Egy ateistának érdemes elolvasnia a teljes bibliát?
Ha nincs jobb dolgod, akkor lehet a Bibliát olvasni.
Ami azt illeti, az ószövetség szórakoztatóbb, bár egyhuzamban azt sem tudja az ember elolvasni, de azon kívül, hogy egyfolytában azt sulykolja, hogy egy az Isten, akiben hinni kell, mert különben... irgum, burgum, a többi dologban elég visszafogott, ír mindenféléről és általában hagyja, hogy levonja az ember a konzekvenciát, úgy mint az ókori erkölcsökről, például a bővérű atyák esetében, akik meghágnak mindenkit, szolgálót, sógorasszonyt, ha úgy adódik, sőt, még a saját feleségét is eladja némelyik a fáraónak és hasonlók, meg simán részletezi a népirtásokat, a tíz csapás kapcsán kifejti, milyen borzalmakkal kellett az ókorban szembenézni a civilizált embereknek, sáskajárás, gyermekhalandóság, etcetera, így elég sok dolgot meg lehet ismerni az ókorból, amolyan háttér, folklórelemeket, hiedelmeket, babonákat, legendákat. Szinte varázslatosak a történetek, számos nemzet irodalmának az alapját adta így a Biblia, akár a stílusok tekintetében, amiben a különféle leírások bővelkednek és gyönyörködtetik az olvasót ma is.
Ugyan mit számít, hogy egy csomó minden tudománytalan, vagy fizikai képtelenség, mert ki kérné számon Benedek Eleken az égig érő fát, vagy az élet vizét, vagy a Harry Potteren a varázslatokat, esetleg a Star Wars filmeken a fizika törvényeit?
Mindezek modern filmek, regények, egy kifejlett irodalomkultúra termékei, ami támaszkodik a több ezer éves tapasztalatokra, na de a Biblia, az a Könyvek Könyve, amely mindezeknél előbb íródott és belőle táplálkozik a modern irodalom, bár minden bizonnyal neki is voltak elődei, hiszen mindenki hallott a Gilgames eposzról, különféle regékről és mondákról, ami megelőzi még a Bibliát is korban, de akkor is, ha volt az íróinak honnan tanulni, a mi kultúránknak mégis a Biblia az alapja.
Ami az újszövetséget illeti, ami lényegében a kereszténység fő könyve, az már sokkal unalmasabb, a Jézusos történetek szájbarágósak, elnagyoltak, ott már alig akad az olvasónak dolga, minden sokkal célirányosabb, sőt, mi több, gyermetegebb, mintha nem is felnőttekhez íródna, akik maguk is megtudják határozni, mi a jó és mi nem, állandóan kilóg a lóláb, minden csak arra van kihegyezve, hogy higgy és higgy, minden erre lyukad ki.
Talán a látomások emelkednek ki kissé, azoknak, akik szeretik a narkós megrészegülést, meg akik a horrort, vagy az apokaliptikus traumákat, a rejtélyeket, én speciel ennél szelídebb vagyok, bár a mondanivaló itt sem változik, abban nincs új, csak a módszer az, ami kissé eltér.
Ezékiel például tuti, hogy be volt lőve, meg némelyik próféta, de egy idő múlva unalmas a sulykolás, az ijesztgetés, rémisztgetés, bár biztosan jól szórakoztak a középkorban a pokol elképzelésével, aminek kétségtelenül van karaktere, de a modern ember számára unalmas az egyhangúság, különösen a mennyország leírása sivár, szinte semmi, így szerintem alig bír csáberővel, ahogy az örök élet sem, megfelelő izgalmak hiányában, mert mi már a Hollywoodi látványözönhöz vagyunk szokva, a fordulatos cselekményekhez, de ez nem a Biblia hibája, csak túl régi már a modern ember számára az effektusmentes stílusa.
A főgonosz, a sátán figurája túl halovány, egyetlen ütős filmet sem vinne és az ellentétek, ellentmondások következtében maga a kereszténység is szerteszét szakadt.
Ha a legjobb jóindulattal beleéli magát az ember például a szentháromságba akkor megfájdul a feje, amit a keresztények maguk sem értenek, mert egyszer tettem fel róla egy kérdést, de pár napig nem volt időm megnézni a válaszokat, mire megnyitottam, már ötszáz egymás haját tépő keresztény vitatkozott szőrszálhasogató módon, nem éppen épületes stílusban egymással, illetve ötszáz válasz volt pontosabban, így rémülten kilőttem a saját kérdésemet inkább magamnak, az első pár oldal elolvasása után.
