Akik Istenben hisznek, azok nem hisznek az evolucioban, mint olyan?
Kedves Vidiripi!
Szóval szerinted akkor a Katolikus Egyház nem keresztény egyház? :D
S nem értem az értetlenségedet. Ki keresztény? Számomra, aki annak vallja magát + a Jehova Tanui. Most köthetjük az ebet a karóhoz, hogy ki az igaz keresztény... úgy nagyjából mindenen keresztény szerint az a gyülekezet, amiben éppen van, hisz ha nem, akkor másikban lenne, nemde? De feleslegesek ezek a körök, mellékvágányra megyünk:
Az állításom: a keresztény hívők (fentebb definiálva) a Föld lakosságának közelítően 1/3-át teszik ki, a Föld lakossága közelítőleg 7,5 milliárd. Következtetés: az emberek jórésze NEM keresztény, és a keresztény tanok alapjai szerint - miszerint kizárólag Krisztuson át megy az üdvözülés - közel 5 milliárd embernek ez NEM adatik meg.
A csillagok meg egészen más tészta, tudtommal ők nem tudattal rendelkező élőlények, sorsuk is így - különösen vallásos szempontból - kb. tökmindegy.
"Én egy valakit biztosan tudok mondani akit igen, érdekel!"
- Hát én nem. A velem egyetértők jórésze is félek, el sem olvassa, a másik oldal meg ha el is olvassa, értelmezni, mondanivalóját felfogni sajnos, sokszor képtelen - legalábbis a reakciókat nézve.
Kedves Vidiripi!
# 38
"Annyit azért tisztázzunk hogy az nem fogadás volt! Hanem próba illetve egy bizonyítás mindenki számára!"
- Történetben életét vesztett emberi lényeg (családtagok, szolgálók) számára is próba s bizonyítás volt?
A válaszod második felével részről egyetértek, de arészről meg nem, hogy jobb lenne a világ, ha mindenki fundamentalista keresztény lenne.
A világ, olyan, amilyen. A Földünk is, s a társadalma is. Valóban, nem lesznek az emberek udvariasabbak, kevésbé kegyetlenebbek, kevésbé bűnözői hajlamúak, természettel jobban törődőek a természettudományok vívmányaitól. De semmivel sem lennének jobbak tetszőleges vallás tanításaitól.
Kedves # 39-es,
A "nem volt ott"-ra Mojjo Testvér ezt fogja neked úgyis linkelni:
Így megelőztem. :D
Vidiripi
"Szóval szerinted akkor a Katolikus Egyház nem keresztény egyház?"
Ahogyan írod!
"S nem értem az értetlenségedet. Ki keresztény? Számomra, aki annak vallja magát + a Jehova Tanui."
Természetes hogy nem érted. Én valójában természettudós vagyok. Elég ha annak mondom magamat és akkor az leszek. Elolvasok néhány tudományos cikket. Oké?
Jehova tanúi miért plusz? Miért emeled ki őket külön?
"Most köthetjük az ebet a karóhoz, hogy ki az igaz keresztény... úgy nagyjából mindenen keresztény szerint az a gyülekezet, amiben éppen van, hisz ha nem, akkor másikban lenne, nemde?"
A pápától indultunk. S ha a pápa azt vallja hogy az evolúció egy teljesen helytálló tudományos elmélet akkor a pápa hiába a legnagyobb kereszténynek mondott egyház feje ő akkor sem keresztény.
Mivel egy kereszténynek alapdolognak kell lennie hogy az embert Isten teremtette és nem állatokból fejlődött ki. Vallhatja magát kereszténynek bárki, de ha egy ilyen alapdolgot tagad akkor ő nem keresztény. keresztény = Krisztus követő
Jézus Krisztus pedig megmondta hogy kezdettől fogva férfinak és nőnek lett teremtve az első emberpár. S ez vitán felüláll, annak aki keresztény. Természetesen nem csak ez van de ez kapcsolódik a feltett kérdéshez!
"Az állításom: a keresztény hívők (fentebb definiálva) a Föld lakosságának közelítően 1/3-át teszik ki,..."
