Akik Istenben hisznek, azok nem hisznek az evolucioban, mint olyan?
Tisztelt kérdező!
Csatlakozom "living wittness" véleményéhez, azzal kiegészítve,
1. hogy ha igaz lenne az evolúció, akkor ma is kellene olyan átmeneti fajoknak létezni, mint pl. a majom, és ember közötti lény. Ez a láncszem, azonban egyértelműen hiányzik.
2. Sokkal jobb az a tudat, hogy egy bölcs, szerető, erős, és mindenható Istentől származom, mint egy buta majomtól.
Kedves Mojjo!
"Magyarán Isten vagy nem létezik, vagy kétbalkezes kókler, vagy ritka nagy genyó."
A véleményed ellenére Isten szeret téged, de kéri, hogy válaszolj néhány kérdésére:
" Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!
Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérõ zsinórt?
Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, a mikor elõtünt, az anyaméhbõl kijött; Mikor ruházatává a felhõt tevém, takarójául pedig a sürû homályt? Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje: És azt mondám: Eddig jõjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!
Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét? Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla. Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és elõálljon, mint egy ruhában. Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?
Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?
Megnyíltak-é néked a halálnak kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-é?
Áttekintetted-é a föld szélességét, mondd meg, ha mindezt jól tudod? Melyik út visz oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye? Hogy visszavinnéd azt az õ határába, és hogy megismernéd lakása útjait.......
Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégesõnek tárházát láttad-é? A mit fentartottam a szükség idejére, a harcz és háború napjára?
Melyik út visz oda, a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?
Ki hasított nyílást a záporesõnek, és a mennydörgõ villámnak útat? Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen; Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?
Van-é atyja az esõnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?
Kinek méhébõl jött elõ a jég, és az ég daráját kicsoda szülte?
Miként rejtõznek el a vizek mintegy kõ alá, és mint zárul be a mély vizek színe?
Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é? A hajnalcsillagot elõhozhatod-é az õ idejében, avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?
Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön? Felemelheted-é szavadat a felhõig, hogy a vizeknek bõsége beborítson téged? Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?
Ki helyezett bölcseséget a setét felhõkbe, vagy a tüneményeknek ki adott értelmet?
Ki számlálta meg a bárányfelhõket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlõit; Mikor a por híg sárrá változik, és a göröngyök összetapadnak?
Vadászol-e prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-e; Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniük?
Tudod-e a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-e a szarvasok fajzását? Megszámláltad-e a hónapokat, ameddig vemhesek; tudod-e az ellésük idejét?.....
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét, Amelynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet? .......
Akar-e szolgálni neked a bölény? Avagy meghál-e a te jászolodnál? Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajon boronálja-e a völgyeket utánad? Bízhatol-e benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-e reá? Hiszed-e róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?....
Te adsz-e erőt a lónak, avagy a nyakát sörénnyel te ruházod-e fel? ......
A te értelmed miatt van-e, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
A te rendelésedre száll-e fent a sas, és rakja-e fészkét a magasban? A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bérctetőkön. Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. Fiai vért szívnak, és ahol dög van, mindjárt ott [terem]......
Aki pert kezd a Mindenhatóval, cáfolja meg, és aki az Istennel feddődik, feleljen neki!"
[Jób 38:3-39:35]
@31: No igen, a kettes pont a lényeg nálad. Sima büszkeség, felsőbbrendűségi komplexus. Te igenis több vagy más fajoknál. Annyival több, hogy még közös gyökereitek sem lehetnek. Ezzel sok mindent nem lehet kezdeni. Max pszichológus, de nem tudom, hogy esélyes-e, hogy ezzel bármit tudjon kezdeni. Az egyes ponttal a tanulás nevű foglalatosság tudna valamit kezdeni: akkor megérthetnéd az átmeneti faj fogalmát, és rájönnél, hogy mekkora butaságot írtál itt. Azt hiszem azonban, hogy ez sem fog megvalósulni.
Jób könyve egyébként JHVH karakterének mérhetetlen gonoszságát és önzőségét remekül példázza. Nem is tudom, hogy ahhoz, hogy egy szenvedő - és miattunk, egy ostoba fogadás miatt szenvedő - emberen ne segítsünk már végre, hanem az arcábab.sszuk helyette, hogy mi mekkora szuper, hatalmas akárkik vagyunk, ő meg mekkora senki ehhez képest, a kegyetlenség és érzéketlenség olyan foka kell, amit elképzelni is nehéz. Ocsmány egy történet. És jó példa arra, hogy megmutassuk bárkinek, hogy ez a JHVH valószínűleg a világirodalom legnegatívabb alakja, akihez képest Voldemort, Darth Vader, a Joker, meg Freddy Kruger együttvéve is maximum báránylelkű csínytevőknek tűnnek.
