Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Abbadon és a sáskák tényleg...

Abbadon és a sáskák tényleg Istennel állnak összefüggésben?

Figyelt kérdés

Vitába bonyolódtam Living Witness-el, Jel. 9. fejezetének értelmezését illetően. Mivel úgy gondolom, hogy Jehova tanúi tanításai kifejezetten károsak az emberekre nézve, ezért jónak látom, egy külön topikba leírni, hogy nem csak attól van szó, hogy ateista szemszögből teljesen hiteltelenek, hanem arról, hogy még a keresztény tanításokat megfelelően sem járnak el.


Nem kötelező velem egyetérteni, ezért is írtam ki ezt a kérdést, hogy nyugodtan lehet vitázni velem.


Az említett topik, ahonnan a vita indult:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..


31-32-es válaszra fogok reagálni.


-----------------------------


Mivel annyi sületlenség hangzott el a válaszokban, ezért nehezen dönthető el, honnan kezdjem. Úgy látom jónak, hogy szakaszokra bontva tematika szerint írom meg a válaszomat.


1. ABBADON


Úgy gondolom, hogy a Jel. 9-ben szereplő Abbadon, és a 20. fejezetben szereplő angyal semmiféle összefüggésben nem áll egymással.


"A mélység angyala volt a királyuk, akinek héberül Abaddón, görögül pedig Apollión a neve." (Jel 9,11)


"Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében." (Jel 20,1)


Az egyik a mélységgel áll összefüggésben, a másik a mennyből jön. Rámutattam arra, hogy a mélység a démoni világgal van összefüggésben (2Pt 2,4), amit maga is elismer, de úgy érvelt, hogy szerinte a (Jel 20-1-3) mélysége nem ugyanaz, mint előbbiben. Nos, véleményem szerint ez már nagyon túl van ragozva, sőt lehet ezt még tovább is bonyolítani az (1Móz 1,1) alapján, de a lényeg nem itt van. A lényeg ott van, hogy a Biblia a mélységet több helyen a démonokhoz és Sátánhoz köti, és Abbadon nem a mennyből van, hanem a mélységből, mivel annak a királya.


2. A HULLÓ CSILLAG


Liwing Witness véleménye szerint a (Jel 9,1)-ben szereplő hullócsillag Jézust jelképezi, ez a tanítás azonban nem csak téves, hanem keresztény szemszögből istenkáromló is. A Biblia szerint a csillag egy többjelentésű jelkép, magának Krisztusnak a hajnalcsillag a jelképe (Jel 22,16). A hullócsillag képe közismert, az Ószövetségből:


"Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon." (Iz 14,12-13)


Nézzük meg latin fordításban:


"Quomodo cecidisti de caelo, Lucifer, qui mane oriebaris? corruisti in terram, qui vulnerabas gentes? Qui dicebas in corde tuo : In caelum conscendam, super astra Dei exaltabo solium meum; sedebo in monte testamenti, in lateribus aquilonis;"


Nyilván mindenki észrevette a híres-neves "Lucifer" szót. Ezt az igét gyakran Sátánnal hozzák összefüggésbe. Eszerint a gúnydal mögött - ami Babilon királyáról szól - egyfajta visszatekintő prófécia húzódik meg Sátán bukásáról (keresztény értelmezés szerint!). Ez alapján azt gondolom, hogy a hullócsillag démoni jelkép. A történeti-folytatólagos (adventista) értelmezés is démoni személyt ért (Jel 9,1) hullócsillaga alatt: Mohamedet, az iszlám alapítóját.


3. A SÁSKÁK


Living Witness véleménye szerint a sáskák Isten népével vannak összefüggésben (vagyis jelen esetben Jehova tanúit jelképezik). Alapozza ezt a következő kijelentésekre: Isten népét jelképezik, mert koronájuk van, ami a kiválasztottaknak van, meg emberi arcuk.


Nos, mi tagadás, elég morbid kép, hogy Isten embereit ezek az undok bogarak jelképezzék. De a fentiek alapján Jel 9. biztosan nem hívő emberekről szól.


Viszont ezt a témakört nálam sokkal jobban körbejárta Vladimir Rumyantsev:


[link]


A sáskákhoz még csak annyit tennék hozzá, hogy tevékenységük a következő:


"Parancsuk volt, hogy ne öljék meg őket, csak kínozzák öt hónapig. Olyan fájdalmat okoztak, mint amikor a skorpió megmarja az embert. Ezekben a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, meghalni kívánnak, de a halál elfut előlük." (Jel 5-6)


Living-et megelőzve: a Szentírás nem beszél arról, hogy ezt a kínzást valamiféle elfacsart módon jelképesen kellene érteni. Ha az lenne, akkor az emberek nem akarnának meghalni. Itt a sáskáknak valami olyan gonosz tevékenységéről van szó, ami az embereket öngyilkosságba is hajszolhatja.


