Keresztény bibliában mit írnak arról, hogy mi történik a lélekkel a halál után?

"Aztán ott van Mózes és Illés esete, akikkel Jézus beszélget a szineváltozás hegyén"

Vajon a szó szoros értelmében jelen voltak? Nem, mivel mind a két férfi akkor már régen halott volt, és alvó állapotban volt a porban, várakozva a feltámadásra (Prédikátor 9:7, 12; Zsidók 11:35). Vajon megjelennek majd Jézussal, amikor eljön égi dicsőségében? Nem, mivel Mózes és Illés azelőtt élt, hogy megnyílt volna az emberek előtt az égi reménység lehetősége. Ők az ’igazak földi feltámadásában’ vesznek majd részt (Cselekedetek 24:15). Jelenlétük az elváltozási látomásban tehát jelképes.

"Pál is szeretne meghalni, mert akkor Krisztussal lehetne örökre. Szó nincs arról, hogy mindenki teljes és tökéletes halálalvásban lenne."

Pál viszont már tudta, hogy szellemmel felkentként Jézussal lehet majd a halála után.

"A test és a lélek különválása elvileg lehetséges, erről Pál beszél"

Pál sehol sem beszél a test és lélek "különválásáról!

Mi az ítéletnap?

[link]

A Jelenések könyve beszél arról az időről, amikor ’Nagy Babilont’ teljesen elégetik tűzzel. Azért éri majd ez a büntetés, mert paráználkodik a nemzetekkel, és mert részeg Jézus tanúinak a vérétől (Je 17:1–6; 18:8, 20; 19:1, 2). Péter írt egy másik ítélet-végrehajtásról is, és párhuzamba állította azt a Noé napjaiban történtekkel. ’Az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának napjáról’ jövendölt (2Pt 3:7). A Jelenések könyve is ír ilyen pusztításról, melyet „az Isten Szava” hoz el, az, aki lesújt a nemzetekre egy hosszú karddal (Je 19:11–16; vö.: Júd 14, 15). Ezenkívül a Szentírásból látható, hogy az Ördög, Sátán felett már az első századra ki lett mondva az ítélet, és a démonai tisztában voltak azzal, hogy a mélységbe vettetnek vele együtt (1Ti 3:6; Lk 8:31; Je 20:1–3). Ebből az következik, hogy a rájuk váró ítélet nem más, mint annak az ítéletnek a végrehajtása, mely már ki lett mondva felettük (Júd 6; 2Pt 2:4; 1Ko 6:3).

[link]

@ A Szentírás szerint a halottak „semmit sem tudnak”, és a halál a teljes tétlenség állapota

Pontosabban az Ószövetség mondja ezt, illetve hát a Prédikátor. A halottak azonban olykor felriadhatnak:

"Miattad az alvilág is megmozdul odalenn, érkezésedet várva. Tiszteletedre felriasztja az árnyakat, a föld minden fejedelmét. A nemzetek királyainak mind fel kell előtted trónjukról állaniuk. Mindnyájan megszólalnak és ezt mondják neked: „Így hát te is semmivé lettél, akárcsak mi, te is hozzánk hasonlóvá lettél. A te dicsőséged is az alvilágba szállt hárfáid zengő hangjával együtt. Rothadás lett a fekvőhelyed és férgek lettek a takaród." (Iz 14,9-11)

@ A Prédikátor például a feltámadásban sem hisz,

@ T. szp72! Ha a szövegkörnyezetet is figyelembe veszed és nem ragadsz ki részeket, akkor bizony nem lesz ilyen véleményed.

"Másfelől láttam a sok elnyomást a nap alatt: az elnyomottak könnyeit, és hogy nincs, aki vigasztalná őket; elnyomóik részéről az erőszakot, és hogy nincs, aki vigasztalná őket. Ezért boldogabbnak mondom a holtakat, akik már rég meghaltak, mint az élőket, akik még élnek. De mindkettőnél jobban (dicsérem) azt, aki meg sem született, aki meg sem látta azt a (sok) rosszat, ami a nap alatt végbemegy." (Préd 4,1-3)

