Hogy hihetik, hogy egy ember bűnbocsánatot adhat?

Azért a protestantizmus irányába elfogult történetírás erősen eltúlozza azt ‘búcsúcédulás’ dolgot. Ezzel kapcsolatban a legtöbben körülbelül azt hiszik, hogy “a katolikus Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot.” Azonban ez a mese nem más, mint a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem “bűnbocsátás”, hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.

A búcsúcédulák botrányos árusítása a protestáns felkelés egyik kiváltó oka volt. Az árusítást a Tridenti Zsinat meg is tiltotta, és a visszaéléseket elítélte (ugyanúgy, ahogy ez utóbbit már korábbi zsinatok is megtették, pl. 1215, 1245, 1274 és 1312. években tartott zsinatok). Azonban Luther Márton továbbment, és egy idő után nem csak a búcsúkkal való visszaélést, hanem magát a búcsú tanítását is kétségbe vonta, azt állítva, hogy ez a gyakorlat szemben áll a Biblia tanításával. Nos, ez nem éppen így van:

Az igaz keresztények többsége, akik eljutottak Krisztushoz (azaz a szentek), sokkal többet szenvedtek, mint amennyi Isten igazságos ítéletéhez elegendő lett volna. Pl. Jézusnak, illetve a katolikusoknál még Máriának, semmi bűne nem volt, mégis szenvedett/szenvedtek. Az Egyház tartja, hogy ezek a „pluszok” nem vesznek kárba, hanem azok, akik bűnbánatot tartanak, kérhetnek a maguk számára ebből az egyházi kincsből. Az Egyház meghatározza ennek módját, és annak, aki azt elvégzi, jóváírja azt. így az ember „búcsút vesz” a bűneiért kijáró ideiglenes büntetésétől (nem a bűnétől!). Ezt nevezzük búcsúnak. A Katolikus Egyház a múltban pár esetben elkövetett bűnös visszaélések miatt soha sem fogja eltörölni ezt a csodálatos elvet és gyakorlatot. A búcsú tanítása a purgatóriumnál is tárgyalt tanításhoz is kapcsolódik (ideiglenes büntetés, jóvátétel), de még szorosabban függ össze a szentek közösségével. Az érdemek átruházása, a helyettesítő szenvedés a „közösség” egy csodálatos és mély együttműködése, amelyben Krisztus misztikus Testének közösségi és egységes természete fejeződik ki.

Bővebben: [link]

Azt gondolom, hogy ember bizony adhat feloldozást! :)

Maga Jézus Krisztus mondta!

Olvasd el előbb a Bibliát aztán kérdezz! Újszövetség! :)

pap, lelkész,szerzetes,apát NEM adhat feloldozást csak, ha épp nem ellenük követték el a bűnt.

Azt mondja a biblia kérj bocsánatot attól aki ellen cselekedtél és kérj bocsánatot Istentől is. Ennyi, és meg is van bocsátva. :-)

De mindezt őszinte megbánással.

Viszont a megbocsátás Istentől ered, tehát "lesarkítva" ő bocsáthat csak meg. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

vannak végletek kedves kérdező. de idővel mindenki belátja a valót...és megleli az Önvalót. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

A bűnbánat szentségének kiszolgáltatója

Krisztus a kiengesztelődés szolgálatát apostolaira, utódaikra, a püspökökre és ezek munkatársaira, a papokra bízta, akik ezért Isten igazságosságának és irgalmasságának az eszközei. A bűnbocsátás hatalmát az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében gyakorolják.

Mivel Krisztus a kiengesztelődés szolgálatát Apostolaira bízta, [Vö. Jn 20,23; 2Kor 5,18.] utódaik, a püspökök és azok munkatársai, a papok folytatják e szolgálatot. Valójában ugyanis a püspököknek és a papoknak az egyházi rend szentségének erejéből hatalmuk van minden bűnt megbocsátani "az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében".

A bűnök megbocsátása kiengesztel Istennel, de az Egyházzal is. A püspököt tehát, a részegyház látható fejét ősidők óta joggal tekintik úgy, mint akit elsődlegesen megillet a kiengesztelődés hatalma és szolgálata: ő a bűnbánati fegyelem szabályozója. Munkatársai, a papok annyiban végzik ezt a szolgálatot, amennyiben püspöküktől (vagy egy szerzetesi elöljárótól) vagy a Pápától az egyházjognak megfelelően megbízatást kapnak.

Néhány különösen súlyos bűnt kiközösítéssel sújtanak, a legkomolyabb egyházi büntetéssel, ami megakadályozza a szentségek vételét és bizonyos egyházi cselekedetek végzését. A kiközösítés alól föloldozást az egyházjog szerint csak a Pápa, a helyi püspök vagy egy általa erre fölhatalmazott pap adhat. Halálveszélyben azonban bármely pap, még ha nem is rendelkezik gyóntatási joghatósággal, minden bűn és minden kiközösítés alól föloldozhat.

A papoknak buzdítaniuk kell a híveket a bűnbocsánat szentségének vételére, és készségesnek kell lenniük a gyóntatásra, valahányszor a keresztények azt ésszerű módon kérik.

Amikor a pap a bűnbocsánat szentségét kiszolgáltatja, a jó Pásztor szolgálatát végzi, aki keresi az elveszett bárányt; az irgalmas szamaritánusét, aki bekötözi a sebeket; az atyáét, aki a tékozló fiúra vár és visszatértekor szeretettel fogadja; az igazságos bíróét, aki személyválogatás nélkül hoz igazságos és irgalmas ítéletet. Egyszóval a pap Isten bűnös iránti irgalmas szeretetének jele és eszköze.

A gyóntató Isten megbocsátásának nem ura, hanem szolgája. E szentség szolgájának egyesülnie kell Krisztus szándékával és szeretetével. Ismernie kell a keresztény erkölcstant, az emberi életet, tisztelnie kell azt, aki elesett és szelídnek kell lennie iránta; szeretnie kell az igazságot, hűségesnek kell lennie az Egyház Tanítóhivatalához, türelemmel kell vezetnie a bűnbánót a gyógyulás és a teljes érettség felé. Imádkoznia és vezekelnie kell érte, és Isten irgalmasságára kell bíznia.

Összefoglalva: Krisztus nevében bűnöket csak olyan papok bocsáthatnak meg, akik az egyházi hatóságtól feloldozási joghatóságot kaptak.