Hogy értsük Jézus alábbi szavait?
Máté 10:34-36 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.
Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával,
és így az embernek ellensége lesz a háza népe.
Kedves Kérdező!
Itt Jézus nem azt mondja, hogy mi legyünk másoknak az ellenségei, hanem azt, hogy nekünk lesznek az ellenségeink azok akikkel együtt élünk.
"Valamikor mondottam, hogy ellensége lesz az enyéimnek saját háza népe! A férj és feleség azért férj és feleség, hogy segítsék egymást Hozzám egyre közelebb jutni. Ahol bármelyik ezt akadályozza, azt nem kell, sőt nem szabad követni.
Ha valakinek a házastársa nem törekszik a másik lelki fejlődését előmozdítani, az már nem is házastárs! Ha te Hozzám akarsz közeledni, és házastársad, aki a házasságkötéskor ígéretet tett arra, hogy téged minden jóban segíteni fog, ezt az ígéretét nem tartja meg, akkor ő már érdemben nem szólhat bele a te életedbe!
Az első FŐPARANCS nem véletlenül hangzik úgy, hogy teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes elmével és minden erővel Istent kell szeretni! Minden mást, házastársat, gyermeket, szülőt, csak annyiban szabad figyelembe venni, amennyiben ezt Isten kéri. Isten soha nem kér olyat, hogy valaki társára hallgatva ne fejlődjön abban az ismeretben, ami nélkül nincs mindenkire kiáradó szeretet-megélés.
Te nem azt vállaltad, hogy BIRTOKA leszel férjednek, hanem hogy a társa! Ha pedig ő nem akar neked társad lenni abban, ami az örök értékeket erősíti benned, akkor ő már régen megtörte azt a házasságot, amelyben közös erővel kellett volna Értem dolgoznotok.
Ez nem önzés részemről, hanem a legnagyobb kegy felétek, mert annál nagyobbra, fenségesebbre, szentebbre, boldogítóbbra nem használhatjátok fel életeteket, mint ami Én vagyok! Boldogítani csak Isten tud benneteket, mert Önmagára teremtett!
Drága Gyermekem! Nem lehet különb a tanítvány mesterénél! Ha Engem bántottak, akkor titeket is bántani fognak azok, akik nem Értem, hanem Ellenem használják fel a Tőlem kapott, éspedig boldogságra kapott, életüket. "
Jézus; A HANG - könyv 1564
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!