"Mert hiszen mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, az igazra és a gonoszra, a tisztára és a tisztátalanra; arra, aki áldozatot mutat be, és arra, aki nem mutat be áldozatot; a jóra és a bűnösre, arra, aki esküszik és arra, aki fél az esküvéstől. Az a baj abban, ami a nap alatt történik, hogy mindenkire egy és ugyanaz a sors vár, s hogy az ember szíve tele van gonoszsággal, és esztelenségeket eszel ki az ember – míg él, az élők számára, aztán a holtak számára. Igen, míg valaki az élők közé tartozik, addig még van reménye. Mert jobb az élő kutya, mint a holt oroszlán. Az élők ugyanis tudják, hogy meg fognak halni, de a holtak nem tudnak semmit, és jutalmuk sincs már; hisz még nevük is feledésbe merül, amelyet szereztek maguknak. Szeretetük, gyűlöletük és igyekezetük is mind odavan. Soha többé nem lesz részük abban, ami a nap alatt végbemegy." (Préd 9,2-6)

Prédikátor könyve egy merő kesergés és depresszió. Semminek sincs értelme, minden hiábavalóság, mert végül mindenki egyformán meghal és nincs tovább. Ez nem kiragadás, hanem erről szól az elejétől a végéig. Elolvashatnád egyszer ezt a könyvet. A Prédikátor bölcsessége és tanítása egyértelmű: ha a halál után nincs semmi, akkor minden hiábavalóság, még a jóság is. Természetesen a könyv célja éppen az, hogy rávilágítson, nem lehet hiábavalóság az élet, tehát akkor az sem lehet igaz, hogy a halál után tényleg ne legyen semmi. Ezt a vég következtetést persze nem mondja ki, de olvasó érzi.

@"A test és a lélek különválása elvileg lehetséges, erről Pál beszél"

@ Pál sehol sem beszél a test és lélek "különválásáról!

"Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat." (2Kor 12,2-4)

Pál lehetségesnek tartja, bár pontosan nem tudja, hogy külön válhat-e a lélek a testtől.

@ "Pál is szeretne meghalni, mert akkor Krisztussal lehetne örökre."

@ Pál viszont már tudta, hogy szellemmel felkentként Jézussal lehet majd a halála után.

Hogyan? Most halálalvásba megy vagy nem? Mert ha nem, akkor minek vágyik a halálra, mikor az élete gyümölcsöző?

"Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. De ha az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor nem tudom, mit válasszak. A kettő között vívódom: szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb lenne, tiértetek viszont szükségesebb, hogy a testben maradjak." (Fil 1,20-24)

Vagy esetleg Krisztussal változás állt be egyeseknél s nem mindenki megy halálalvásba? Nos igen, akkor az is lehetséges, hogy az alvilág már nem mindenkinek alvás, hanem kínlódás, ahogy a dús gazdag példázatban is van.

@ Tudom szp72, hogy magad is írtad ezt, vagyis hogy mást-mást tartanak az emberek képletesnek és szó szerintinek. De nem gondolod, hogy ez a Biblia alapján eldönthető? Tán Istennek a zűrzavar lenne a célja, mert hogy azt írod, hogy "kissé ellentmondásosnak tűnik".

De gondolom, csak azt nem hogy ezt ti értelmezitek jól. Amit a dús gazdag példabeszédről, Mózes és Illés megjelenéséről vagy az ítéletnapról magyarázol, szerény véleményem szerint egy merő hülyeség.

Javítás:

hibás: Hogyan? Most halálalvásba megy vagy nem? Mert ha nem, akkor minek vágyik a halálra, mikor az élete gyümölcsöző?

helyesen: Hogyan? Most halálalvásba megy vagy nem? Mert ha igen, akkor minek vágyik a halálra, mikor az élete gyümölcsöző?

Tisztelt szp72! Most csak a Prédikátor könyvére fókuszálnék, mert nagyon nem az, amiről beszélsz, félreérted.

A Prédikátor könyve határozottan kiáll Isten imádata mellett, és amellett, hogy félnünk kell Őt. 32-szer használja a há·ʼEló·hímʹ, vagyis „az igaz Isten” kifejezést. Vannak, akik szerint a könyv ellentmond önmagának, de ez csak azért van így, mert nem ismerik fel, hogy a könyv sok esetben bemutatja, mi az általános nézet valamiről, és ezt szembeállítja az Istentől származó bölcsességgel. (Vö.: Pr 1:18; 7:11, 12.) Azzal a vággyal kell tehát olvasnunk a könyvet, hogy szeretnénk megérteni a mondanivalóját, és eközben szem előtt kell tartanunk, hogy miről szól a könyv.

