Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért nem esznek a zsidók...

Ozmium42 kérdése:

Miért nem esznek a zsidók disznóhúst? A keresztények miért igen? Ezen belül Jehova tanúi miért igen?

Figyelt kérdés

Tehát a kérdés részletesebben: szeretném látni az Ószövetségből, hogy hol tiltja meg a zsidóknak a disznóhús fogyasztását, és van-e ennek valami magyarázata, megindoklása (akár bibliai, akár nem).


Miért nem tartják be a keresztények Istennek ezt a rendelkezését?


Miért nem tartják be Jehova tanúi Istennek ezt a rendelkezését, miután a vértranszfúzió ellenzését szintén egy hasonló törvényből vezetik le, ami a vér megevésének tilalmáról szól? Miért érvényes az egyik, miért érvénytelen a másik?


2017. okt. 25. 21:57
1 2 3 4 5 6
 41/55 anonim ***** válasza:

"Te nem vagy képes felfogni hogy van hasonlóság egy pár hetes embrió és egy húsdarab között"

Persze, mindkettő sejtekből épül fel. Kár hogy teljesen másokból, aminek okán ugyanúgy tévedés egy magzatot húsdarabként definiálni.


"Továbbá te voltál az aki letagadta hogy a részecskéknek van antirészecske párjuk"

Rámutatni hogy a párosítás többféleképp működik, így nem vehetőek egy kalap alá, ezt úgy hívják hogy magyarázat, nem tagadás. Látom a szövegértelmezés még mindig nem megy.


"Ja és persze hamisításnak nevezted a Korán fordításokat "

Te úgy írtad le a Korán verset hogy beleírtad pluszban a petesejt szót.

Én bemutattam a hivatalos angol fordítást ahol még utalás sincs erre a szóra.

Azaz vagy a Korán fordítás hamis, vagy te hazudtál. Ez nem egy bonyolult felállás.

2017. okt. 26. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/55 anonim ***** válasza:
0%

12.Hsz!


Ellentmondásba kerültél önmagaddal.


Először hitetleneknek bélyegezted az adventistákat,mert a vegán étrend szerint élnek,majd hozzászólásod végén a mózesi törvényekbe kapaszkodóknak(amely csak bizonyos állatokat minősített tiszátalanná) minősíted,akik nem ismerik Istent.


Véleményeddel szemben,az az igazság,hogy Isten sosem vonja vissza a szavát.

Aki Krisztust követi jellemében tetteiben,az keresztény.

Aki emberi hagyományokat,rendeleteket,szokásokat követ a krisztusi élet helyett,az legfeljebb pápista,de nem keresztény.

2017. okt. 26. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/55 anonim ***** válasza:
0%

15.Hsz!

Jézus betöltötte a 4 törvény típusból az egyiket,mégpedig a ceremóniális törvény rá utaló törvényeit.(Áldozati rendszert,hisz Ő volt Isten ama Báránya,aki eltörli a világ bűneit.)


Mióta ember létezik,örökké hit által nyert az ember üdvösséget.

Az ószövetségben a Krisztusra utaló áldozat bűntörlő erejében való hit által,

s az újszövetségben,Krisztus vére bűntörlő erejében való hit által.


SOSEM VOLT ÜDVÖSSÉG CSELEKEDETEK ÁLTAL!

2017. okt. 26. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/55 anonim ***** válasza:
0%

17.Hsz!


Jellemző csúsztatás!


Az idézetből természetesen kihagytad Jézus összegzésé:


"... De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.”(Mt 15:20 mf)


Ebben szó sincs a disznó megtisztításáról.

2017. okt. 26. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/55 anonim ***** válasza:
72%

Jó napot! Ez itt a trollgyűjtőfegyház?


Mindenekelőtt nagy tisztelgés muszlim barátunk előtt, hogy tud arabul és úgy olvassa a Szent Koránt.


" egy pár hetes embrió és egy húsdarab között"

Persze, mindkettő sejtekből épül fel. Kár hogy teljesen másokból,"


A lényegi különbség nem a felépítő anyagokban van, hanem hogy a megfogant magzat percről percre változik, alakul, fejlődik ÉL. ÉLŐ.

A formaképző erők működnek benne.


Mindenkinek jó szabadulást a fegyházból!