Nem is érdemes másképpen olvasni ezeket a könyveket, csak ha a modern szemlélettel nézzük, összehasonlítva vele korunk etikáját, amely messze túlhaladta a keresztényi eszméket, gondolok itt az emancipációra, a párkapcsolati szokások etikai alapjainak a megváltozására, mint mondjuk a válás lehetőségére, a családtervezésre, a nemi identitás akceptálására, a más vallások, gondolatok iránti toleranciára, a fizikai bántalmazás, vagy fenyítés mai tarthatatlanságára, az állatvilággal szembeni magatartásra, ahol is mostanában tiltott azok kínzása, vagy rosszul tartása, egyáltalán arra, hogy a törvényeink és a szemléletünk alaposan megváltoztak, ma már etikátlan a halálbüntetés, még az Isten számára is elképesztő módszer, mint végső megoldás.
Sorolhatnám, de mindenki érti, értheti, hogy csupán történeti szempontból érdekes, de meglehetősen anakronisztikus minden tekintetben, nem csoda, hogy a szekularizáció következtében a kereszténység ma már szinte sehol nem játszik szerepet és ez az előnye a keresztény kultúrának például az Iszlámmal szemben, mert az ugyan sok száz évvel közelebb van hozzánk és részben volt módja a kereszténység eszmeiségének a javítására, de az is majdnem olyan régi, így azzal, hogy számos Iszlám országban ragaszkodnak a Korán adta törvényekhez, előírásokhoz, szemlélethez, ezzel automatikusan egy elmaradottságot deklarálnak maguknak.
A meggyőzési módszer is fura, a szimpla kijelentések, amiket alig próbálnak igazolni, legalább is semmi törekvés a hitelességre, pedig ma már még az alsóbb iskolákban is elterjedt a természettudomány módszertana, mindent megindokolnak, bizonyítanak manapság, de hát a Biblia akkor íródott, amikor az empirikus bizonyítási eljárásról nem is hallottak és természettudomány sem létezett, csak maximum természetfilozófia és olyan módszerekkel operál, mint a körkörös érvelés, ami ma már mulatságos és inkább cáfoló ereje van, mint bizonyító, de még ez is aranyos, amolyan soha nem követendő példa, hogyan nem szabad érvelni.
Arra azért érdemes odafigyelned, hogy a Biblia nem csak egy könyv, hanem a könyvek könyve.
Ha ateista vagy és elolvasod a teljes Bibliát kicsi az esélye, hogy ateista is maradsz.
Rendkívüli és elsöprőerejű műről van szó.
A sok idióta szektás keresztény, akik ide írkálnak a topokikba, rendesen el tudják aztán venni az ember kedvét a Biblia olvasásától. Komolyan mondom, hogy a kereszténység legnagyobb ellensége saját maga.
A kérdező feltett egy egyszerű kérdést, de nem bírják ki, hogy egy elfogulatlan, egyszerű választ adjanak, hanem megfűszerezik a térítéssel, a vallásos áhítattal...
Mi ez a baromság, hogy ha elolvassa a Bibliát, nem biztos, hogy ateista marad?
Honnan vettétek?
Bart D Ehrman, elismert újszövetségi bibliatudós, - tehát jobban ismeri a Szentírást, mint ti - mégis eldobta a keresztény hitét. Benne a törést éppen az idézte elő, hogy jobban megismerte a Bibliát. Tudósként kutatta az eredeti szöveget, és arra a kövezkeztetésre jutott, hogy nem hiteles. Előadásokat tartott, könyvet írt ezekről a témákról - a Szentírás professzoraként.
Amint felhoztam érvekket a tovabbi kommentemben, a Bibliát érdemes megismerni, részben azért, mert az európai kultúra egyik alapja. De ennyi. Ne higyjétek már, hogy mindenkit elkap a vallásos áhítat (én végigolvastam az egészet!).
Pont ezért tanácsoltam azt is, hogy a Biblia mellé segédanyaga is legyen, amit nem a hozzátok hasonló fundamentalisták írnak, hanem elismert kutatók, akik a szentírástudományt művelik.
#18
Ha a modern szentírástudományt is figyelembe veszi, valószínűleg nem lesz az. Ott azért tisztátva van, hogy a 6 napos teremtés csak szimbólum, stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!