A PRÉDIKÁTOR KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Élénk leírás arról, hogy mi számít hiábavalónak, és mi hasznosnak

Salamon írta az uralma vége felé, miután már átélte mindazt, amiről írt

Üres az életünk, ha hiábavalóságokat hajszolunk

A földi embernek minden hiábavalóság; fárasztó, hogy egyik nemzedék megy, a másik jön, de még a természetben megfigyelhető körforgások is fárasztóak (1:1–11)

Az emberi bölcsesség gyarapodásával a fájdalom is gyarapszik; ami elgörbült, azt jelenleg nem lehet kiegyenesíteni (1:12–18)

Ha valaki az anyagiakban keresi a boldogságot, az olyan, mintha a szelet kergetné (2:1–11, 26)

Nagyobb haszna van a bölcsességnek, mint a bolondságnak, de meghal a bölcs és az ostoba is, és elfeledik őket (2:12–16)

Ha az ember egész életében keményen dolgozik, és aztán olyan valakire hagyja mindenét, aki nem is értékeli, az nagy bajnak számít (2:17–23)

A földön számos esemény körforgásszerűen ismétlődik, és ezek közül sok felett nincs hatalma az embernek (3:1–9)

Jelenleg az emberek és az állatok egyaránt meghalnak (3:18–22)

Sokakat elnyomnak, és emberi szemszögből nincs remény (4:1–3)

Hiábavalóság minden fáradságos munka és ügyes cselekedet, ha versengésből fakad, vagy abból, hogy vagyont akar valaki felhalmozni; a lusta ember ostoba (4:4–8)

Az uralkodó élete is hiábavaló lehet (4:13–16)

A vagyonszerzés nem jár megelégedettséggel, ráadásul megfoszthat az álomtól; ha az ember meghal, mindenét hátrahagyja (5:9–17)

Lehet, hogy valakinek nagy vagyona van, ám a körülményei miatt – valamilyen betegség vagy be nem teljesült vágy miatt – elégedetlen (6:1–12)

Jelenleg ugyanaz a vége az igazságosnak és a gonosznak, mindketten meghalnak; van, aki nem ismer határt a gonoszságban (9:2, 3)

Nem mindig értékelik a szűkölködő ember bölcsességét (9:13–18)

Ha valaki bolond módjára viselkedik, rossz hírnevet szerez magának; ha arra alkalmatlan ember kerül hatalomra, az magát is veszélybe sodorja, és másnak is megnehezíti az életét (10:1–19)

A fiatalkor és az élet hajnala hiábavalóság; nem tudhatjuk, mikor fogy el a fiatalos erőnk (11:10)

Minden hiábavalóság, ha az ember nem úgy éli az életét, hogy megemlékezik a Teremtőjéről! (12:8)

Minek van haszna és értelme az életben?

Élvezzük munkánk gyümölcsét, és tekintsük ezt Isten ajándékának (2:24, 25; 5:18–20)

Isten mindent szépen elkészített; lehetővé tette az embereknek, hogy időtlen időkig éljenek (3:10–13)

Az emberiség nem tud változtatni azon, amit Isten megengedett, vagy ami a szándékával összhangban van; várjunk hát Istenre, hogy az általa kitűzött időben ítélkezzen (3:14–17; 5:8)

Jobb, ha valakinek van munkatársa, mintha egyedül dolgozik (4:9–12)

Ha tiszteletteljes félelmet érzünk Isten iránt, akkor figyelni fogunk arra, hogy mit vár el tőlünk, és ha fogadtunk neki valamit, azt meg is tartjuk (5:1–7)

Jó, ha tudatában vagyunk, hogy fontos a jó hírnév, és hogy nincs sok időnk a megszerzésére, hisz rövid az életünk; azt is jó tudni, hogy hasznos a türelem, hogy mindennél értékesebb a bölcsesség, és hogy alázatosan kell fogadnunk mindazt, amit Isten megenged (7:1–15)

Kerüljük a szélsőségeket, és Isten iránti félelem vezessen bennünket; ne aggasszon minket túlságosan, hogy mit mondanak mások; ne essünk bele a prostituált csapdájába (7:16–29)

Legyünk törvénytisztelő emberek; igaz ugyan, hogy ember uralkodik emberen a maga kárára, és hogy az emberi igazságszolgáltatásban vannak hiányosságok, de ez még ne gátoljon meg minket abban, hogy élvezzük az életet; ne feledjük, hogy jól lesz dolga azoknak, akik félik az igaz Istent; ne számítsunk arra, hogy mindig megértjük, mit miért tesz és enged meg Isten (8:1–17; 10:20)

