Ha meghalunk miképpen fogunk kommunikálni Istennel vagy Jézussal? PL ha rendes nyelven beszélnénk, egy magyar ember, akkor azt megérti az Isten?

A Logosz (görög szó) = Szó word das Wort

A Logoszból erednek a nyelvek. És minden.

Magyarra Igével fordítjuk:

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Jn, 1,1

Kicsit kusza a kérdés, de lehet, hogy Én nem értem rosszul, csak sejtésem van.

Ha meghalunk akkor nincs tovább, tehát semmit nem teszünk, ami azt jelenti, hogy nem tudunk beszélni sem.

Viszont a feltámadás alkalmával ahogy most is, ha maradnak a nyelvek, ugyan úgy megért majd ahogy most is.

Ő zavarta össze a nyelveket, neki nem probléma, ahogy az sem, hogy vissza állítja azt a nyelvet amit Ádámék beszéltek.

Ezt tanítja a Biblia erről:

"Mert az élõk tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett."(Préd 9:7)

Isten hagyja nyugodtan pihenni a holtakat,s nem zavarja őket semmiféle beszélgetéssel.

#6 Hát, akkor nem tudom, hogy az adventistáknak és a JT-hívőknek mitől lenne az örömhír örömhír. De tényleg, komolyan.

Minden kis apró, semmitérő, pitiáner dologban végeláthatlan vitákat hajlandóak vívni, de Isten "hagyja békén őket".

7.Hsz!

Az a te dolgod,hogy Isten szavában,a Bibliában hiszel,vagy az egyiptomi,görög mitológiában.

Nyilván,a"halál alvásából"van felébredés,de az ébresztőt a Biblia így írja le:

"Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk."(1 Kor 15:52)

#7 #8

Maradjunk annyiban, hogy, amit te Isten szavának mondasz, az a te - és felekezeted - kifacsart értelmezése, a görög mitológiának pedig az ég világon semmi köze nincsen a lélek szellemiségéhez.

“Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19,25-27)