." ??
Szerintem nincsen (legfeljebb a katolikus fordításban).
Az én Károli Gáspár forditású Bibliámban ez szerepel:
"Aki hisz ÉS megkeresztelkedik*, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik"
* az eredetiben a baptizo: bemerítkezik szó szerepel.
Ez a topic eredetileg a szekta vezérekről szólt, amíg az Őrtorony katona nem offolta szét.
Válaszolva a kérdésre:
Pl. Luther Márton, mint Ágoston rendi szerzetes, a Szentírás doktora, nem volt szekta vezér. Ő az eredeti Egyházat akarta megreformálni. Az más kérdés, hogy ez hová vezetett, illetve, hogy Luther milyen ember volt.
Tehát mivel ő nem volt szekta vezér, ezért nem soroltam őt a Millerékhez.
A pápákra, papora ugyanez igaz: nem rájuk vonatkozik ez a topik. De hozzáteszem: azt elismerem, hogy vannak köztük rosszak, és azokat elítélem. Ha van pokol, akkor kerülhettek oda közülük is.
A mennybe/pokolba jutás számomra csak elméleti kérdés amúgy, mivel nem hiszek azokban.
Azért se Luthert, se Kálvint nem lehet egy lapon emlegetni olyanokkal, mint Miller, Russel, vagy akár Németh Sanyi. Míg Luther és Kálvin rendkívül tekintélyes, hatalmas tudással rendelkező teológusok voltak, az utóbbi szektavezérek csak önjelölt tévtanítók és laikusok.
Ezeket valószínűleg Luther és Kálvin rövid vitában lerendezte volna, sőt lehet vita sem lett volna, mert még arra is alkalmatlanok ezek... :D Úgy nézet volna ki, mintha egy tekintélyes egyetemi professzor vitázna a még általánosba járó Pistikével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!