Akik Istenben hisznek, azok nem hisznek az evolucioban, mint olyan?
Kedves living witness!
Hogyan határoznád meg, hogy mit jelent a válaszodban a "neme, vagy fajtája" kifejezés, és hogy n sorolnád be oda az élőlényeket, mi a kritériuma, hogy két tetszőlegesen kiválasztott egyed "egynemű", s mi annak, hogy "külön nemű"?
Válaszod (# 5) második részét alá is tudnád támasztani, vagy csupán légből kapott, talaj nélküli (mondhatnám "laza homokra épített") állítást olvashatunk? :)
"living witness"
Jó, a vérfanatikus szektákról nem beszéltem, mert ott nyilvánvaló, hogy azt hisznek, amit akarnak, és az sokszor köszönő viszonyban sincs a valósággal.
De remélem, ők sincsenek nagyon sokan, csak a hangjuk nagy.
Amit Isten leíratott, az úgy van, nem hazudik, és tájékoztatást ad magáról szándékáról.
Vegyük először pl. ezt a verset:
(1Mózes 1:11) 11 Majd ezt mondta Isten: „Hajtson a föld füvet, maghozó növényzetet, gyümölcsfákat, melyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek annak neme szerint e földön.” . . .
Ebben a versben Isten tájékoztat, hogy különböző gyümölcs fákat hozott létre, és nem az egyikből alakult ki a másik.
Érdekes, hogy pl erről nem beszél a tudomány, hogy a Körte fából alakult volna ki a Banán....
(1Mózes 1:20, 21) 20 Majd ezt mondta Isten: „Pezsdüljenek a vizek az élő lelkek sokaságától, és repdeső teremtmények repüljenek a föld felett az égbolt színén!” 21 És Isten megteremtette a nagy tengeri szörnyeket, és mindenféle mozgó, élő lelket teremtett, amely a vizekben kezdett nyüzsögni a maga neme szerint, és mindenféle szárnyas repdeső teremtményt a maga neme szerint. És látta Isten, hogy ez jó.
Itt is elmondja a Teremtő, hogy az állatok szárazföldi, és a vízi állatokat létre hozta, nem az egyikből alakult ki a másik.
(1Mózes 1:24, 25) 24 Majd ezt mondta Isten: „Hozzon elő a föld élő lelkeket a nemük szerint: háziállatokat, csúszó és mászó állatokat és a föld vadállatait a maguk neme szerint!” És ez így is lett. 25 Isten kezdte megalkotni a föld vadállatait a nemük szerint, a háziállatokat a nemük szerint, és minden földi csúszó és mászó állatot a maga neme szerint. És látta Isten, hogy ez jó.
Ha megfigyeled, minden vers úgy kezdődik egy teremtési beszámolónál, hogy "majd ezt mondta Isten"
Vagy is minden alkotása után, amikor új élet formát létre hozott, tájékoztat, hogy ismét létre hoz egy életformát.
S végül amikor az ember jött sorba, nem írja, hogy a majomból lett az ember, hanem:
(1Mózes 1:26) 26 Majd ezt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra, és uralkodjon a tenger halain, az egek repdeső teremtményein, a háziállatokon, az egész földön, és minden földi csúszó és mászó állaton.”
Az ember úgy lett létre hozva, hogy valamivel magasabb rendű élet, akinek az állatok alárendeltségben vannak, és szeretettel kell azokat kell majd etetniük, illetve az ember munkájában segítséget tudnak nyújtani.
S csak az embert ruházta fel bizonyos isteni tulajdonságokkal, ezzel is jelezve, hogy az ember felette van minden más életnek ami a földön van.
Hidd el, ha nem így lenne, akkor Isten úgy íratta volna le, hogy hagyta hogy az egyikből alakuljon ki a másik életforma, és nem úgy hogy külön hozza létre őket és mindegyiket külön említi.
@16: hívő egyenválasz erre a kérdésre: szabad akarat. Isten szabad akaratot adott az embernek, ezért eshetett bűnbe.
Mondjuk az érdekes, hogy a szabad akaratot bűnös vágyainak kiélésére használta az ember. A bűnös vágyai pedig a bűnre való hajlamának a megnyílvánulása. Ezt pedig, ha az ember teremtett lény, ki is plántálta belé? Ja, hogy Isten :D Szabad akaratot lehet úgy is adni, hogy nem adunk mellé ingyen ajándékcsomagként bűnre való hajlamot. Ha meg adunk, akkor egy mindentudó entitástól csöppet ciki utána, hogy meglepődik azon, hogy ez a hajlam utat tör magának.
Lehetséges megoldások:
- Nem Isten teremtette az embert.
- Isten teremtette az embert, de csak ad-hoc, ahogy esik, úgy puffan módon, átgondolatlanul, tervezetlenül.
- Isten átgondoltan teremtette az embert, de kissé buta szegény, és elcseszte.
- Isten átgondoltan teremtette az embert és nem is cseszte el, ellenben szándékosan kicseszett vele: úgy teremtette, hogy bűnbeessen. Ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen ő vitte bűnbe, majd jól megbüntette érte.
Magyarán Isten vagy nem létezik, vagy kétbalkezes kókler, vagy ritka nagy genyó. Nem hangzik valami jól.
"Akik Istenben hisznek, azok nem hisznek az evolucioban, mint olyan?"
De hisznek az evolucioban akik az Istenben hisznek.
Ki így ki úgy látja.
(A Biblia értelmezése: nem egy kiragadott rész által értelmezzük a Bibliát hanem a Biblián keresztül értelmezzük a kiragadott részt.) Ezt összevetjük a megfigyelésekkel
Egy kreacionista.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!