Mi lehet Isten célja azzal, hogy hagyja, hogy ennyire szenvedjek a szerelmi bánattól?

Kedves #11.

A szerelem lehet be nem teljesedett és attól is lehet nagyon szenvedni.

Nem derül ki a kérdésből mit tartott be a kerdezőnk és mit nem.

"Egyszerűen" csak fáj neki a viszonzatlan szerelem.

Megpróbáltad elűzni a bánatodat Jézus nevében?

Érdemes lehet egy rózsafüzért is elimádkozni.

Volt egy rész a Star Trek Voyager-ben, mikor egy ember összejött egy másik fajból származó idegennel, aminek az lett a következménye, hogy mint egy "betegség" megfertőzték egymást, aminek tünetei megegyeztek az általunk szerelemnek nevezett jelenséggel. Mivel nem maradhattak együtt, az elválás tünetei is pont olyan fájdalmasak voltak, mint amilyen a szerelmi bánatra jellemző, viszont a hajón már volt olyan fejlett technológia, amivel létre tudták hozni ennek az ellenszerét, vagyis mintha soha nem érzett volna semmi azelőtt az illető. Se szerelem, se bánat. Az ember mégsem kérte az ellenszert, amit a többiek sehogy sem értettek. Minek akarna valaki szándékosan tovább szenvedni, ha egyszerűen meg lehetne szüntetni az egészet?

A helyzet az, hogy akármilyen az a szerelem, azzal te mindenképp kaptál valamit. A bánat amit érzel, ennek a hiánya, még akkor is, ha csak egy lehetőség hiánya. Azt érzed, ami nincs, ami elveszett, ami nem lehet a tiéd, de mindennek a feltétele az volt, hogy előtte valamit kapj. Olyasmit, amit talán mások egész életükben nem tapasztalhattak meg. Valami szépet, különlegeset, megismételhetetlen, ami személyre szabottan csak neked létezett abban a formában ahogy kaptad. Ez valami hihetetlenül nagy dolog, és nincs annál természetesebb érzés, minthogy minderről lemondani fáj. A fájdalomban, szenvedésben, túl sok értelmet ne keress. Az rossz ahogy van. Azt vedd észre, hogy magát az érzést, amit egyszer is átéltél, nem vehetik el tőled. Fel fogod ismerni ha újra találkozol vele. Az mindig megmarad, a bánat pedig lassan elmúlik, átalakul, még ha jelen állapotodban ezt elképzelhetetlennek tartod, akkor is.

Vannak emberek, akik sok-sok ilyen lecke után sem jönnek rá, hogy a boldogság forrását elsősorban önmagukban kell keresniük. Mindenek előtt önmagukkal kell tisztába jönniük, meg kell tanulni önmagadért tenni, és nem egy kapcsolatért, vagy egy másik emberért. Érned kell annyit a saját szemedben, hogy észrevedd az életben azt, ami neked jó.

Hogy mióta szakítottatok, nem tudom, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy vedd észre, Isten megannyi lehetőséget adott már most, hogy kilábalj ebből, te azonban most éppen így érzed jól magad, és arról, hogy létezik életed a kapcsolaton kívül is - ami jobb, teljesebb lehet, mint a kapcsolatotok végén, hiszen nem véletlenül jutottatok el a szakításig -, nem vagy hajlandó tudomást venni, mert nem érsz annyit magad számára. Észre kell venned, hogy ennek a kapcsolatnak meg kellett történnie, és véget kellett érnie, mert mindkettőtők életét ez viszi most a jobb irányba. Mindkettőtök jellemfejlődéséhez hozzátett valamit, amire később szükségetek lehet. Az után pedig, ami megtörtént és elmúlt, nem érdemes bánkódni, hiszen az már a tiéd. Csak azt lehet sajnálni, ami nem történt meg.

Azt hiszem jó tisztázni mi a különbség a szerelem,és az erotikus vágy között.(Egyik sem jár feltétlen a másikkal.)

A szerelmes ember minden vágya,hogy szerelme tárgyát boldoggá tegye maximálisan,ahogy az lehetséges.

Az erotikus vágy testi,és szellemiségi örömöket,boldogítást vágyik a másik embertől.

A szerelmes ember boldogságot érez akkor is,ha szerelmét más ember teszi boldoggá,hisz annak boldogságára vágyik.

Az erotikusan vágyakozót a fene eszi meg,hogy más élvezheti annak boldogítását.