Ezek lennének Isten emberei? Nem hinném...


2019. dec. 17. 14:16
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:

Egyébként, mint a link előzményeiben is olvasható, a vita sokkal messzebbről indult. Eleve azért hivatkoztam az Abbadonról szóló tanításukra, hogy rámutassak, milyen kegyetlen istenképük van, ami káros a társadalomra.


Meg az is benne lehet a pakliban, hogy azért terelte errefelé a témát Living Witness, mert kényes volt az, amit az elmebeteg tanításukkal kapcsolatban írtam. Mindenesetre ebben a topikban van a reakcióm.

2019. dec. 17. 16:11
 2/24 anonim ***** válasza:

Nézd, én teljesen megértem Living magyarázatait, hiszen tanaikat másként nem lehetne alátámasztani. Ehhez a Szentírás teljes kifacsarása, sőt átírása kellett.


Ebből ami engem leginkább megbotránkoztat, az a hullócsillag értelmezése. Jézus, mint hullócsillag, teljesen abszurd. Pláne úgy, hogy Jézus is mondta:

"Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből."

Itt visszaköszön az is, amit írtál a babiloni uralkodó kapcsán.

2019. dec. 17. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
0%

Én nem vitatkozom és vitatkoztam senkivel. A Bibliában leirtak alapján vázoltam fel a gondolataimat.

"És megadatott a sáskáknak, hogy ne öljék meg, hanem öt hónapig kínozzák őket, "

Figyeld meg kérlek a vers többi részét is. Ez a csapás nem elsősorban az emberek ellen, illetve a köztük lévő kimagasló személyiségek ellen irányul, akik ’a föld növényzete és fái’ alatt értünk.

A sáskák csak azoknak ártanak, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje, vagyis a kereszténység azon tagjainak, akik azt állítják, hogy elpecsételtek, de az életmódjuk meghazudtolja ezt az állításukat


Ha a Sásákák nem Isten választottai lennének, miért kellene azokat "kinozni, akiken nincs Isten pecsétje?

Sátán a támogatóinak kárt okozna? ez akkora butaság.


A kínzás öt hónapig tart, A valódi sáskák életideje általában öt hónap. Tehát a modern kori sáskák mindaddig, amíg élnek, állandóan gyötrik Isten ellenségeit.

"kínozzák ezeket a személyeket, de ne öljék meg őket"

Ez egy kezdeti jaj a kereszténység hazugságainak és hiányosságainak a leleplezésében, de csak később, az Úr napjának előrehaladtával kerül majd teljesen napvilágra a kereszténység halálhoz hasonló szellemi állapota.

Ezért amit irtál, annak ez a jelentése.

A második jaj idején az emberek harmadrészét megölik

2019. dec. 17. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
0%

Nos itt egy vers:

(Lukács 8:30, 31) 30 Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Ő ezt mondta: „Légió” – mert sok démon ment bele. 31 És egyre csak kérlelték, hogy ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek.

Ebből a versből nagyon jól látszik, hogy Jézus az aki a mélységbe küldheti a Démonokat Sátánnnal együtt, a megfelelő időben.

Amint irtam, a mélységnek, két értelme van. A kegyvesztetség, illetve a tétlenség. A jelenések könyvébe szereplő mélység, Bibliai értelemben a tétlenség helye, sőt a halálé. Vajon az Úr napján, vagy is Jézus visszajöttekor, kik voltak ilyen tétlen állapotban egy ideig? Mert hogy nem Sátán a démonaival az biztos, hiszen azzal majd Armageddonkor fognak szembesülni.

Isten szolgáinak volt egy rövid időszaka, amikor a világban levő kereszténység, a politikai hatalmakkal szövetkezve, Krisztus választottait, bebörtönözték, és a prédikáló munka, a szolgálat megállt.

Sem sátán, sem a világ kereszténysége nem volt tétlen.

2019. dec. 17. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:

Living Witness!


"Én nem vitatkozom és vitatkoztam senkivel. A Bibliában leirtak alapján vázoltam fel a gondolataimat."


>Nem, az Őrtorony szervezet tanítása alapján fejted ki a gondolataidat. Ha a Bibliát olvasnál, a fentiek eszedbe sem jutottak volna (talán).


