Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A katolikus egyház miért...

A katolikus egyház miért tagadja, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia?

Figyelt kérdés

2018. ápr. 24. 10:20
1 2 3 4 5 6 7
 61/68 A kérdező kommentje:

Érdekes, hogy csak a 4. században került be a hitvallásotokba, egész addig sehol nem volt ez a filotófiai maszlag.

Sokat elárul az is, hogy 2 olyan vers is bekerült a Bibliába ami ezt próbálta volna igazolni. Elég kétségbe esett próbálkozás.

Attól, hogy valamit évszázadokon át hazudnak nem válik igazsággá. Persze a saját érdeketek lenne ezeknek utána járni a másik lehülyézése helyett.

Nem mintha e melett nem lenne jócskán írás ellenes dolgai sok keresztényként ismert/elismert egyházaknak. A gyümölcseik árulkodó minőségével együtt.

Nagy Babilonból pedig érdemes kijönni, már ha elhisszük amit Jézus Urunk mondott a Jelenések-ben Jánosnak.

Még egy kérdés: Tényleg azt gondoljátok, hogy 2 milliárd ember a keskeny út?

2018. máj. 21. 13:44
 62/68 A kérdező kommentje:

#60 Nagyon elvagy tévedve. Pont a logikai bukfenceitekre próbáltam rámutatni azzal, h három Istenben hisztek akik mégsem három hanem egy. Egyébként a Korintuszi levél megint csak az egy Isten hitet igazolja, nem a háromság és a kétség tant. Hol is van a kiidézett szövegben szó a szellemről? Neki hogy-hogy nem jut semmilyen kiváltság? A főségi elrendezésben sem kap helyet érdekes mód.

Szellem és lélek nem ugyan az! Lélek a test és szellem együttese. Erre mondtam, hogy nem váltó fogalmak. Ez Ádám teremtésének a leírásából is kiderül.

Az isten hármasokról írt értekezésed pont a pogány eredetét igazolják ennek a tannak, még a mögötte rejlő filozófia is ugyan az, köszöntem! Így kell monoteista vallásból filozófiai ködösítésekkel politeista vallást szerkeszteni.

2018. máj. 21. 13:57
 63/68 anonim ***** válasza:
75%
Milyen jó, hogy itt a gyakorin új dolgokat tudhat meg az ember a saját vallásáról. Meg is győztetek, úgyhogy rohanok a jehova tanúihoz áttérni.
2018. máj. 21. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/68 szp72 ***** válasza:
75%

@ Nagyon elvagy tévedve.


Lehetséges. De az is lehet, hogy te.


@ Pont a logikai bukfenceitekre próbáltam rámutatni azzal, h három Istenben hisztek akik mégsem három hanem egy.


Én is pont arra akartam rámutatni, hogy a háromszemélyű egyetlen lény nem eleve önellentmondást. Erre volt példa a hétfejű sárkány, de természetesen Isten nem többfejű lény. Valamelyikünk logikája tehát erősen rosszul működik.


@ Egyébként a Korintuszi levél megint csak az egy Isten hitet igazolja, nem a háromság és a kétség tant.


A korintusi levél azt igazolja, hogy Jézus Krisztus az Atyával van egy sorban s nem a sok istennel vagy angyallal.


@ Hol is van a kiidézett szövegben szó a szellemről? Neki hogy-hogy nem jut semmilyen kiváltság? A főségi elrendezésben sem kap helyet érdekes mód.


A Szentlélek vagy a Szentszellem ha ez neked jobban tetszik, az Atya és a Fiú közös Lelke, aki által teljesen egyek. Aki az Atyát és a Fiút egységben imádja, az automatikusan és magától értetődően a Szentlelket is imádja, mert a Szentlélek maga az Atya és a Fiú egysége.


Máshol persze kifejezetten is együtt van említve a Szentháromság:

"Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében.", hogy csak a legismertebbet mondjam.


@ Szellem és lélek nem ugyan az! Lélek a test és szellem együttese. Erre mondtam, hogy nem váltó fogalmak.


A Bibliában valóban van két külön szó, de a helyzet az, hogy nagyon sok olyan szó van, amelynek nincs egyértelmű magyar megfelelője, hanem olykor hol ezzel a szóval fordítjuk hol egy másikkal. A magyar nyelvben a lélek és a szellem szó hagyományosan rokonértelmű. Lehet olyan fordítást csinálni, ahol következetesen megkülönböztetjük a kettőt, de a hagyomány, a múlt már megváltoztathatatlan. A Szentháromság tana szempontjából pedig teljesen mindegy, hogy miként nevezzük a harmadik személyt, ennek belátásához nem kell sok ész.


@ Az isten hármasokról írt értekezésed pont a pogány eredetét igazolják ennek a tannak, még a mögötte rejlő filozófia is ugyan az, köszöntem! Így kell monoteista vallásból filozófiai ködösítésekkel politeista vallást szerkeszteni.


Én arról írtam, hogy nincs több személyű egyetlen isten a pogány vallásokban. Több arcú, több megjelenésű persze van. Három kiemelt isten is van. De tudod ez nagyon messze van a háromszemélyű egyetlen Istentől. Ha ezt nem érted, akkor súlyos gondok vannak.

2018. máj. 22. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/68 anonim ***** válasza:
59%

"Érdekes, hogy csak a 4. században került be a hitvallásotokba, egész addig sehol nem volt ez a filotófiai maszlag."


A hitvallásba lehet, mert 325-ig nem volt pl. zsinat sem. Nem volt rá szükség ugyanis, mert nem jöttek még eretnekségek. Mindenki hasonlóképpen értelmezte a Szentírást.

De ókeresztény íróknál szerepel a IV. század előtt is: pl. Antiochiai Szent Ignácnál (Kr.u. 110 körül) vagy Szent Jusztinosznál (Kr.u. 150 körül). Tehát nem igaz, hogy csak a IV. században jutott eszébe néhány embernek a Szentháromság.

A szentírási példákat meg már említették.

A Szentháromság az ősegyház hite. Nem muszáj hinned benne, ha neked ez magas, vagy nem tetszik, szíved joga. Egyszer úgyis majd színről színre látunk mindent. :))

2018. máj. 22. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/68 A kérdező kommentje:
Bibliából egyértelműen kiderül számomra, hogy hamis tan. Ha nem lenne az lenne rá nem hozzá toldott vers és nem kéne mindenféle filozófiákkal igazolgatni. Én is csak azt tudom mondani neked amit te nekem kedves utolsó. :)
2018. máj. 23. 10:50
 67/68 A kérdező kommentje:
#63 Nem új dolgok ezek maximum neked. Gúnyolókra meg nincs szükség.
2018. máj. 23. 10:53
 68/68 anonim ***** válasza:
Sosem tagadta.Honnan szedted ezt a butaságot? Tudod kik tagadják? Mindenki aki nem keresztény ide értve pl. a zsidókat,muszlimokat stb.
2019. febr. 11. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!