Ha az Atya Isten Önmagától is képes bármilyen feladatkört el látni akkor miért van szüksége a Fiára és a Szentlélekre az Atyának?
Ez komolyan gondolva érdekel engemet!
Köszönöm szépen a válaszokat előre is.
A víz is lehet folyékony, szilárd és lég lnemű, mind három formában más és mégis ugyanaz.
Talán azért kell három forma, mert nekünk embereknek így jó. A Fiú emberi testben elvitte a balhét, a Lélek vagy Szent Szellem ki hogy használja még mindig ugyanaz, de így tudja betölteni az embert. Az Atya meg az Atya. De mondom, szerintem minden miattunk van.
Az emberekre mi szüksége van?
Vagy akár az angyalokra?
Nincs szüksége.
De bevonta a Fiát a Teremtés némely feladatába.
A szellem pedig nem egy külön álló személy.
Az az Isten szelleme, Ő rendelkezik vele, hozzá tartozik, mint ahogy a Te izmod is a tied, nem kezd külön álló életet.
" szellem pedig nem egy külön álló személy.
Az az Isten szelleme, Ő rendelkezik vele, hozzá tartozik, mint ahogy a Te izmod is a tied, nem kezd külön álló életet."
Izom nélkül nem működik a test, akkor Isten sem működik a Szentszellem nélkül?
Ez így van.
Istennek a fizikai törvények feletti képességétől az Aki.
Ha nem lenne akkor nem Isten lenne, hanem valami más.
Tévedés.
A fiú nem lehet mindenható, hiszen az Atya miatt létezik, Ő az életadó forrása.
S a fiú még csak nem is mindent tudó, mert sokáig nem tudta, hogy mikor lesz pl: az a nap, amikor átveszi az uralmat.
Ez az Atya hatalmában van.
Valamint a fiú azt is elmondja, hogy a tanítottak nyelvét kapta, vagy is az atyja kioktatta mit mikor, és hogyan mondjon és tegyen.
ehhez pedig a megfelelő időben, és helyen meg is kapta Istentől a támogatást, semmit nem tett saját kezdeményezéséből, sem a saját erejéből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!