Ha a 10 parancsolatból csak az utolsó hatot tudom elfogadni akkor én ateista vagyok?
Ezekkel nem tudok mit kezdeni.
1. Ne tisztelj más isteneket.
2. Ne csinálj faragott képet (bálványt) és ne imádd.
3. Isten nevét hiába ne mondd.
4. Szenteld meg a hetedik napot.
Viszont törekszem rá, hogy a következők szerint éljek.
Úgy gondolom ezek a valláson és hiten túlmutató
általános érvényű igazságok. Ha csak ezeket tartanák
be az emberek - a vallásos emberek is ! - akkor béke
és nyugalom lenne a földön.
5. Tiszteld apádat és anyádat.
6. Ne ölj.
7. Ne törj házasságot (ne paráználkodj).
8. Ne lopj.
9. Ne tégy hamis tanúságot.
10. Ne kívánd, ami embertársadé.
"ateista: Isten létezését elutasító (eszmei irányzat)."
Ez nem teljesen pontos.
A-teista = istenek NÉLKÜLI. Ez egy fosztóképző, nem pedig a tagadás jelzése.
Akiről beszélsz, az az antiteista lenne, de ugye ilyen szó nincs.
Istenek nélkül: ez kétféleképpen valósítható meg.
1: az antiteista, vagyis aki tagadja az összes isten létét. Ebből elég kevés van, mert ez egy nehezen tartható nézet.
2: az, akit "ateistának" hívnak, vagy mondhatod úgy is: agnosztikus ateista - ő nem hiszi, hogy léteznének istenek. Ezt az eddigi tapasztalatára építi.
Természetesen, ha másfajta bizonyítékok kerülnek elő, azt ő elfogadná. Ebben különbözik az antiteistától és a hívőktől egyaránt.
(Mutass pl. keresztény hívőt, aki elfogadna bizonyítékokat mondjuk Zeusz létezésére. Úgy, hogy Zeusz egy önálló isten, és nem a keresztény sátán teremtménye.)
"Sok olyan "keresztény" van, akik elfogadják az evolúciót, és más isten-t is."
Mutass a Bibliában olyan passzust, mai arról beszél, hogy el kell fogadni a többi istent is!
Én csak olyanról hallottam, ami ezt tiltja.
"az Ateista istenek nélküli"
Idáig stimmel...
"illetve az Evolúcióban hívő egyén ugyanakkor"
Na, ez viszont nem igaz. Lehet, hogy itt van nálad a gond?
Egyrészt: az evolúcióban nem kell hinni. Bizonyítva van, nézd meg. Ott a bizonyíték.
Másrészt, aki ezt nem hiszi el, attól még lehet ateista. Ritka ugyan az ilyen ember, mert nagyon butának kell lennie hozzá, de attól még létezhet.
Tehát: NEM, ez nem feltétel!
"nem értem, hogy a az Isten tagadás és az Istenben nem hívés (tehát, nem hiszi el hogy van), az mért külömbözik egymástól."
Ha valóban nem érted, az elég nagy baj. Nem viccelek. 90-es IQ fölött már értened kellene ezt a kérdést.
Próbálok egy példát mondani:
Szerinted létezik fehér holló?
Megnéztél idáig 10000 hollót, és mind fekete volt.
Tehát akkor mondhatod, hogy te ÚGY HISZED, hogy nincsen fehér holló, hiszen még sose láttál, és másról se tudsz, aki látott volna.
Vagy mondhatod azt is, hogy TUTI BIZTOS nincsen fehér holló, hiszen még sose láttál, és másról se tudsz, aki látott volna.
Érted a kettő közötti különbséget?
"Ha én nem hiszem el, hogy van, akkor onnan adódik, hogy tagadom is a létezését, nem? "
A te egyszerű, kétbites világodban biztos.
Ott ugyanis nincs kételkedés... sem pedig az igazság keresése. Az igazság megvan már 2000 éve, azt kell hinni, és kételkedésnek helye nincs. Jól látom?
"Ám lehet, hogy túl egyszerüen gondolkozom"
Igen, szerintem is így van.
"és túl logikusan."
Elmondanád, hogy szerinted ebben mi a logika?
Tényleg érdekelne.