Lehet válaszolok a zseniális kérdéseire, ha nagyon akarod, de csak ha nagyon ráérek valamikor. Addig is kis néznivaló:
"1. hogy ha igaz lenne az evolúció, akkor ma is kellene olyan átmeneti fajoknak létezni, mint pl. a majom, és ember közötti lény. Ez a láncszem, azonban egyértelműen hiányzik."
Az evolúciós fejlődésnek az a lényege, hogy az életképtelenebb egyedek kipusztulnak, mert az életképesebbek kiszorítják őket. A majom és ember közötti lény esetében az agykapacitás nagysága jelentette az élkepességet meg a kézügyesség. Minél ügyesebbek, minél okosabbak lettek, annál jobb esélyük volt a túlélésre és a szaporodásra, így az ő génjeik öröklődtek tovább, s végül megérkeztünk az emberhez. A gyengébb képességűek pedig kiszeleltálódtak, ezért nem kell hogy létezzen bármiféle átmenet.
"ma is kellene olyan átmeneti fajoknak létezni, mint pl. a majom, és ember közötti lény."
Azért ezt megkérdezném tőled: miért kellene MA IS létezni ezeknek?
Ott voltak, köszönik szépen. Megtaláltuk ezeket az átmeneti fajokat: a maguk idejében. Megvannak a leletek: kissé hézagosan ugyan, de ez a mi bajunk, ők ott voltak a helyükön.
Aztán, ahogy megszületett a következő átmeneti faj, még egy ideig léteztek, aztán kipusztultak.
Mint ahogy te sem használsz ma már Ford T modellt, pedig megtehetnéd, hiszen tudjuk, hogyan kellene legyártani - de már van jobb. Ezért inkább azt veszed meg, nem?
@31: És hol vannak az átmeneti formák e kettő között? Hiszen állítólag egy közös modellből lettek kifejlesztve?
Az állítólagos közös modell ráadásul ez:
Én nem látok egyetlen átmeneti formát sem közlekedni az utakon, szóval nem lehetséges, a technikatörténet hazudik, a mérnökök hazudnak.
Vagy mégsem?
Vidiripi
Mojjo!
"Nem is tudom, hogy ahhoz, hogy egy szenvedő - és miattunk, egy ostoba fogadás..."
Annyit azért tisztázzunk hogy az nem fogadás volt! Hanem próba illetve egy bizonyítás mindenki számára!
"...hogy mi mekkora szuper, hatalmas akárkik vagyunk, ő meg mekkora senki ehhez képest, a kegyetlenség és érzéketlenség olyan foka kell, amit elképzelni is nehéz."
Ha ezt gondolod Istenről akkor mit gondolsz arról aki eladja a saját gyerekét egy pedofilnak? Vagy a saját vér szerinti gyerekét molesztálja? S még lehetne sorolni hogy milyen szörnyűségekre képesek az emberek.
De itt a számomra a legújabb csúcsember. Szülő kocsival a gyerek hátul s mit csinál vezetés közben? A telefonját nyomkodja. Az előtte lévő kocsik meg szépen megállnak úgy ahogy kell ő meg fékezés nélkül belerongyol a kocsi sorba. Szerencsére senki nem sérült meg komolyabban.
Ez az eset egy 10-es skálán menyit érne el önzőség és gonoszság szintjén?
Vagy az a szülő jobb aki hagyta éhen halni a magatehetetlen csecsemőjét? De a csúcs amikor a kórházban halt meg csecsemő éhezés miatt!
Világirodalom? Ez komoly? Amikor én tanultam világirodalmat akkor pl egyetlen afrikai íróról vagy költőről nem tanultam de Ausztrália is kimarad. Ez lenne a világirodalom? Napjainkban meg nem hogy ilyesmikről nem tanulnak még a négy alap matematikai művelettel is gondjuk van a fiataloknak. A köszönés is nehézségekbe ütközik. De amikor azzal szórakoznak hogy kisállatokat gyújtanak fel vagy kínoznak meg egyéb módon az is gond. A megoldás nem az hogy börtönbe csukják őket a megoldás az lett volna hogy normális családban nőjenek fel de sajnos a családnak napjainkra nem sok értéke van. Helyette lett szabadság. De jó! Csak az a baj hogy ha végig nézel a fiatalságon ez a nagy szabadság valahogy nem tette jobbá őket. Még tanulás terén sem.
Kedves Mojo!