"Ez a csapás nem elsősorban az emberek ellen, illetve a köztük lévő kimagasló személyiségek ellen irányul, akik ’a föld növényzete és fái’ alatt értünk."


>Az adventista próféciamagyarázat szerint a sáskák az iszlám középkori hódítasait jelképzik, akik nem bántották a növényzetet. Eszerint a növényeket nem kell szimbolikusan érteni. Tipikus példa arra, amikor a szekták számos dologban nem értenek egyet, de abban igen, hogy az ő magyarázatuk az egyes-egyedüli igazság.


"A sáskák csak azoknak ártanak, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje, vagyis a kereszténység azon tagjainak, akik azt állítják, hogy elpecsételtek, de az életmódjuk meghazudtolja ezt az állításukat"


>Akkor ez szólhat Jehova tanúi szervezetéről is, hiszen a tárgyalótermi hazugságtól kezdve a hamis jóslatokon át, a Biblia meghamisításán keresztül, egészen az eltussolt molesztálásokig minden volt köztük. Jehova tanúi szervezete egy aljas, képmutató banda, aki a saját létjogosultsága érdekében a kereszténységet igyekszik démonizálni (pl. ennél a szentírási szakasznál), noha rengeteg rossz követnek el. A tudománytagadásról, és a gyűlöletkeltésről nem is beszélve.


"Ha a Sásákák nem Isten választottai lennének, miért kellene azokat "kinozni, akiken nincs Isten pecsétje?"


>A kínzást ne tedd zárójelbe, hiszen a szövegkörnyezet szerint olyan kínzásról van szó, ami az öngyilkosságba kergeti az embereket. Tehát valódi, fájdalmat okozó kínzásról van szó. A sáskak nyilván olyan értelemben szolgái Istennek, ahogyan a babiloni király is az volt. Nem a szó szoros értelmében szolga, csak eszköz. Dániel látomásaban a babiloniak mégis úgyjelennek meg, mint egy istenellenes hatalom.


"Ez egy kezdeti jaj a kereszténység hazugságainak és hiányosságainak a leleplezésében, de csak később, az Úr napjának előrehaladtával kerül majd teljesen napvilágra a kereszténység halálhoz hasonló szellemi állapota."


>A Jelenések könyve nem egy keresztényellenes könyv, bármennyire is szeretnéd azzá tenni. Már csak azért sem lehet az, mert a keresztények nyilvánították szent irattá a Jelenéseket, valamikor a 4-5. században véglegesen. Jehova tanúi viszont igencsak szeretnének a kereszténység helyébe lépni, mint ami a helyes felfogást képviseli a Biblia kérdéseiben. Megintcsak az adventistákhoz tudlak titeket hasonlítani, akik szerint az egész Jelenések a Katolikus Egyház elleni küzdelemről szól.

2019. dec. 17. 19:24
 6/24 A kérdező kommentje:

"Ebből a versből nagyon jól látszik, hogy Jézus az aki a mélységbe küldheti a Démonokat Sátánnnal együtt, a megfelelő időben."


>Ha esetleg azt akarod ezzel bizonyítani, hogy Abbadon, és a Jel 20.-ban szereplő angyal azonos egymással, akkor tévedsz. Abbadon a mélység angyala, ami egy olyan sáskaraj felett uralkodik, amit egy hullócsillaggal jelképezett démoni valami enged szabaddá. A másik meg a mennyből jön. Ha ez Krisztus - a szó azon értelmében hogy küldött - nem lehet azonos Abbadon-al.


>Amikor a 2Pt szerzője, amikor azt írta, hogy a gonosz angyalok a mélységbe vannak vetve, akkor nagy valószínűséggel Énok könyvéből vette az idézetét? Ott ezt olvassuk:


"Ő pedig mondta nekem: ‘Ezeket Azázel seregeinek számára készítik, hogy megragadván őket a teljes kárhozat mélységébe vessék mindnyájukat, és befedjék állkapcsaikat durva sziklákkal, amint a Szellemek Ura megparancsolta" (Énok 54,5)


Vagyis a zsidó apokaliptikus irodalom feloldja ezt a problematikát. A mélység a kárhozat jelképe, ahová a Azázel serege kerül (feltehetőleg a gonosz angyalok). Mármost ha Abbadon annak a helynek az angyala, akkor nem lehet azonos Jézussal.



"Isten szolgáinak volt egy rövid időszaka, amikor a világban levő kereszténység, a politikai hatalmakkal szövetkezve, Krisztus választottait, bebörtönözték, és a prédikáló munka, a szolgálat megállt."


