Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A református hitvallás mennyir...

A református hitvallás mennyire hangsúlyozza az eleve elrendelés tanát, a predesztinációt? Vagy ennek vallása nélkül is lehetek református?

Figyelt kérdés

Minden más tanával egyetértek, de a predesztinációt nem tudom elfogadni olyan értelmezésben, hogy Isten egyeseket eleve vagy az üdvösségre, vagy a kárhozatra rendelt.


Én hiszem, hogy azt, hogy válaszolunk Isten hívására, vagy nem, azt saját döntésnek hagyta meg Isten.


2017. jún. 9. 20:47
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:

az eleve elrendeléssel, hogy ez alatt mit értünk hát szerintem csak egy dolgot lehet igazán ahogy azt Kálvin is írta, de oké mondjuk valaki mást képzel el, lehet hogy az adott lelkész is, de úgy álltalában ha azt mondjuk, hogy "eleve elrendelés" arra azt szokták mondani tévedésnek tartják ,tehát bármit is értsünk alatta, úgy tűnik kb minden értelmezését elutasítják


viszont szerintem első sorban a kálvini-augustinusi értelmezést értik alatta, már csak azért is mert ezt tanulták, de még sosem hallottam hogy valaki azt mondta volna hogy oké az egy szélsőség de van azért eleve elrendelés csak ennél "lágyabb" :D szóval igazából mindenfajta eleve elrendelést elutasítanak vele (és szerintem ezzel tulajdonképpen az egész reformátusságot magukal rántják)

2017. jún. 10. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező és újonnan szerzett jelenleg 61%-os barátom!


Találtam egy újabb részt a Heidelbergi Kátéból ami predesztináció ellenes:


6. Vajon Isten teremtette volna az embert ilyen gonosszá és romlottá?


Nem.1

Isten az embert jónak teremtette, saját képére,2 azaz igazságosságra és valóságos szentségre alkotta,3

hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse, vele örökké boldogan éljen, őt dicsérje és magasztalja.4

2017. jún. 10. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
20%

Kedves Kérdező!


Én gyakorló református lelkészként, nem hiszek a kettős predesztinációban.

2017. jún. 10. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:

Igen, ez valóban a kettős predesztináció ellen szól, ha jól értelmezem Kálvin (és Szent Ágoston) tézisét.

Valamint megerősíti azon vélekedésemet, hogy Isten elvele mindenkit üdvösségre teremtett, ha jól gondolom, akkor ez az egyszerű (vagy egszeres?, nem vagyok teljesen tisztában ezekkel a fogalmakkal) predesztináció. Az pedig rajtunk áll, hogy élünk-e ezzel a kegyelemmel vagy sem.


Lehet érdemes lenne majd egyszer a KÁTÉ-nak hivatalos felülvizsgálata, mert számomra úgy tűnik, hogy a reformátusok közt sincs egyetértés a témában. Sőt magában a KÁTÉ-ban is egyik kérdés ezt a tézist erősíti, másik kérdés meg a kettős predesztinációt.


Egyébként mindenképpen érdekes téma, korábban csak nagyon felületesen foglalkokztam vele.

2017. jún. 10. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
20%

Kedves Kérdező!


Én gyakorló református lelkészként, nem hiszek a kettős predesztinációban.

Barth Károly református hittudós cáfolta a kálvini kettős predesztináció tanát.

2017. jún. 10. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező(18,Hsz.)


Érvelésed logikus.Igazad van szerintem.

2017. jún. 10. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:

19.Hsz!


A református hit,nem A peresztináció!


Kálvin ember volt,aki ebben tévedett,de számos kérdésben -alapvetően fontos dolgokban- vezetett vissza a Biblia tanításához.

2017. jún. 10. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!