"Mutass a Bibliában olyan passzust, mai arról beszél, hogy el kell fogadni a többi istent is!
Én csak olyanról hallottam, ami ezt tiltja."
Valamit keményen, de NAGYON keményen félre értettél, szerintem ezt olvasd vissza még kétszer legalább és utána írj valami új hozzászólást mert ezt keményen félre nézted. :)
"Na, ez viszont nem igaz. Lehet, hogy itt van nálad a gond?
Egyrészt: az evolúcióban nem kell hinni. Bizonyítva van, nézd meg. Ott a bizonyíték.
Másrészt, aki ezt nem hiszi el, attól még lehet ateista. Ritka ugyan az ilyen ember, mert nagyon butának kell lennie hozzá, de attól még létezhet.
Tehát: NEM, ez nem feltétel!"
Tehát azt akarod mondani, hogy nem hiszed el azt, hogy evolúció van? Szerintem de, ez igen nagy feltétel, hogy el is hisszük, amit vallunk. :)
"Ha valóban nem érted, az elég nagy baj. Nem viccelek. 90-es IQ fölött már értened kellene ezt a kérdést.
Próbálok egy példát mondani:
Szerinted létezik fehér holló?
Megnéztél idáig 10000 hollót, és mind fekete volt.
Tehát akkor mondhatod, hogy te ÚGY HISZED, hogy nincsen fehér holló, hiszen még sose láttál, és másról se tudsz, aki látott volna.
Vagy mondhatod azt is, hogy TUTI BIZTOS nincsen fehér holló, hiszen még sose láttál, és másról se tudsz, aki látott volna.
Érted a kettő közötti különbséget?"
Értem, tehát a nem hiszem el, hogy létezik, akkor még számotokra lehetséges? Na akkor most várj, mert kezdünk megint nevetségessé válni. Tehát, ha én nem hiszem el, adott esetben, hogy van Isten, ateista létemre, akkor én nem vagyok ateista, mert nem hiszem el, hogy van Isten, mivel az evolúció azt állítja, hogy én vagyok a magam istene. Tehát, értelemben tagadom, de közben lehetséges hogy van. Ez érdekes érv, ugyan akkor nagyon-nagyon nevetséges is. :D
"A te egyszerű, kétbites világodban biztos.
Ott ugyanis nincs kételkedés... sem pedig az igazság keresése. Az igazság megvan már 2000 éve, azt kell hinni, és kételkedésnek helye nincs. Jól látom?"
Érdekelne, hogy te ateista létedre látszólag jobban érted a hitemet, mint én, akkor mondmár el kérlek, hogy mért nem tudtál eddig bármilyen érdemteli érvet felhozni Isten ellen, amiből állításod szerint neked rengeteg van, de ebből én ennyit láttam: "Nem létezhet, mert nem létezhet!" érdekes...érdekes... De ez semmire nem jó, érvnek még annyira sem. :D 2, újra a személyeskedés, újra a mutogatás, hogy hülyék vagyunk mi keresztények, nektek ez az alap, jól látom? :)
"Elmondanád, hogy szerinted ebben mi a logika?
Tényleg érdekelne."
Engem is érdekelne, hogy mit nemértesz, előbb te oszd meg velem, mert ez eddig semmit nem ért, amit mondtál. :D
"keményen félre nézted. :)"
Nyilván azt gondolod, hogy aki az evolúciót elfogadja, az szerinted nem lehet keresztény.
Más meg nem így gondolja.
Fejlődik a kereszténység is, hála istennek, és nem ragad bele mindenütt a 2-4000 éves dogmákba.
Eszerint viszont te egy ultrakonzervatív kisegyházhoz tartozol.
"Tehát azt akarod mondani, hogy nem hiszed el azt, hogy evolúció van?"
Ez NEM az ateizmus része!
Mit nem lehet ezen érteni?
Egy igen buta ateista gond nélkül hiheti pl. azt, hogy a világ mindig is ilyen volt, vagy pedig földönkívüliek népesítették be a Földet, vagy bármilyen más - NEM VALLÁSOS! - butaságban hihet.