>1. Nem vagytok Isten szolgái, csak kineveztétek magatokat annak, ahogy a mormonok az adventisták, stb..


2. Ha szerinted a politika olyan rossz dolog, akkor mi lenne ha a Föld összes vezetője kiszállna a politikából és elkezdene kereszténykedni úgy, ahogy te azt jónak látod? Anarchia lenne. Úgy bizony, hiszen nem lennének állami vezetők. Semmi baj nincs tehát azzal, ha egy keresztény politizál, csak legyen tisztességes.


3. Fogalmam sincs miért börtönöztek be titeket. Ha igazságtalan volt, az szomorú. Viszont érdekes módon, amikor hangsúlyoztátok, hogy veletek milyen rosszul bánnak, a történelmi kereszténységről mindig elfelejtkeztek, ami szintén ment át válságos időszakon, pl. mikor az általad hitehagyottnak nevezett hívőket üldözték a rómaiak.


4. Nincs szükség a prédikáló munkátokra. Ezért vagytok csak 8 millióan, más vallásokhoz képest alacsony iskolai végzettségű emberek, mert az értelmiségi réteg nem kíváncsi rátok.


"Sem sátán, sem a világ kereszténysége nem volt tétlen."


Nem hiszek Sátánban, de ha létezik, és nem volt tétlen, azt igazolja a te szervezeted története is. Ugyanis tudom, hogy te büszke vagy arra, hogy te nem vagy "világ", de erre nem kellene annak lenned. A világtól elzárt szekták talán a legveszélyesebbek, hiszen az ügyeiteket maguk közt intézik - pl. a gyülekezeti molesztálásokat, ki tudja hányat sumakoltam el a tanúk. Ha jól emlékszem, olvastam erről, mennyi eset lehet, ami nem került napvilágra. Szóval ha szabad így fogalmaznom, JT-inél a Sátán nem tétlen, az biztos.

2019. dec. 17. 20:16
 7/24 A kérdező kommentje:
*sumákoltak el a tanúk
2019. dec. 17. 20:18
 8/24 anonim ***** válasza:
0%
Ahogy jónak látod....
2019. dec. 17. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
0%

"A kínzást ne tedd zárójelbe, hiszen a szövegkörnyezet szerint olyan kínzásról van szó, ami az öngyilkosságba kergeti az embereket."

Már ne haragudj, de soha nem lett senki öngyilkos azért, mert Jehova Tanúi által hallott üzenetet hallotta. Milyen drasztikus ellenségeségességre való lázitó szavak.


"A Jelenések könyve nem egy keresztényellenes könyv, bármennyire is szeretnéd azzá tenni. Már csak azért sem lehet az, mert a keresztények nyilvánították szent irattá a Jelenéseket, valamikor a 4-5. "


Soha Nem mondtam azt, hogy a Jelenések könyve keresztény ellenes, és még csak nem is céloztam erre. Jézus azt mondta, hogy ha valaki az Ő követőjének tartja magát, az egy dolog. ezért nem keresztény ellenes, hanem azok ellen szól akik ezt állitják magukról, de nem élnek úgy.

Ezért ezt Te állitod, hogy mi ezt gondoljuk.


"Nem hiszek Sátánban,"

Ha nem létezne, akkor az egész Keresztény tanitás, illetve a Bibliában Isten szavában olvasható tények, alapjaiban omlana össze.


Sajnos teljesen kiforgattad a szavaimat, miközben egy egyszerű Isteni állitást is semmibe veszel.

2019. dec. 17. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
0%

"Ha szerinted a politika olyan rossz dolog, akkor mi lenne ha a Föld összes vezetője kiszállna a politikából és elkezdene kereszténykedni úgy, ahogy te azt jónak látod?"


Szerintem rossz? Jézus a keresztények egyik azonositó jele a szereteten kivül, hogy nem képezik részét a világnak. Semlegesek ezeket illetően. Igy már az első századi keresztények sem avatkoztak bele a politikába, és semlegesek maradtak ilyen kérdésekben.

Egyébként pedig a Jelenések könyvében szereplő vadállat, a politikai hatalmakat szemlélteti, és Isten ellenségének tartja ezeket. Ők a Sárkánytól, vagy is Sátántól kapják az erejüket, és a hatalmukat az Ő világában.

Hogyan lehetne jó dolognak nevezni azt, ami Sátán propagandájához tartozik?

Hát ....


Sajnos sok dolgot figyelmen kivül hagysz, és keversz. A keresztény nem politizál.

2019. dec. 17. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!