(a kérdező már réges-rég elmenekült innen:))

2017. okt. 26. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/55 anonim ***** válasza:
0%

"Nem, mert a szeretet törvénye van életben csak:)"


Ilyet sehol sem ír a Biblia.



"Mindenki tudott róla, csak olvass ószövetséget:)"


A zsidók soha nem hittek a szentháromságban és most is elutasítják.



"A keresztények egy Istenben hisznek."


Az Atya a fiú és a szentlélek. Ezt akárhogy számolom három.



"Persze, szellemben"


Az mit is jelent? Nézd el a tudatlanságomat de nálunk nincsenek szellemek :)



"Olvastam, köszi. Felesleges volt ezeket kiszedned, mivel a szövegkörnyezet is fontos:)"


Jó akkor nézzük meg szövegkörnyezetben:



Máté 19:16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: "Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"

Máté 19:17 Ő így válaszolt neki: "Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat."

Máté 19:18 Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;

Máté 19:19 Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.



Mi történt itt? Az illető konkrétan rákérdezett hogy mit kell tennie hogy elnyerje az örök életet. Jézus pedig elkezdte sorolni a parancsokat, amik ugye szerintetek nincsenek érvényben. A szeresd felebarátodat csak egy a sok közül amit be kell tartani.



"Érdekes, sehol a disznóhús tiltás:))"


Ha az Ószövetség tiltja és az Újszövetség nem írja hogy ehetsz disznót akkor egyszerű logika alapján továbbra is érvényben van.



"Jn 14,15 – „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat!”

ua"


Az sem zavar hogy többesszámot használ. Azt mondja parancsaimat.



"Mt 19,17 – „Ha el akarsz jutni az örök életre, tartsd meg a parancsokat.”

Igen. Ma Isten parancsolata, hogy higgy Jézusban"


Aha, csak utána felsorolja mik ezek a parancsok. Előbb te hivatkozták a szövegkörnyezetre most meg figyelmen kívül hagyod :)


"Ha nem fogadod el Pált, akkor miért is jössz a verseivel?"


Pál írásai önmagukban is ellentmondásosak, ha meg összehasonlítod Jézus szavaival azt fogod látni hogy ellentétesek azokkal.



"Gyere, elmagyarázom: A törvényt Krisztus töltötte be, így aki hisz benne és szeretetben jár, Jézus érdemeit megkapja és ezzel betöltötte a törvényt."


Nekem nem rémlik hogy Jézus mondott volna olyat hogy nem kell tenned semmit csak higgy bennem. Nem lehet hogy az egyház amit követsz nehéznek találta ezeket a parancsokat és ezért leredukálta egyre?



Még mindig nem kaptam arra választ hogy ha az Ószövetség idejében a disznó tisztátalan volt és tiltott akkor hirtelen hogy lesz tiszta? A szeretet megtisztítja ?



"Még próbálkozol, vagy már megtörtél?"


Itt hosszasan beszélgetem 3-4 kereszténnyel a szentháromságról meg úgy általánosságban, szóval ne fogd vissza magad :)


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..

2017. okt. 26. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/55 anonim ***** válasza:
0%

80%-os


"Persze, mindkettő sejtekből épül fel. Kár hogy teljesen másokból, aminek okán ugyanúgy tévedés egy magzatot húsdarabként definiálni."


Mondta valaki hogy ugyanabból épül fel. Ezt csak te képzeled oda és nem tudod mi az a hasonlat. A Korán nem csak nekünk szól hanem 1400 éve mindenkinek csak hát az akkori egyszerű ember nem tudja mi az a sejt, szövet vagy csontképződés vagy hogyan fejlődik a magzat. Éppen ezért ez egy egyszerűsített leírás amit a középkori földműves is megértett.



"Rámutatni hogy a párosítás többféleképp működik, így nem vehetőek egy kalap alá, ezt úgy hívják hogy magyarázat, nem tagadás. Látom a szövegértelmezés még mindig nem megy."


Nem, ez tudományos tények letagadása csak azért hogy ne kelljen elismerned hogy a Korán igazat állít.



"Te úgy írtad le a Korán verset hogy beleírtad pluszban a petesejt szót."


Nem én írtam le. Egy az egyben kimásoltam a verset a neten elérhető Korán fordításból. Ezt te is megteheted vagdalkozás helyett.



"Én bemutattam a hivatalos angol fordítást ahol még utalás sincs erre a szóra.

