Hogy hihetik, hogy egy ember bűnbocsánatot adhat?

Olvasd ezt el: [link]

Ha van Bibliád, kérlek válaszolj a következő kérdésekre:

A Péld 28,13 és az 1Jn 1,9 mit mond, hogy mit kell tennünk bűneinkkel kapcsolatban? Ha csak Istennek vallhatjuk meg bűneinket, és csak Ő bocsáthatja azokat meg, akkor Máté miért mondja, hogy ez a hatalom az „embereknek” (többes számban) adatott meg (Mt 9,6-8)? Milyen hatalom adatott a tizenkettőnek, amikor Jézussal a felső teremben voltak (Jn 20,21-23)? Milyen hatalmat kapott kifejezetten Simon Péter a Mt 16,19-ben? Milyen szolgálatról beszél Pál a 2Kor 5,18-ban? úgy gondolod, hogy itt más tanításról van szó, mint az előbbi versekben?

A papi megbocsátás az Ószövetségben

Lev 4,13-21 – „miután a pap a közösség tagjain elvégezte az engesztelés szertartását, vétkük bocsánatot nyer.”

Lev 5,14-26 – A bűn jóvátételéhez a papokhoz kellett fordulni, akik elvégezték az engesztelés szertartását, hogy a bűnös megkapja a bocsánatot. (vö. Lev 4,27-33; Szám 5,8)

A bűnvallomást mások előtt mondják el a Bibliában

Lev 5,5-6; Szám 5,6-7 – A papok előtt tett bűnvallomás.

Szám 21,7 – A nép megvallotta Mózesnek bűneit, és közbenjárását kérte.

Neh 9,2-3 – Az izraeliták közösségi bűnvallomást tartotta.

Mt 3,6 – „Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket” (vö. Mk 1,5)

ApCsel 19,18 – „Sok hívő is előállt, beismerték és elmondták saját mesterkedéseiket.”

Jak 5,14.16 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit… Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket”

Jézusnak hatalma van megbocsátani a bűnt

Mt 9,1-8 – A béna meggyógyítása: „az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” (vö. Mk 2,10)

Lk 7,48 – „Bűneid bocsánatot nyernek.”

ApCsel 2,38 – „keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.”

1Jn 1,9 – „Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.”

Jézus ezt a bűnmegbocsátó hatalmát átadja papjainak

Mt 16,19 – Jézus Péternek adja a bűnök felett is érvényes „oldó-kötő” hatalmát.

Mt 18,18 – Jézus átadja a többi apostolnak is az oldás-kötés hatalmát.

Jn 20,21 – „Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."”

Jn 20,23 – „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”

Jn 20,22 – „rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (vö. Ter 2,7)

2Kor 5,17-20 – „Isten… akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott… ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!”

Jak 5,14-15 – „Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte… ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.”

Az egyházak nem azt teszik, amit igazából kéne(vannak kivételek-emberek). Jól látod a dolgot, Isten bocsáthat csak meg, és csak akkor, ha megbántad bűnödet, teljesen mindegy milyen az. Olyan pedig nincsen, hogy a papon keresztül, a pap maximum annyit mondhat, amit én most, hogy Isten úgy is megbocsájt. Aki felveszi ily módon Isten szerepét, ott problémák vannak keményen. Hatalmas tévedésben van az emberiség, ezért is akadnak ilyen jellegű dolgot, ezért is van szükség ilyenfajta kérdésekre, mint a tied kedves kérdező. S hogy őszinte legyek, a tévedéstől meg lehet tisztítani a vallási brigádokat. Csupán nyitottnak kell lenni egy új világszemlélet felé. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

