Meddig lesz még szükséged az istenhitre? El fogod valamikor dobni ezt a mankót?
Nem manko.
Hogy erted ezt?
Kedves tgt!
Az ateizmus nem lép fel olyan igénnyel, hogy nála az igazság. Ez kizárólag a vallások specialitása, akik a szegény, nyomorult, megkeseredett, babonás tömeget azzal ámítják, hogy az igazságban vannak, sőt valamiféle isteni kiválasztottsággal rendelkeznek, merz az adott vallás önmagát mindig isteni eredetűnek definiálja. Ez egy nagyon gonosz dolog, mert így a vezetők korlátlan hatalmat kapnak a babonás tömeg fölött, és kérhetnek tőlük, amit akarnak.
#15
A lelki megnyugvás nyilván a kereszténység elszektásodott részére jellemző inkább, de azért ott van az minden ágazatában. A Biblia tele van olyan tanácsokkal, hogy bízz Istenben, stb. Nehéz időkben tehát minden hívő mankónak használja a hitét, csak van, aki begolyózik tőle, és egy drogfüggőhöz hasonlóan viselkedik, míg másnál időszakos ezzel a lelki mankóval járás.
Az 1. században meg azért nem szűnt meg a kereszténység, mert az apostolok elhitették a babonás tömeget a másvilági jutalommal meg Jézus 2. eljövetelével. Az újtestamentumi levelek egyébként szintén mankóként szolgáltak a híveknek.
Én ezért is nem szerettem annyira sosem az Újtestamentumot, mert nekem túl nyálas volt. Az Ótestamentum izgalmasabb.
14-es: „"még az ateisták sem"
Az lehet.
Azonban aki materialista alapon kutat, az az igazság felé fog közeledni.
Míg a vallásos az nem megy sehova, mert nem kutat, vagy csak nagyon keveset. Amit meg mégis kutat, azt vallásos elképzelések mentén teszi, amelyek könnyen félreviszik.”
Neked igazad van, ha a hitet azokkal a tudományos tényeket tagadó fundamentalista keresztényekkel azonosítod, akik leginkább a gyakorira írogatnak. Szerintem a valódi világban ők vannak kevesebben, és a vallásos emberek többsége lényegesen igényesebben képes értelmezni a Bibliát, és a bonyolultabb összefüggések sem okoznak számukra legyőzhetetlen akadályt. A legtöbb hívő tudós materialista alapon kutat, hiszen nincs materialista és vallásos tudomány, csak tudomány van.
Az életünk végessége, a sebezhetőségünk, a kitettségünk egy rideg univerzumba minden emberben szorongást okoz, amit különböző módokon old fel. Az, hogy mi az életünk értelme, mi a célja, van-e egyáltalán célja, mi lesz velünk a halálunk után, mi a jó és mi a rossz, és az ezekhez hasonló kérdésekre nincs egyértelmű, és abszolút igaz válasz, hanem mindenkinek magának kell megtalálnia a saját válaszait. Vagyis egyik válasz ugyanolyan igaz lehet, mint a másik. És ha valaki olyan választ talál ezekre a kérdésekre, ami képes csökkenteni a szorongásait, akkor miért ne fogadhatná el azt?
Átvitt értelemben mondhatjuk mankónak, ahogy irtad is, hogy támasz, és egyben védelem. Ugyan is ebben a világban kivagyunk téve a saját tökéletlenségünknek, sérültek vagyunk bizonyos értelemben. Ugyanakkor körbe vagyunk véve csapdákkal, és olyan dolgokkal, amik veszélyesek.
Azért irtam, hogy nem mankó, mert sokan úgy gondolják, hogy ez egy felületes átmeneti szükség. azonban ez, nem igy van.
" Meddig lesz még szükséged az istenhitre? El fogod valamikor dobni ezt a mankót?"
Még fiatal vagy, majd tanulsz.
"Hit:
“Bizonyítás nélküli meggyőződés. Az a meggyőződés, hogy egy elgondolás úgy van, ahogy gondoljuk, függetlenül annak a fizikai univerzum keretein belüli bizonyíthatóságától.”"
Ez a materialista hitre valóban jellemző. A hívő az igaz hitet követi, ami racionális meggyőződésen alapul.
És aki tanulni akar: a hit a fizikailag nem tapasztalható dolgokról történő racionális meggyőződést jelenti. Jó esetben így hisznek az emberek. De mondom, a materialista hit az irracionális vakhit. Látszik pl. az idézett definíción is. Mondjuk Dawkins leírja, ti meg vakon elhiszitek. Utána meg idegeskedtek, ha könnyedén cáfoljuk. Nem véletlenül idegesíti az ateistát a hívő. Egy hívőt viszont nem zavarja egy ateista, max. sajnáljuk
" Ez kizárólag a vallások specialitása, akik a szegény, nyomorult, megkeseredett, babonás tömeget azzal ámítják "
Köszönöm szépen,de hívőként se voltam se szegény,se nyomorult,se megkeseredett,se babonás,de nagyon kedves vagy. Te meg előítéletes és felszínes vagy,aki még általánosít és a tejszínhab tetejére még bunkó is. A "szegény,nyomorult,megkeseredett,babonás" ember legalább annyiban jobb nálad,hogy kisebb arca van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!