Hogyan magyarázható meg a Szentháromság az alábbiak közül?
1)Egy Isten három személyben?
2)Három Isten egy személyben?
3)Három külön isteni személy?
# 30
"Miért mondjátok,hogy Jézus földön létekor mondta ezt,ekkor már 60 éve az égben volt?"
Ki mondott ilyet? Én ugyan nem. "Én Jézus" - ez mégis miért cáfolná a Szentháromságot? Éppen hogy titeket cáfol ez is, mert itt Jézus maga azonosítja be magát, mert előtte a próféták lelkének Isteneként mutatkozik be. Persze nem mintha az azonosítás nem lenne egyértelmű abnól is, hogy az eljöveteléről beszél.
"Csak egy pl.Ki a próféták Istene?IDÉZETEK az Ószövetségben"
Ne menekülj az Ószövetségbe! Mit mond a próféták lelkének Istene?
„Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” (Jelenések 22,6)
Mit ír ugyanezen fejezet végén?
"Ezt mondja az, aki tanúskodik ezekről: »Igen, hamar eljövök.«” „Ámen! Jöjj el, Uram Jézus.” Az Úr Jézus Krisztus ki nem érdemelt kedvessége legyen a szentekkel!" (20-21. vers)
Akkor ki az Úr, a próféták lelkének Istene? JÉZUS!
Most az egyszer megalázkodsz és elismered a tévelygést vagy tovább véded a hamisat?
31.
Ki a próféták lelkének Istene?
2Péter.1:21."A próféciák ugyanis soha nem származott ember akaratából,hanem Istentől szoltak emberek,amint a szent szellem vezette őket"
Lukács.1:70."mint ahogy szent prófétának szája által régtől fogva beszélt"
Itt ismét Jézus mondta Istenről,de nem utal magára.
Ez.2:2."Alig szolt hozzám,már is szellem áradt belém,és az lábra állított,hogy halgassam Azt,aki beszél hozzám"
2Samuel.23:2."Jehova szelleme beszélt általam,az Ő szava volt nyelvemen"
És akkor mégis ki a próféták Istene?
Te mindenütt az Atyát behelyetesitedd Jézussal,ami nem keresztényhez illő tisztesség.
Ezért volt az Isten neve Jehova kivéve az egész Bibliából.Nagyon jól tudták a háromságosak,hogy miért kell az Isten nevét Jehovát,eltüntetni,a te örömödre.
"Ki a próféták lelkének Istene?"
Te úgy látszik abban a hiszemben élsz, hogy ha hozol egy verset, ahol az Atyát nevezik Próféták lelkének Isteneként, akkor a Fiú kizárásos alapon már nem lehet próféták lelkének Istene. Hányszor belebuktatok már ebbe az ostoba logikátokba!
"Egyedül én vagyok az Úr, rajtam kívül nincsen szabadító" (Ézsaiás 43,11)
"Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla." (Ézsaiás 44,8)
Tudjuk az Újszövetségből, hogy Jézus szabadító, Úr, Szikla és Isten is. Hogyan? Úgy, hogy lényegében nem másik Isten, nem egy másik Úr, nem egy másik szabadító, szikla stb., hanem az Atyával egylényegű, belőle forrásozódó.
Akkor még egyszer, ki a próféták lelkének Istene?
"Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát"
pár versel később:
"Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt."
Na? Nem világos? Ha ennyiből nem világos, akkor reménytelenül agymosott vagy. Ráadásul azonosítása már abból is egyértelmű, hogy az eljöveteléről beszél. Próféták lelkének Istene mondja: "És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit." Szerintetek ezt Jehova mondja. Ti nem a Fiú eljövetelét várjátok, hanem az Atyáét? Szerintetek nem bízta rá az ítéletet teljes mértékben a fiára?
"A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: „Jöjj!”
Vagyis a menyasszony hívja a vőlegény, azzaz Jézust.
"Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen."
Végig a Fiú eljöveteléről van szó az egész Újszövetségben, az ő eljövetelét várja mindenki, ez teljesen világos, de a te eretnek szektádnak nen tetszett, hogy itt a próféták lelkének Isteneként van azonosítva, ezért betoldotta a Jehovát. Ezzel bizony a fordítóid a hamisítók átkát vették magukra.
"Reménytelen agymosott vagy"!
Mondja az akinek a hamis háromságos tantétel ÁTMOSTA AZ AGYÁT!
A hamis tantételt alapul véve és még megmérgezed,megspékeled a te olyan gondolkodás mododdal amihez az igaz kereszténynek semmi köze.
Az Atyát mindenhol elhagyod és mindent átruházol Jézusra.Az Atya attol fogva,hogy mindent Jézusnak adott,előtted már nincs semmije.
Kifosztottnak érzi magát és semmi nélkül csak nézi,hogy hogy uralkodnak felette,már mint a háromságosak.