Pl. régebben volt olyan elképzelés is, hogy a megfelelően előkészített élettelen anyagból automatikusan, rövid idő alatt élet keletkezik. Isten ugye ehhez sem kell. Persze ez így nem igaz, de sokáig így hitték.
Borzasztó nehéz ezt megérteni?
"Értem, tehát a nem hiszem el, hogy létezik, akkor még számotokra lehetséges?"
Pontosan.
Mivel nem lehet kizárni, hogy valahol ott ül a világunkon kívül, és élvezi a cirkuszt, amit csinált.
Csak nem valószínű, hogy tényleg ott van, mivel LÁTJUK, hogy honnan indult és hogyan fejlődött a világunk. Isten nem kell hozzá.
Mondom: ettől még lehet - csak NEM KÖTELEZŐ.
Érthető a különbség?
"Érdekelne, hogy te ateista létedre látszólag jobban érted a hitemet, mint én"
Ez előfordulhat: mivel te nem gondolkodsz el a hiteden, én meg igen. Te csak hiszel. Kényelmes módszer, de lehet ilyen következménye is.
"mért nem tudtál eddig bármilyen érdemteli érvet felhozni Isten ellen"
Hoztam sokszor, de sajnos te ezeket nem érted. Mondjuk ezen nem csodálkozom, mert azt is rettenetesen nehezen fogod fel, hogy egyáltalán mit jelent az "ateista" szó. Állandóan kevered valamivel.
Hogy értenéd akkor ezeket az érveket?
De most ne erről beszéljünk, mert nem ez a kérdés.
"ebből én ennyit láttam: "Nem létezhet, mert nem létezhet!"
Elhiszem.
Tényleg szomorú vagyok emiatt, de ha nem megy, akkor hagyjuk. Ha érdekel a téma, nézd vissza azokat a kérdéseket, ahol erről írtam, és kérdezz ott.
"hülyék vagyunk mi keresztények, nektek ez az alap, jól látom? :)"
Nem, ezt be kell bizonyítanod.
Még nem teljesen sikerült, mert néha mintha megértenél valamit. Sajnos nehezen találom meg azt a szintet, amit már megértesz, de még el lehet magyarázni rajta a dolgokat. Olyan ez, mintha géptávíróval akarnád letölteni a WoW programot.
Lenne legalább 5 év, és utána tele lenne hibával.
"Elmondanád, hogy szerinted ebben mi a logika?"
Igen, pont ez érdekelt volna!
MIFÉLE logikával jutottál el oda, hogy létezik az istened?
"MIFÉLE logikával jutottál el oda, hogy létezik az istened?"
Rengeteg mindenből erre jöttem rá. Van bizonyíték rá, hogy létezik, A Biblia is maga egy bizonyíték, akkor a Biblia cáfolhatatlan és olyan történelmi eseményeket ír le, amik már megtörténtek. Ha nagyon sarkosan nézek mindent, akkor annyit mondok csak, hogy: "Ami az evolúcióra nem igaz, az Istenre igen." :) Ne essünk kétségbe, TE ennyit kértél. :)
Bocsánat e késői éjszakán még erre akartam választ adni: "Elhiszem.
Tényleg szomorú vagyok emiatt, de ha nem megy, akkor hagyjuk. Ha érdekel a téma, nézd vissza azokat a kérdéseket, ahol erről írtam, és kérdezz ott."
Kérdeztem, ott láttam ezt a megcáfolhatatlan bizonyításodat, amit idéztem. :)
Nézzük a bizonyítékaidat:
"A Biblia is maga egy bizonyíték"
Mondtam, hogy fogalmad sincs arról, mi az a "BIZONYÍTÉK".
A Biblia a következőképpen néz ki:
1. ÁLLÍTÁS,
2. ÁLLÍTÁS,
3. ÁLLÍTÁS,
.
.
.
6757895893. ÁLLÍTÁS.
6757895894. ÁLLÍTÁS.
Ezek közül melyik a bizonyíték, szerinted?
Ezen kívül vannak még benne példabeszédek, stb.
Szóval, a Bibliában EGYETLEN BIZONYÍTÉK SINCSEN!
Állítások vannak benne, és ezek közül valóban van néhány igaz is. De ezt nem a Biblia bizonyítja, hanem valamilyen külső forrás!