Az igazságosak és a bölcsek az igaz Isten kezében vannak, és megkapják méltó jutalmukat; ha az ember meghal, semmit sem tud, és semmit sem tehet, ezért míg lehetőségünk van rá, éljük az életünket úgy, ahogy az Istennek tetszik, és élvezzük azt ésszerű mértékben (9:1, 4–12)

Amikor csak lehet, legyünk bőkezűek, és tegyünk jót; ne az életben uralkodó bizonytalanság határozza meg a napjainkat (11:1–8)

Örvendj, te ifjú, ifjúságodnak, de ne feledd, számadással tartozol Istennek azért, hogy mit teszel; emlékezz meg Nagy Teremtődről, míg fiatal vagy, míg el nem jönnek az öregkorral járó bajok, és meg nem halsz (11:9; 12:1–7)

Azok az írások válnak a leginkább a hasznunkra, amelyek „egy pásztortól”, azaz Jehova Istentől való bölcsességet tükröznek (12:9–12)

Féljük az igaz Istent, és tartsuk meg a parancsolatait; ő minden tettünket látja, és azok szerint fog megítélni minket (12:13, 14)

Ezt nevezed te elejétől a végéig "depressziós" szövegnek? Salamon olyan bölcsességgel rendelkezett, melyről mi csak álmodhatunk!

És vajon hol nem hisz a feltámadásban? Semmi ellentmondás nincs a teljes Írás és a Prédikátor között.

Babilon bukása annyira döbbenetes, hogy még maga a sír is reagál:

"Még a sír is felélénkül odalent,

hogy fogadjon, amikor odamész.

Fölkelti miattad a tehetetlen halottakat,

a föld minden elnyomó vezérét.

Fölállítja trónjaikról a nemzetek összes királyát.

10 Mindnyájan megszólalnak, és ezt mondják neked:

»Hát te is gyenge lettél, mint mi?

Olyan lettél, mint mi?

11 A sírba taszították büszkeségedet,

húros hangszereid zengését.

Férgeket terítettek alád ágyadul,

és kukacok a takaród.«" (Ézsaiás 14:9-11)

Milyen erőteljes költői kép! Olyan, mintha az emberiség közös sírja mindazokat a királyokat, akik a babiloni dinasztia előtt szálltak a sírba, felkeltené, hogy fogadni tudják az újonnan érkezőt. Kigúnyolják a babiloni uralkodó hatalmat, mely most tehetetlen, a fényűző heverő helyett férgek lettek ágyává, a drága szövetek helyett pondrókkal takarózik.

Ez bizony költői kép, miért is veszed szó szerintinek? Mert hiszel a lélek halhatatlanság mítoszában. Pedig e két fogalom még csak együtt sincs sehol említve a Bibliában!

Ezt idézted, és erre hivatkoztál, mert szerinted a feltámadásban sem hisz, pedig csak arról ír, hogy sokakat elnyomnak, és emberi szemszögből nincs remény (4:1–3)

Meg erre is hivatkoztál - (9:2, 3) Ami erről szól: Jelenleg ugyanaz a vége az igazságosnak és a gonosznak, mindketten meghalnak; van, aki nem ismer határt a gonoszságban.

"A Prédikátor bölcsessége és tanítása egyértelmű: ha a halál után nincs semmi, akkor minden hiábavalóság, még a jóság is."

Az egész Biblia azt tanítja, hogy NINCS lélek halhatatlanság! A halál után közvetlenül nincs semmi, igen, mindenkinek ugyanaz az sorsa, az ádámi ítélet szerint meg kell halnunk, mert a "bűn zsoldja a halál". A halhatatlan lelket a pogány népek találták ki, mely tulajdonképpen azon a sátáni hazugságon alapszik, melyet az Édenben mondott az első emberpárnak, miszerint hogy "nem haltok meg, hanem olyanok lesztek, mint Isten".

Most gondolj bele, a halál tényével minden természeti népnek szembe kellett néznie. Nyilvánvaló és kézenfekvő, hogy könnyű és vigasztaló volt azt hinni, hogy "valójában nem halt ám meg, csak átköltözött egy jobb helyre, egy láthatatlan része tovább él." Ezt szépen átvette a hitehagyott kereszténység is, mert amikor már államvallássá lett, valahogyan kezelni kellett a betérő nagy tömegeket, akiknek a halhatatlan lélek általában alap volt.