Az már neked senki aki adta Jézusnak a hatalmat,hogy jovátegye azt amit Sátán elrontott.És amikor jovátett mindent az ezer év alatt "akkor vissza adja a királyságot az Atyának,hogy Isten legyen minden mindenben".
Amit megkapott az Atyátol Jehovátol, ezer év után az Atyának adja vissza és minden ugy megy tovább mint azelőtt.
Miért nem beszélsz a Mindenhatorol Jehovárol az Ő megfelelő helyén?
Azért mert kisemmized és Jézust helyébe teszed mindenütt.
Jézusnak megvan az Ő magasztos helye és azzal megelékszik.
Neki nincs szüksége mint Sátánnak,hogy megpróbálta az imádatot elsajátítani Jehovátol.
Jehova volt és lessz az Isten az egész Világegyetemben és az is marad.
A Fia végrehajtója neki.
Te,hogy gondolod a te hamis tantételed szerint,hogy istenek szülnek Isteneket és mivel nincs kezdetük és végül mennyi Isten lenne?
Minden embérre milliók lennének.
Csak ez nem a te hamis,pogány tantételed szerint van,hanem az isteni elrendezés szerint.
Éppen ezért a biblia szerint egy Isten van Jehova,és egy megváltonk Jézus Krisztus,aki az ezer év végén mindent vissza ad az Atyának Jehovának.János.17:3
. 5Mozes.6:4
. 1Tesz.1:9
. 1.Jábos:5:20
. 1Tim.4:10
. 5.Mozes.32:39
. Ézs.42:8
. Eféz.4:6
. Zakariás.14:9. stb.
"Az Atyát mindenhol elhagyod és mindent átruházol Jézusra"
Ez nem igaz. Ti hagyjátok ki a Fiút mindenből, holott az Atya semmit nem tesz nélküle, hanem mindent általa és benne tesz. Például a teremtésnél egy hangyát nem teremt a fia nélkül.
"Az Atya attol fogva,hogy mindent Jézusnak adott,előtted már nincs semmije."
Ezt csak azért mondod, mert Istent egy emberi ésszel teljesen fölfogható "dobozba" akarod beskatulyázni. Az Atya és a Fiú ugyanúgy birtokol minden hatalmat. Közös és egyetlen mindenhatóságot birtokolnak. Ez az egység persze nehezen elképzelhető a mi világunkban, de az Isten lehet egy kicsit más, mint amit a "hatalmas eszünkel" föl tudunk fogni. Számára nincs lehetetlen, simán lehetséges hogy ugyanazt a mindenhatóságot birtokolják egyszerre. És mint a Bibliából kiderül, ez pontosan így van.
"És amikor jovátett mindent az ezer év alatt "akkor vissza adja a királyságot az Atyának,hogy Isten legyen minden mindenben". Amit megkapott az Atyátol Jehovátol, ezer év után az Atyának adja vissza és minden ugy megy tovább mint azelőtt."
Ennek a visszaadásnak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, ezt már megbeszéltük. A Fiú örökké király marad, örökké uralkodni fog, csak miután elvégezte a feladatát, az Atya fősége alatt, az Atya alá rendelődve. Ez mindig is így volt és így is lesz. A Fiúnak az a dolga, hogy elvezesse a teremtett világot Istenhez. Ezt az Atya teljes mértékben rábízta. És miután sikerül neki, átadja a királyságot, de ez nem azt jelenti, hogy a Fiú bármilyen hatalmat elveszítene. Egyszerűen az ő uralma által kerül minden vissza az Atya uralma alá. De az Atya továbbra is a Fiú által fog uralkodni, semmiből nem hagyja ki, semmit nem tesz nélküle.
"Miért nem beszélsz a Mindenhatorol Jehovárol az Ő megfelelő helyén? Azért mert kisemmized és Jézust helyébe teszed mindenütt."
Ha az Atya hatalmát tagadnád, akkor az ő hatalmáról beszélnék, de te a Fiú hatalmát vonod kétségbe.
"Jehova volt és lessz az Isten az egész Világegyetemben és az is marad. A Fia végrehajtója neki."
A Fiú is Isten, ugyanaz a hatalma neki is. Ezért nevezi Pál egyedüli Urunknak. Ha nem lenne egylényegű az Atyával, ilyet kijelenteni istenkáromlás volna. És mivel szerintetek nem egylényegű vele, ezért vagy Pál mondott istenkáromlást, vagy pedig a ti tanaitokban van istenkáromlás. Én az utóbbit sokkal valószínűbbnek tartom...
"Te,hogy gondolod a te hamis tantételed szerint,hogy istenek szülnek Isteneket és mivel nincs kezdetük és végül mennyi Isten lenne?"
Az "egyszülött Isten" egy bibliai kifejezés János evangéliumából. A Biblia szóhasználatát kívánod vitatni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!