Azaz vagy a Korán fordítás hamis, vagy te hazudtál. Ez nem egy bonyolult felállás."


Hogy döntöd el melyik fordítás a helyes ha nem érted az eredeti arab szöveget? :) Szerinted az a helyes fordítás ami megfelel a te nézőpontodnak? És még az ateisták hivatkoznak tudományra meg logikára.



Másik kérdésnél nagyon csendben vagy :) A legutóbbi hülyeséged után nincs merszed visszajönni? Inkább itt személyeskedsz?

2017. okt. 26. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/55 anonim ***** válasza:

""Nem, mert a szeretet törvénye van életben csak:)"

Ilyet sehol sem ír a Biblia. "


Kivéve az összes apostoli levél:)


"A zsidók soha nem hittek a szentháromságban és most is elutasítják. "

erre már válaszoltam. Csak a kifejezést nem ismerték, Isten három formáját igen, ahogy írtam


"Az Atya a fiú és a szentlélek. Ezt akárhogy számolom három. "

így van, tudsz számolni, ügyes vagy. Egy Isten három formája


"Az mit is jelent? Nézd el a tudatlanságomat de nálunk nincsenek szellemek :) "

Elnézem, mást sem teszek. Nem tudtam, hogy a Korán is materialista, de akkor megtudtam. Amúgy nem kísértetekről beszéltem, de mind1, hagyjuk... Ha zavar, nevezd szentléleknek, ugyanaz, mint a szentszellem. A Korán ruhi kudusz (Szentlélek) vagy ruh (lélek) néven említi, szóval a Koránt is tagadod. Érdekes muszlim vagy:)


"Mi történt itt?"

Még a mózesi törvény volt életben, így ezek nem jó példák. Ma: szeretet törvény van életben


"Ha az Ószövetség tiltja és az Újszövetség nem írja hogy ehetsz disznót akkor egyszerű logika alapján továbbra is érvényben van. "

Meg is válaszoltad a kérdésed: Ószövetség: lejárt, újszövetség: érvényben van. Ha ugyanaz a szövetség lenne, nem kellett volna másképp hívni. Nyilván nem ismered a Zsidó levél idevágó teológiáját sem, de azért tanítasz a kereszténységre:) Akiben nincs szentlélek, az így teologizál, ahogy te


"Aha, csak utána felsorolja mik ezek a parancsok. Előbb te hivatkozták a szövegkörnyezetre most meg figyelmen kívül hagyod :) "

Igen, mivel akkor még a mózesi törvények életben voltak:) Krisztus halálával szűntek meg. De ezt a mondatot nem értheted


"Pál írásai önmagukban is ellentmondásosak, ha meg összehasonlítod Jézus szavaival azt fogod látni hogy ellentétesek azokkal. "

Tudtam, hogy nem értesz hozzá


"Nekem nem rémlik hogy Jézus mondott volna olyat hogy nem kell tenned semmit csak higgy bennem. Nem lehet hogy az egyház amit követsz nehéznek találta ezeket a parancsokat és ezért leredukálta egyre? "

Leredukálta? Minden lényeges benne van a szeretetben. Te nem nagyon foglalkozol a szeretettel. A Korán gyűlöletet tanít?

Akkor a cselekvő hitet sem érted.

Olvasni tudsz azért, ugye? János 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.

A hitet pedig az apostolok magyarázzák. Ezért aki hisz, gyakorló szeretetben fog növekedni. Istennek tök mindegy, hogy eszel-e disznót vagy sem, de az nem mindegy, hogy enni adsz-e az éhezőknek vagy sem. Az ószövetség testi, az újszövetség lelki, de ezt úgysem értheted


"tt hosszasan beszélgetem 3-4 kereszténnyel a szentháromságról meg úgy általánosságban, szóval ne fogd vissza magad :) "

Nem tud érdekelni:)


Azért, mert ugyanazt hajtogatod még nem lesz igazad:)

2017. okt. 27. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/55 anonim ***** válasza:
0%

"Kivéve az összes apostoli levél:)"


Ha ennyi elég akkor miért nem ez volt már egyből az Ószövetség idejében? Minek kellett annyi törvény ha az is elég hogy szeresd a másikat? (ami szép és jó, de ennyi kizárt hogy elég legyen egy társadalomban).



