Az adventisták szerint itt kiről beszél Pál?
A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;
és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. (1Tim 4, 1-2)
Kik azok, akik válogatnak az étel között és azt állítják, hogy bizonyos étel tilos?
Kedves mindenki.
Engem tényleg komolyan érdekelne, hogy miért baj, ha vannak emberek (akár egy vallási közösség tagjai) akik egészségesen szeretnének élni?
És bizonyítottan a világon nagyon sok embernek segítenek ebben.
Azért gondoltam, hogy nem írom ki külön a kérdést, mert most itt van szó rólla.
"Borzasztó, hogy micsoda "gonosz hamis tanítók" vagyunk, mert egészségesen akarunk élni. Meghosszabbítani az életünket azzal, hogy távol tartjuk magunkat a betegséget okozó ételekettől, italoktól. (Az adventisták átlag 6-10 évvel élnek tovább mint az általában az emberek.)
És az már mindennek a teteje, hogy másokat is az egészséges életre biztatunk. "
Kedves Követ testvér!
Szeretettel válaszolnék. Mi nem adventista keresztények is szeretünk egészségesen élni. Mi sem piáljuk és cigizzük halálra magunkat, és igyekszünk megfelelően táplálkozni, de nem fogadjuk el pl. a disznóhús tilalmát, mert az ceremónia lenne, ami Krisztust háttérbe szorítaná.
Páldám: amennyire lehet, kerülöm például a mono és diszacharidokat, mert káros. Kinyírhatja a hasnyálmiorigy béta sejtjeit. De ezeket józan ész miatt teszem, nem pedig, hogy megfeleljek Istennek. Istennek a Jézusban való hitem által felelek meg, nem pedig a rám nem vonatkozó Mózesi törvények közül való egy-egy törvény kimazsolázgatása és ímmel-ámmal való betartása miatt. Sőt, ez utóbbi miatt Isten átkát is magamra vonnám, mivel nem tudtam megtartani a 613 Mózesi törvényt. Erről Pál beszél a Római és a Galata levélben
Kedves Testvérek!
Ne feledjétek, hogy adventistának állni nem kötelező. Aki adventista, vállalja, hogy megtartja az adventista szabályokat. Ezért nem lehet kritizálni őket.
Kedves Péter!
Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek [Tit. 1,15.] azzal; Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által. 1 Tim. 4,4-5
Pál apostol nagyon tudatlan lehetett ebben a kérdésben.
Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.
Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok. Tit. 1,15-16
Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, a ki botránkozással eszi.
Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem tenni, a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.
Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, a ki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.
A ki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. A mi pedig hitből nincs, bűn az. Róm. 14,20-23
Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé, megfertőztethetné őt; hanem a mik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.Márk. 7,15-16
Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt?
Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít. Márk. 7,18-19
A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig valának: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik...Luk. 16,16
Nem tudom miért kell az Ószövetségre hivatkozva kiforgatni Jézus Krisztus és az apostolok tanítását!
Pál itt is elég világos, olyanoktól óvja a gyülekezetet, akik megszólják a másikat a szombat miatt, akik tiltanak bizonyos ételeket és egy angyalt tisztelnek (talán Mihályt) :
Óvás a hamis tanítóktól
16 Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Róm 14,1-6 ; Gal 4,3 17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság. 18 Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik, 19 de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel. Ef 4,16 20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: 21 „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” 22 Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ézs 29,13 23 Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet.
Sziasztok!
Nem Pál volt tudatlan, hanem ti, akik kiragadva idézetek a levelekből amivel alá akarjátok támasztani az igazatokat!
Sajnos azonban tévedtek, mert ezeken a helyeken alapvetően a bálvány áldozati állatok húsának megevése a téma, és nem a tiszta és tisztátalan állatok közötti különbségtétel. Ez ugyanis természetes volt akkor...
Mindegy. Legyen nektek a ti hitetek szerint.
Üdv. Péter
"Nem Pál volt tudatlan, hanem ti, akik kiragadva idézetek a levelekből amivel alá akarjátok támasztani az igazatokat! "
Az adventistákra gondolsz? Mert ők használnak csak pár igét Pál leveleiből, nem az egészet. Itt egy példa:
"Sajnos azonban tévedtek, mert ezeken a helyeken alapvetően a bálvány áldozati állatok húsának megevése a téma, és nem a tiszta és tisztátalan állatok közötti különbségtétel. Ez ugyanis természetes volt akkor... "
Ezeken a helyeken pont nem a bálványáldozati húsról volt szó. Egyszer olvad el pl. az 1 Timóteust és meglátod. Vagy a Róma 14-et. Egyes egyedül az 1 Kor 8-ban beszél arról, amit írsz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!