Igazán nincs mit kedves kérdező. Ezért vagyok. :P

üdv

25/F

LastOne.Left

A keresztes háborúk mai megítélése nem igazságos. A keresztes hadak keleti hadjáratai a keresztény Európa önvédelmi indíttatású offenzívai voltak (ld. Boldog II. Orbán pápának a Clermonti Zsinaton /1095/ mondott beszédet!) (legalábbis az első kettő mindenképpen), és meg is védték Európát. Sajnálatos, hogy a későbbi keresztes háborúkban már nem csak a vallási lelkesedés, hanem a bír- és kalandvágy is szerepet játszott. Olyan szégyenletes események is bekövetkeztek, mint Bizánc elfoglalása (Itt is áll, hogy a keresztes háborúk bűnei az emberi gyarlóság következményei voltak, de ez nem jelenti azt, hogy magára az intézményre ne lett volna nagyon is szükség.). De annak állítása, hogy a szent sír felszabadítása, a keresztény zarándokok védelme, a kereszténység egységesítése és az iszlám terror megelőzése pusztán propagandisztikus célok voltak, melyek hátterében igazából gazdasági érdek (Pl. a lovagok elsőszülöttségi jog okozta elszegényedése, az itáliai városok kereskedelmi monopólium utáni vágya és a jobbágyok feudális kizsákmányolás előli menekülése.) állt, nem több, mint a járulékos okoknak a „felvilágosodás" célzatos előítéletétől vezérelt fő okká tétele, és mint ilyen közönséges koholmány. Hiszen már a keresztes hadjáratok meghirdetése (1095) előtt is léteztek „keresztes" hadak. Pl. ők védték meg Spanyolországot a Gibraltár-szorosnál befurakodott móroktól, akiket. Martell Károly és seregei csak a mai Franciaország területéről tudtak visszaverni (732). Nélkülük ma - valószínűleg - egész Európa a sária uralma alatt élne. De lehet-e önvédelmi indíttatású egy olyan európaiakat védő háború, amely Európa határain messze túl zajlik? Az igenlő válasz két részből áll:

1. Bármely honvédő vagy ún. „igazságos" háború járhat határokon túli offenzívakkal (Gondoljunk csak az USA II. világháborúban történt európai [pl. normandiai partraszállás] és ázsiai [pl. Hirosima, Nagaszaki] szerepvállalására, a Szovjetunió európai előrenyomulására, a koreai és vietnámi háborúkra, az öbölháborúra, az Egyesült Államok iraki terrorellenes hadjáratára, és az újjáalakult Izrael állam fegyveres konfliktusaira a szomszéd államokkal. - a jegyzet e történelmi események egyikét sem akarja szentesíteni vagy elítélni, hiszen a káténak nem célja a legújabb kor történelmi értékelése, pusztán meg akartunk mutatni, hogy a köztudatban bőven összefér egymással a határokon túli katonai akció és önvédelmi harc fogalma.) is (ilyen lehet pl. a megelőző csapás [Az a tény, hogy a kereszténység saját területén (Európában) mért négyszer is megsemmisítő csapást a muzulmán seregekre, éppen elegendő bizonyíték arra, hogy a muszlim világ Európa bekebelezését tűzte ki céljául, s ez ellen határon túli eszközökkel is fel lehetett és kellett lépni:

• 732: Tours és Poitiers - iszlám agresszor: Abderrhaman — győztes keresztény vezér: Martell Károly.

• 1456: Nándorfehérvár - iszlám agresszor: II. Mohamed - győztes keresztény vezér: Hunyadi János.

• 1571: Lepanto - iszlám agresszor: Ali Pasa - győztes keresztény vezér Don Juan d'Austria.

• 1683: Bécs - iszlám agresszor: Kara Mustafa - győztes keresztény vezér: Sobieszki János.

Az iszlám invázió tehát független volt a keresztesek tevékenységétől, hiszen a muzulmán agresszió nyugati megmozdulásai már évszázadokkal a hadjáratok előtt és után is súlyos katonai problémákat okoztak Európa számára.]).

2. Egy ország és egy közösség akkor is köteles megvédeni állampolgárait vagy a közösség tagjait, ha azokat az ország határain vagy a közösség birtokain túl éri támadás (Gondoljuk el, mi történne ma, ha valamely nagyhatalom állampolgárait egy idegen országban államilag támogatott ideológia alapján tömegesen mészárolnák le, csak azért, mert egy adott országhoz tartoznak.). Márpedig a keresztény zarándokokat a muzulmánok századokon át szisztematikusan irtották vagy zaklatták, attól függően, hogy mi volt az éppen uralkodó érdek. „Mi magától értetődőnek és jogosnak tartjuk, hogy bármely ország vagy nemzet fegyveres erővel védje érdekeit. Hisz egy ország vagy nemzet jólétét, fennállását értékelni tudjuk. Ugyanezt azonban megtagadjuk az Egyháztól. (...) Pedig így járva el, vagy következetlenek vagyunk, vagy (...) a lelki értékeket nem becsüljük eléggé" (P. Mehrle Tamás: Szt. Domonkos életének tanítása).

Külön kell tárgyalni az ún. gyermekhadjáratot (1212), melynek megítélése szintén kérdéses. Mert igaz, hogy volt ilyen, az is, hogy őrült-ség volt, de azt sem kell feledni, hogy nem az Egyház szervezte, hanem spontán népi kezdeményezés volt. Az Egyház nem is támogatta, sőt több püspöknek is sikerült gyermekek ezreit visszafordítani a biztos halálból.