"erre már válaszoltam. Csak a kifejezést nem ismerték, Isten három formáját igen, ahogy írtam "


Mi az hogy forma? Egyébként meg a zsidók ezt határozottan elutasítják. Jézust nem hogy Isten fiának, de még prófétának sem fogadják el. Várják a Messiást de szó nincs arról hogy ő Isten lenne emberi alakban. Egy teremtő Istenben hisznek Akinek nincs fia.



"így van, tudsz számolni, ügyes vagy. Egy Isten három formája "


Akkor Jézus kihez imádkozott? Önmagához? Az feltünt neked hogy Jézus mindig megkülönbözteti magát az Atyától. És persze nem is nevezi magát Istennek.



"Ha zavar, nevezd szentléleknek, ugyanaz, mint a szentszellem. A Korán ruhi kudusz (Szentlélek) vagy ruh (lélek) néven említi, szóval a Koránt is tagadod. Érdekes muszlim vagy:) "


A Koránban említett léleknek semmi köze a keresztények által szentléleknek nevezett félistenhez vagy nem is tudom minek nevezzem.



"Akiben nincs szentlélek, az így teologizál, ahogy te"


Összefutottam korábban ezen az oldalon egy kereszténnyel aki azt állította őt megszállta a szentlélek. Nálad is ez a helyzet? A neten is látható néhány ilyen videó amikben állítólag a szentlélek szállja meg az embereket. Igy van?



"Igen, mivel akkor még a mózesi törvények életben voltak:) Krisztus halálával szűntek meg. De ezt a mondatot nem értheted"


Tudnál olyan verset mutatni amiben Jézus közli hogy halála után el lesz törölve minden törvény csak az nem hogy szeresd a másikat?



"Tudtam, hogy nem értesz hozzá "


Oké, akkor magyarázd el :)



"Leredukálta? Minden lényeges benne van a szeretetben. Te nem nagyon foglalkozol a szeretettel. A Korán gyűlöletet tanít?"


A Korán szeretetet tanít de sokminden mást is. TE viszont azt állítod ennyi elég is. Korábban kérdeztem hogy ha minden más törvény már érvénytelen akkor szabad-e gyilkolni vagy lopni. Erre azt felelte nem mert ezek alatt nem szeretjük a másikat. A paráznaság viszont ezt a logikát követve szabad a keresztény vallás szerint hiszen vélhetően a paráznák szeretik egymást.


Meg azt sem értem hogyan tisztul meg a tisztátalan disznó attól hogy én szeretem a felebarátomat.



"Ezért aki hisz, gyakorló szeretetben fog növekedni. Istennek tök mindegy, hogy eszel-e disznót vagy sem, de az nem mindegy, hogy enni adsz-e az éhezőknek vagy sem. Az ószövetség testi, az újszövetség lelki, de ezt úgysem értheted"


Ezzel a Bibliát tagadod meg hiszen az Ószövetségben Isten egyértelműen tiltja a disznóhúst.


És mi van ha valaki nem tartja be a szeresd barátodat törvényt? Mondjuk különböző bűncselekményeket követ el? Vele mi a teendő keresztény vallás szerint?



"Azért, mert ugyanazt hajtogatod még nem lesz igazad:)"


Azért én meg is indoklom és amint látod még csak nem is a Koránból idézzek hogy megcáfoljam a jelenlegi keresztény vallás alaptanításait hanem a Bibliából. Ha megnézed mit mondott Jézus a Bibliában, és mik a mai keresztény vallás alaptanításai, azt fogod látni hogy hatalmas különbség van a kettő között. Ez azt jelenti hogy nem Jézust követed hanem az egyházat.

2017. okt. 27. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/55 anonim ***** válasza:

Ezt a párbeszédet!


- "Ezért aki hisz, gyakorló szeretetben fog növekedni. Istennek tök mindegy, hogy eszel-e disznót vagy sem, de az nem mindegy, hogy enni adsz-e az éhezőknek vagy sem. Az ószövetség testi, az újszövetség lelki, de ezt úgysem értheted"


- "Ezzel a Bibliát tagadod meg hiszen az Ószövetségben Isten egyértelműen tiltja a disznóhúst. "


Egyébként te elmebeteg vagy, vagy muszlim?? Miért akard mindenképp alázni a keresztényeket? te ezt választottad - nyilván a szüleid ellenére és most itt akarod bebizonyítani, hogy jól döntöttél???

2017. okt. 27. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!