...más bizonyítékod pedig nincsen, ahogy látom.
"Kérdeztem, ott láttam ezt a megcáfolhatatlan bizonyításodat, amit idéztem. :)"
Nézd, Balinhun... te képes vagy felfogni bizonyos dolgokat.
De az emberiség jelenlegi színvonalához viszonyítva elég keveset.
Talán egy példából jobban megérted: te olyan vagy, mint egy fekete-fehér fényképező lemez.
Lehet veled képet készíteni: de CSAKIS fekete-fehér képet. Ha megfeszülsz, akkor sem fogod soha megérteni, hogy mik azok a színek. Eléd teszik a színes képet, és te azt mondod: de hiszen nincs is semmi rajta!
Persze: hiszen fekete-fehérben VALÓBAN csak egy maszat az egész. Annak viszont, aki a színeket is látja, rögtön előugrik a ragyogó minta.
De NEKED nem ugrik elő.
Bár... egy kicsit sem volt gyanús neked, hogy ott, ahol te nem értettél semmit - MÁS viszont megértette?
Ez egyáltalán nem ütött szöget a fejedbe?
Még egy, ami miatt biztos vagyok abban, amit mondok: eleve az, hogy képtelen vagy megkülönböztetni az ateistát (legyen mondjuk ő a kék) az evolúciót elfogadó embertől (ő legyen a zöld). Neked ez a kettő azonos: mindkettő egyforma szürke.
Ezért is mondom, hogy téged, ha filmként szeretne valaki leírni, akkor fekete-fehér film vagy.
...Ja, és szívesen látnám, ha többire is reagálnál, amit írtam.
Nagy Sándor le van írva benne, és neki egy olyan győzelme, ami teljes mértékig Nagy Sándor stratégiájának mérföldkövét mutatta meg. Mikor Tíruszt
elfoglalja az végig benne van a Bibliában, nem csak azt írja le, hogy elpusztul, hanem azt is, hogy hogyan rombolják le.
A Biblia ezt írja: Mert így szól az Úr Isten: "Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát északról, a királyok királyát; lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel." (forrás: Biblia Ezékiel 26:3)
A történelemben: "Asszíriával és Babilóniával szemben ~ képes volt ellenállni, de sokan elhagyták hazájukat és kolóniát alapítottak Karthágóban." (forrás: [link] )
A Bibliában ez áll: "Leányaidat ott a mezőségen fegyverrel öli meg, és állat ellened tornyot, és tölt ellened sánczot, és emel ellened paizs-fedelet.
És faltörő kosával ütteti kőfalaidat, s tornyaidat lerontja fegyvereivel." (forrás: Biblia Ezékiel 26:8-9)
A Történelem pedig ezt: "Augusztus elején aztán Alexandrosz egyik újítása, a hajókra szerelt faltörő kos rést ütött a déli falon, amelyet az időjárás miatt csak két nap múlva odaküldött ostromhajók tágítottak ki." (forrás: [link] )
A Biblia ezt írja: "Mert azt mondja az Úr Isten: Mikor én téged elpusztult várossá teszlek, mint a mely városokat nem laknak; mikor a mélység árját felhozom reád, hogy beborítsanak a sok vizek" (Biblia Ezékiel 26:19)
A történelem ezt mutatja:
Előtte: [link]
Utána: [link]
Jó látható, hogy a víz elöntötte Tírusz partjait. Tehát, a biblia ezen részét alá lehet támasztani a történelemmel. Ne haragudj, de elég hosszú napom volt, mára legyen ennyi elég. :)
A gordiuszi csomó megoldása,a világ leglogikusabb,következetesebb nyelve a magyar.
Mit jelent "ateista"?
Mi sem egyszerűbb:"istentelen".
Olyan ember,aki nem foglalkozik Isten,vagy istenek létezésével.Egyszerűen tudomást sem vesz róla.
Ehhez hasonló,de más értelmű,az"istentagadó".
Ők igenis foglalkoznak Isten,istenek létével,s tagadják azt.Ők,az"antiteisták".
Bármennyire is tagadják,a gyakorin,szinte csak istentagadókkal találkozhatunk,akik folyton bizonygatják istentelenségüket,miközben vehemensen tagadják Isten létét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!