Állításod pontatlan. Azok az emberek akik kereszténynek vallják magukat a Föld lakosságának közelítően 1/3-át teszik ki,...
Annak vallja magát de nem jelenti azt hogy az is. Mert az a keresztény aki igyekszik is úgy élni.
"Következtetés: az emberek jórésze NEM keresztény, és a keresztény tanok alapjai szerint - miszerint kizárólag Krisztuson át megy az üdvözülés - közel 5 milliárd embernek ez NEM adatik meg."
Kérdésem az hogy mire alapozod azon állításodat hogy "nem adatik meg". Ezt honnét veszed?
"A csillagok meg egészen más tészta, tudtommal ők nem tudattal rendelkező élőlények, sorsuk is így - különösen vallásos szempontból - kb. tökmindegy."
Így van a csillagok nem tudattal rendelkező élőlények. De nem is ez volt a lényege a dolognak. Sajnos átsiklottál egy korábbi mondatom felett és azért írsz ilyesmiket! mivel én sem a csillagok sorsára utaltam vallásos szempontból. Tedd meg hogy újra elolvasod azt amit a 30-as kommentben írtam ezzel kapcsolatosan!
"Történetben életét vesztett emberi lényeg (családtagok, szolgálók) számára is próba s bizonyítás volt?"
A tudósok kísérleteznek állatokon olykor embereken is. Mindkét esetben van hogy halálozás történik. Képesek a tudósok visszafordítani a halált? Képesek egy holttestet újra élővé tenni?
Isten képes az embert feltámasztani. Azokat a családtagokat és szolgálókat is képes újra élővé tenni. De nem ez a lényeg. A lényeg az hogy Jób akkor is kitartott az Istenbe vetett hite mellet amikor mindezek a csapások érték őt!
"... de arészről meg nem, hogy jobb lenne a világ, ha mindenki fundamentalista keresztény lenne."
Na ná! Hiszen én ilyesmit nem is írtam egyetlen szóval sem!
"Valóban, nem lesznek az emberek udvariasabbak, kevésbé kegyetlenebbek, kevésbé bűnözői hajlamúak, természettel jobban törődőek a természettudományok vívmányaitól. De semmivel sem lennének jobbak tetszőleges vallás tanításaitól."
De igen jobbak - és nem lennének - hanem jobbak lesznek!
Nem azt állítom hogy mindenki az lesz. De vannak olyanok és nem is egy aki igen jobb lett és én találkoztam is vele élőben, szemtől-szemben! Már hogy ilyen emberrel találkoztam. S ő nem hívő családban nőt fel és felnőtt korában lett hívő ember. S benne volt nyakig mindenben. sok évet töltött börtönben.
Ő maga mondta el hogy kiengedték a börtönből csinált valamit a rendőrök elkapták s úgy megverték hogy vért vizelt. De ez sem érdekelte, amint tudta folytatta tovább ott ahol abban hagyta! De aztán megtért és megváltozott az élete az Úr Jézus Krisztus által. Nem állítom hogy mindenkinél így lesz de akinél igen az más ember lesz abban biztos lehetsz!
Vidiripi!
"S ha a pápa azt vallja hogy az evolúció egy teljesen helytálló tudományos elmélet akkor a pápa hiába a legnagyobb kereszténynek mondott egyház feje ő akkor sem keresztény."
Még jó, hogy nem te döntöd el, ki a keresztény és ki nem. Ez az ítélkezés csak arra volt jó, hogy hasonló tévedés esetén magadat kárhoztasd vele, mert amilyen mértékkel ítélsz, olyannal fognak téged is. Mellesleg szerintem az evolúció elfogadása vagy nem elfogadása nem üdvösségi kérdés. Majdnem olyan jelentéltelen, mit hogy Jézust oszlopon vagy kereszten végezték-e ki.
"keresztény = Krisztus követő. Jézus Krisztus pedig megmondta hogy kezdettől fogva férfinak és nőnek lett teremtve az első emberpár. S ez vitán felüláll, annak aki keresztény."
Így van! Megsúgom, az evolúciót elfogadó keresztények szerint is így van ez, csak ők az evolúciót a teremtés eszközének értelmezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!