# 31/38
Az a tény, hogy én azt hiszem, hogy egy bölcs, szerető Isten az az atyám, és nem egy majom, az nem bizonyít felsőbbrendűség-tudatot, ugyanis azt is hiszem, hogy mindenki, (többek között te is) egy bölcs, és szerető Istentől származik.
Nem tudom milyen megpróbáltatások értek, hogy ilyen véleményed van Istenről, csak sejthetem, hogy esetleg elveszítettél egy szerettedet. Vagy valami hasonló dolog miatt vagy dühös rá. Az emberekben általában akkor alakul ki ilyen, vagy hasonló vélemény róla.
De tudod ez a föld csak egy ideiglenes lakóhely, egyszer mindenkinek át kell lépni egy másik dimenzióba, ahol Isten személye rögtön nyilvánvalóvá válik. Rögtön nyilvánvaló lesz ki alkotta a földet, és minden rajta lévőt, és az is nyilvánvaló lesz, hogy Isten jó, és az ember a bűn miatt nem tudta (tudja) ezt érzékelni.
Jézus Krisztus, mint a teremtő Isten megtestesülése, eljött a földre, hogy magára vegye azt a büntetést, amit bűneinkért érdemelnénk. Ezt csak szeretetből tudta megtenni. Még van lehetősége az embernek ezt elfogadni, Isten biztosított időt számodra, és mindenki számára, hogy éljen a bűnbocsánat lehetőségével.
Nem vagy buta ember, az a hozzászólásaiból látszik, de sok mindent nem értesz még. Ha a Bibliát nem kritikusan, hanem hittel olvasod, feltárulnak előtted a titkai, és sok mindent megérthetsz belőle. A Biblia ugyanis titkokat rejt. Nyílt titkokat, amelyek csak a hittel olvasó ember előtt tárulnak fel. A Biblia Igazság, amely meg tudja változtatni az ember életét, gondolkodásmódját, mert ez a célja, hogy megismerd Istent mennyire csodálatos, hogy kapcsolatba tudj lépni vele, és amikor eljön a te időd is, be tudj lépni a Menny hatalmas, és lenyűgöző birodalmába.
Mert azért vagyunk itt a földön, ez az emberi élet értelme, célja.
A Mennyben tudunk találkozni elköltözött szeretteinkkel, nyugalomban, és békességben tudunk létezni, és élvezni azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket Isten készített el számunkra. Ha szétnézel itt a földön, ez is nagyszerű hely, de a Menny százszorosan, ezerszeresen felülmúlja a földi dolgokat. Ráadásul nincs fájdalom, nincs betegség, nincs keserűség, nincs rosszakarat, hanem öröm van, és boldogság. Egymás szeretete, egymás önzetlen segítése.
Ne a sötétségre hallgass (DarkMatter), hanem a világosság fiaira. A sötétség magához akar láncolni, oda akar vinni ahol ő van, és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy van hazugság a földön.
Honnan tudod eldönteni azt, hogy hogyan lettünk, mi emberek? Hogyan keletkeztek a növények, az állatok, és hogyan alakult ki mindez?
Darwin sem volt ott, nem látta szemeivel, nem tudta végigkövetni az evolúciót, hiszen ő is csak azt a pár évtizedet élte meg a földön, amit a legtöbb ember. A mai emberek közül hitelesen senki nem lehet tanúja annak, ami történt csak százötven évvel ezelőtt is, mert a mai emberek akkor még nem éltek. Nem voltak ott. Ami a múltban történt, azt mindnyájan valakitől tanultuk. Valakitől elfogadtunk egy választ. De hogyan tudod eldönteni a válasz igaz volt, vagy sem? Nézz csak szét a mai világban, hány embert becsapnak, hány ember válik a hazugság, a ravasz előre kigondolt csapdák áldozatává? Miért gondolod, hogy te kivétel vagy? Miért gondolod, hogy téged nem lehet becsapni, téged nem lehet megetetni? Mindenkivel meg lehet tenni. Mindenkit meg lehet etetni. Csak kellő ügyesség, ravaszság és kellő körülmények kellenek hozzá. Tömegeket lehet félrevezetni, a mai média, a körülmények különösen alkalmas rá.
Isten ezért gondoskodott a Bibliáról, és arról, hogy legyen egy mérce a földön, amihez hozzá tudjuk mérni a dolgokat. Ha egyezik vele igaz, ha nem akkor nagyon vizsgáld meg a dolgot, és százszor is járd körbe, mert lehet, hogy hazugság, és be akarnak csapni vele.
Sok mindent tudnék még írni, de már így is kicsit hosszúra nyúlt.
Isten legyen veled(tek) Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!